Augusztus

...számomra, mint valószínűleg az emberek többsége számára a nyár valódi "csúcsa", csakúgy, mint a télé, a csillagászati jelenségektől eltolva jelentkezik. Már régen túl vagyunk a nyári napfordulón, mikor biológiai szinten is megérzem azt, amit úgy hívok magamban: öregszik a nyár. 

Öregszik, mert megjelennek az első sárgásabb levelek, a fűszálak dereka kemény és sárga lesz. Felnőttek már az idei fecskék, kis szárnyaik elég erősek már az út megpróbáltatásainak elviselésére, és az ember szervezete valahogy... beleun a nyárba.

Csak néhány éve vettem észre, hogy a januári mélyponthoz hasonlóan, augusztusban is van egy biológiai mélypontom.

Én ezt biológiai mélypontnak nevezem magamon, szemben a tízévenkénti "karmikus" mélyponttal, mert ilyenkor nem az életem belső-külső hatásokra adott, mély változásokat hozó válaszreakcióival kell megküzdenem, csak az éves ciklus szélsőértékeit kell valahogy átvészelni.

A téli (január végi) mélypontnál a legjellemzőbb érzés a félelem, mely azóta lépett az életembe, hogy kivándoroltam a lakótelepről és magamnak kell gondoskodnom az életben maradáshoz szükséges melegről (csak ezt a hideget éljük túl, mert már kezdi fölemészteni az erőmet), illetve az unalom (az a lakótelepen több volt.) Január vége felé már általában unom a hideget, a szürkeséget, a téli ruhákat és a fűtési hercehurcát (annak anyagi vonzatairól nem is beszélve).

Ez a nyári mélypont kicsit más.

Itt nem kell küzdeni a halálfélelemmel, itt egyszerűen csak... fáradtságot érzek. Fáradt vagyok, és legszívesebben pihennék. Ilyenkor megy legnehezebben a rendrakás, ilyenkor nem lelkesít a kertészkedés sem - a kert ebben az évszakban legfeljebb menedék a Nap tűző sugarai elől, illetve - mióta tudatosan próbálom magam rászorítani a napozásra - a napkúráim elvégzésének terepe.

Ilyenkor nem tudok enni sem. Ez különösen tavaly augusztusban jött elő, mikor is bármit próbáltam magamhoz venni, egyszerűen nem fogadta be a gyomrom, mindaddig, míg az alma-dió kúrát ki nem találtam. ...hetekig éltem almán és dión... a ma reggeli rosszullét emlékezetembe idézte, hogy mit álltam ki tavaly, míg beletörődtem az alma-dió szükségességébe.

Tavaly 1 hónap alatt 8 kiló ment le rólam. Utólag olvastam, hogy az almánál jobb fogyókúrás étel nincsen, égeti a zsírt... hát nálam bejött.

Még az idén nem is lesz vele baj, de jövőre?

No mindegy, ezt a költői kérdést is az ismert problémákból fakadó létbizonytalanság szülte.

Mindenesetre az epémet 15 éve vették ki, mindig voltak rosszulléteim, de ez nem akadályozott meg abban, hogy akkora legyek, mint egy kölyökbálna. Csak mostanában van ez így. 

De térjünk vissza az augusztusra.

Az idén - mikor már lemondtam minden nyaralási lehetőségről - váratlanul két meghívást is kaptam, mindkettőt augusztus hónapra, melyeknek nagyon örülök, és hálás vagyok értük.

Mintha rám szóltak volna fentről: most már aztán ideje kicsit kikapcsolódnod... :)

Ezt fogom tenni. Remélem, hogy ezúttal, kivételesen, sikerülni fog.

28 fokárnyékban - Jean Francois Maurice

Coolpix L25

Ígéretemhez hűen, ha kis késéssel is, de megpróbálom röviden összefoglalni az eddigi, amatőr fotós tapasztalataimat az új gépecskémmel. A késést nézzétek el nekem: kezdőként meglehetősen bizonytalan vagyok abban, hogy megállapításaim nem tűnnek-e majd viccesnek, vagy túlságosan magától értetődőnek olyan olvasóim számára, akik kicsivel jártasabbak a fényképészet rejtelmeiben. Vegyétek úgy, hogy ezek egy kezdő nagy felismerései :) és ne nevessetek ki érte.
Úgy tervezem, hogy mondanivalómat itt-ott fényképekkel támasztom majd alá. Nem elsősorban jól sikerültekkel, azokkal már rég eldicsekedtem. :)
Kezdeném azzal a mondattal, amelyet útravalóként kaptam Johnnytól a fényképezőgép-vásárlás mellé, mikor  azt mondtam neki: "...igen, de ez csak egy kis gép. Csak 30 ezer forint volt minden kiegészítővel együtt."
Rám nézett, és azt mondta:
"Ez a kis gép többet tud, mint az, amelyiket én vettem néhány éve százezerért."
Ez fontos pozitív megerősítés volt valamiért, azóta kissé más szemmel nézek a gépecskémre. Hiszen Johnnynak, alighanem, teljesen igaza van ebben.
Tehát lássuk, mit tud a legújabb játékszerem.
Amiben teljesen megegyezünk, én, és az új fényképezőgépem, az az, hogy szeretünk makró fotókat készíteni. ...nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint mikor lehajol, leguggol az ember egy jelentéktelennek látszó növényi részlet, vagy egy apró bogár mellé, mert észreveszi benne a Teremtés tökéletességét. Felemelő érzés, mikor az elkészült képet visszanézve, ugyanezt érzi az alkotó. Mint például, mikor ezt a képet megláttam.

Persze, a makrózáshoz, mint kicsit később rájöttem, sok fény kell. Ha nem elég a fény, hiába az automatika, szegény gépecske csak kattog, kattog, hiába nyomkodom én rajta a virág jelet, nem tud átállni, és nem a közeli "célpont" lesz éles a felvételen, hanem a néhány méterre lévő háttér, mint egy normál fényképen. Ez történt például itt is:

Látható, hogy hiába szerettem volna, ha a faágon lévő vízcseppekre fókuszál, mindenáron a mögötte lévő tájat akarta fényképezni... mindez eső utáni, borongós időben történt, és én még most sem tudom teljesen bizonyosan, hogy a fény hiánya, vagy a háttér mélysége az oka-e annak, hogy nem akarta közelre hozni a fókuszpontot, hiába küzdöttem a virágocska (makró) jellel. A gép készítőinek mentségére, ők is jelzik, a használati útmutató 28. oldalán, hogy nem mindig működik az automatikus élességbeállítás. (Ez esetben tán a háttérből érkező szürkés derengést "ellenfény"-ként érzékelhette...)
A következő képen teljesen egyértelmű, hogy a fény hiánya a kudarc oka:

Ezen a képen az égvilágon semmi nem lett éles... még szerencse, hogy a Nap előrehaladásával javultak a fényviszonyok, és így el tudtam készíteni hálótársamról az FB-n közzétett sorozatot. Az éjszakai pillangó fényképezésével való küzdelmem kapcsán kezdtem el a gép kijelzőjén felvillanó különböző számokkal foglalkozni. Azóta megtudtam, hogy 1/60-ad az az idő, ameddig van esélyem arra, hogy kézből is megfelelő élességű fotót tudok készíteni :) ..persze akadnak kivételek.


Tehát a fény hiányára érzékeny a kis szerkentyű. Méghozzá annyira, hogy már akkor is, amikor az emberi szem még simán teszi a dolgát, ő már akkor segítségül hívja az automata vakut. Így történt ez ennek a képnek a készítésekor is:

Mit ne mondjak, én lepődtem meg a legjobban, mikor villant egyet... Egyáltalán nem éreztem szükségesnek a hozzáadott fényt. Ezért aztán ki is kapcsoltam. Amire viszont a hosszú exponálási idő, és a vele járó apró elmozdulások miatti életlenség lett a gép reakciója:

A múltkori fotós órán :) tanultam, hogy ilyenkor van mód a blende állítására.

Minél nagyobb a szám, annál kisebb a rekesznyílás annál több fény kell, viszont annál nagyobb lesz a mélységélessége a képnek. Nagyobb blendénél kevesebb fény elég, de a kép kevésbé lesz plasztikus, csak az lesz éles, ahová az élességet állítottuk, a többi nem. Gépen szereplő kompenzációs szám (+/-  akárhány) fél, egy rekesznyit korrigál!, ez beállítás kérdése.

 Ezt a fényképezőgép leírásában expozíció-kompenzációnak olvashatjuk.
Ezzel kapcsolatosan a vízcseppektől csillogó fűzfaágakról +1-es állásban az alábbi fényképet csináltam:

Persze, nincs reménytelen kép, legfeljebb némi utómunkálat szükséges:

Tény, hogy az így elkészült kép némileg valószínűtlen lett. :) Viszont érdekes.


Az expozíció (rekeszérték) növelésével valóban csökkenthető a záridő, bár ez - már kikísérleteztem - néha összezavarodik szegénykém automatikájában. Hiába, mégiscsak egy alacsony árfekvésű termék... volt már olyan, hogy az eredeti záridő "ottfelejtődött" az expozíció-kompenzáció beállítása után is. ...ilyenkor érdemes elölről kezdeni a kép megkomponálását, magához szokott térni, csak kell neki egy kis idő. Vagy a kiírás nem egészen jó... mert csináltam már vele 1/1250 kiírt záridőnél (?? kijelzési hiba??) (-2 expozíció-kompenzáció) is éles (bár sötét) képet, és ugyanarról a tárgyról 1/25-nél is (+2) éles, nagyon világosat.
Van még két érdekes jelzés a gépen. Az egyik a mozgásérzékelő, ami egész jól működik. Amióta bekapcsoltuk, sokkal kevesebb az életlen kép.
A másik maga a rekeszérték. Ennek kijelzése is néha késik, illetve helytelen.
Összességében véve a visszajelzések néha pontatlanok, sokszor szinte szenved, kerreg és nyöszörög szegényke a kezemben az automata beállításoknál. De megfigyeltem: mindig érdemes új beállítás után a kép újra komponálásakor kétszer-háromszor is félig megnyomni a kioldógombot. Időt kell adni a kicsikének a reagálásra... :)
Megfelelő fényviszonyok között viszont csodálatos képeket lehet vele készíteni:

Megjegyzem, hogy tájkép is elég szép készíthető vele, bár még csak az "általános" móddal készítettem vele fotót, mint pl. ezt:

Persze, a zoomja csak 5*-ös, de ezt tudtuk, mikor megvettük. :)
Ami a motívumprogramok használatát illeti, (elvileg van alkonyat, vízpart, tűzijáték mód is), ezekről még viszonylag kevés a tapasztalatom (a makrót kivéve), tehát majd később visszatérünk rá, még ismerkedünk egymással :)
Összességében véve könnyen kezelhető, helyes kis gépecske - tanulni remekül lehet vele... :)

A Grófnő és a Prolilány

(Párhuzamos életrajzok)

Előre szeretném bocsátani, hogy minden embernek megvan a maga keresztje. A kereszt, amit - méltósággal, vagy rossz esetben azt el-elfeledve - cipelnie kell végig az úton.
Az is ismert dolog, hogy a jó és a rossz nem egyformán, és nem is feltétlenül a jelen életben véghezvitt jó- és rossz cselekedetek, jó és rossz jellemvonások mentén oszlik meg az emberi sorsokban.
Manapság, mikor a jobboldali ideológiák mentén újból divat mindenféle nemesség hangsúlyozása (ezzel kapcsolatos legédesebb emlékem, mikor szerelmem, A. egy esti beszélgetés kapcsán megkérdezte: miért nem írod y-nal? Sokat lendítene az érvényesülési lehetőségeiden... - én meg mosolyogtam, mint ahogyan az mosolyog, akinek abban a szerencsében van része, hogy két ideológia találkozásából született, és jókor ahhoz, hogy szabadon eldönthette, hogy melyiket választja...), tehát manapság hajlamosak az emberek elfelejteni a saját egyszerű, dolgozó őseik nehéz és küzdelmes életét, csodálva mások csillogóbb világát, mely - bár szintén rejtett megpróbáltatásokat - de még így is összehasonlíthatatlanul könnyebb volt, mint a felmenőik által végigjárt út.
Én nem szeretnék ebbe a hibába beleesni. Ennek a kis írásnak tehát - még, ha néha a Grófnő terhére teszek összehasonlításokat - egyáltalán nem az a célja, hogy őt, vagy környezetét, vagy az általa megélt nehézségeket bagatellizáljam, vagy negatív színben tüntessem fel.
Csupán azt a határozott álláspontomat szeretném megosztani Veletek, hogy csak azért, mert valakinek bársonyból volt a pólyája, még egyáltalán nem biztos, hogy több figyelmet érdemel, mint egy-egy egyszerű ember. ...sőt. Sajnos a mai világban az érdemeket megelőzi a rang... hát ez ellen szólal fel most ez a kis írás, nevek nélkül.

A Grófnő és a Prolilány három év különbséggel születtek a háború előtti, polgárosodó Magyarországon.
Gyönyörű szép, fekete hajú, fekete szemű kislányok voltak mindketten.
A Grófnő édesapja híres közéleti ember volt, a Prolilányé kifutófiú.
A Grófnőt kis korától kezdve óvták-védték, nem csupán családja, kiterjedt és befolyásos rokonsága, hanem cselédségük is.
A Prolilány édesanyjának négy gyereke született. A négy gyerekből kettő még egészen pici korában, még hősnőnk születése előtt, elpusztult tüdőgyulladásban, amit a rossz lakáskörülmények és az alultápláltság fokozott.
A Grófnő a vidéki birtokon nevelkedett, ahol bővében voltak a zöldségnek, gyümölcsnek, húsnak.
A Prolilány egész pici korát végigkísérték az alultápláltság okozta betegségek. A szülei örökké az életéért aggódtak.
A Grófnő hamar megtanult lovagolni a szülői ménes mellett, és nyelveket is tanulhatott magántanároktól.
A Prolilány körmöst kapott az iskolában, ha az irkájában véletlenül görbébbre sikerültek a betűk, és rendkívül gyorsan megtanulta, hogyan kell pici ujjaival fényesre suvickolni a bérházban a kovácsoltvas lépcsőkorlátot, ahol az édesanyja házfelügyelő volt.
...
Kamaszlányok voltak mindketten, mikor kitört a II. Világháború.
A Grófnő édesapja végigcsinálta a háborút, azután elfogták az oroszok és Szibériába hurcolták "malenkij robot"-ra. Ezalatt a család többi tagja a vidéki birtokon éldegélt, nem éppen nagy lábon, de a termények sokat segítettek.
A Prolilány édesapját munkaszolgálatra hívták be. Míg ő ott teljesített szolgálatot, a család a bérházban élelem nélkül, a bombázások és az átvonuló csapatok miatt rettegve, naponta halálos veszélyben töltötte az ostrom idejét. Az édesapának a hideg télben, gyenge öltözékben kellett árkokat ásnia. Vesegyulladást kapott, és Budapest felszabadulása után pár nappal meghalt.
A Grófnő édesapja is rettenetes állapotban volt, mikor hazatért Szibériából, de túlélte, és - ha szerényebb körülmények között is - de együtt volt a család.
...
A háborút követő romeltakarítási munkálatokra kivezényelték az akkor 15 éves Prolilányt is. Sittet, törmeléket lapátolt, foszló hullákat szedett össze. Köztük ismerősöket, szomszédokat... Munkájáért még egy "köszönöm!"-öt sem kapott senkitől, nem, hogy pénzt. Örült, ha az orosz gulyáságyúktól hozzájutott egy kis ennivalóhoz.
...
Később a Grófnő családjának költöznie kellett, a Balaton környékén éltek hosszabb ideig. A szülők nem kaphattak kvalifikáltabb állást, a gyerekek nem tanulhattak tovább. Munka és kenyér azért mindig jutott. Meg sértettség is.
A Prolilány családjának is költöznie kellett idővel, mert állami intézmény foglalta el a bérház teljes területét. A lakáscserével nem igazán jártak jól, mégis bele kellett egyezniük. Bár az is tény, hogy ott már nem kellett nekik végezni a házmesteri teendőket.
...
Kis hősünk a sok átélt szenvedés, nélkülözés után úgy döntött, hogy végre itt az ideje, hogy edződjön. Elege volt az örökös tüdőgyulladásokból, és úgy döntött, hogy egészségesre mozogja magát. Erre könnyen volt lehetősége: ingyenessé váltak a sportolási lehetőségek, így a proletár fiatalok tömegei jutottak végre hozzá ezekhez a korábbi úri kiváltságokhoz.
Közben a Prolilány - miután a háború miatt megszakadtak az iskoláztatási lehetőségei - munkát vállalt. 15 évesen élmunkása lett egy harisnyakötő gyárnak, fürge kis ujjaival sokkal több gépen dolgozva, mint társnői. Jól keresett, bár még nagyon fiatalka volt. Életében először érezte úgy, hogy végre, jó irányba halad az élete: van étele, szállása, a munkájáért megbecsülik, nem csak szidalmakat kap, mint kiskorában a házbeli uraktól-úrnőktől, akiknek sose volt elég fényes az a korlát...
A Grófnő is kénytelen volt 14 évesen munkát vállalni, de a szülei kapcsolataik révén rövidesen elintézték neki, hogy egy nagy színésznő öltöztetőnője lehessen, akitől sokat tanult.
...
...és jött 56.
A Grófnő testvérével Ausztriába szökött. Hazaszerető szülei nem tartottak gyermekeikkel, reménykedtek a nyugati segítségben és az azt követő visszarendeződésben... mely elmaradt.
Ausztriában a Grófnőt hamar felkarolta az emigráns közösség, és mint színházi ember, rövidesen filmes körökben mozgott. 17 évesen már filmszerepeket is kapott.
A Prolilány az 56-os ellenforradalmat (igen, neki ellenforradalom volt - mindaz ellen szólt, ami az ő, és még rengeteg nehéz sorsú ember életét élhetővé tette) ismét csak a pincében bujkálva rettegte végig.
A család férfi tagjai harcolni mentek: ki az egyik, ki a másik oldalra.
A Prolilány éjszakákat rettegett át, hogy viszontlássa őket, hogy nehogy egymásra lőjenek.
...
A Grófnő és a Prolilány immár felnőtt nők voltak. Szerelmesek lettek, családot alapítottak...
A Grófnő feláldozta a filmes karrierjét a Szerelemért, fényképész férjével Párizsba költözött, franciául tanult, gyermeket várt.
A Prolilány a sok munkát többel tetézte, hiszen a szegény sorsú, sokgyermekes családból való lumpen alak, akit férjéül választott, mert nagyon sajnálta... nem igyekezett az előbbre jutásban.
A Grófnő is fiúgyermeknek adott életet Párizsban, és a Prolilány is, Budapesten.
Egyik házasság sem sikerült jól. A Grófnőt férje magára hagyta, elváltak. Mikor rádöbbent, hogy mi is történt vele, sarkára állt és dolgozni kezdett. Volt éjjeliőr, kasszírnő, sőt - hullamosó egy kórházban.
A kórházban hullánként kapott egy fél havi fizetést. Mikor egyszer egy ismerőse hullájával találkozott, a látvány eléggé megviselte.
...
Közben a szüleit kiengedték hozzá, ...de azzal a feltétellel, hogy nem mennek vissza többé Magyarországra. Ekkor már beleegyeztek. Szerény körülmények között, Németországban éltek a továbbiakban.
...
A Prolilány is elvált idővel, és egyedül nevelte tovább gyermekét. Úgy döntött, hogy bepótolja a tanulmányaiból hiányzóakat, és elvégezte a közgazdasági technikumot (a háború előtt kezdte a kereskedelmi iskolát, amit félbe kellett hagynia). Jóformán egyszerre végzett a kisfiával az iskolában.

A Grófnő idővel újra férjhez ment. Második férje egy francia építész lett, akitől szintén született egy fia. Ő is tanulni kezdett, diplomát is szerzett, táncpedagógusként dolgozott 30 évig. Második házassága jól sikerült, anyagi gondjai nincsenek.
A Prolilány is férjhez ment újra, neki is született még egy gyermeke, egy kislány. Sajnos ez a házasság sem sikerült jól.
A Prolilánynak választania kellett a továbbtanulás és a második gyermek vállalása között, és az utóbbit választotta.
Az édesanyja segítségével, és sok munkával nevelte fel a lányát, szerény körülmények között.
Jelenleg Budapesten él. Anyagi gondjai? ...bőséggel vannak.


Koncz Zsuzsa: A Kárpáthyék lánya

Utóirat:
Szerintetek melyikük érdemelne meg több megemlékezést és köszönetnyilvánítást? Az, aki elment, vagy aki itt csinálta végig????

A fejlődés útja

Tegnap egész nap lényegében a kapott tanácsnak megfelelően kerestem magamban az okokat. Néhányat meg is leltem.
Ez még nem az út vége a kérdésben, sőt... de legalább eljutottam odáig, hogy tudom, merre kell elindulnom, mit kell tennem, hogy ez ügyben is javuljon a helyzet. Hiszen ez a próbatétel - bár nagyon komoly - de a fejlődés ösvénye lehet. A másik utat nem akarom... pedig valóban hajlamos voltam az utóbbi időben a feladásra. Nagyon is. És pont a lelki okok miatt.
A legfőbb lelki ok pedig az, amit mindig is gondoltam magamról: én soha, senkinek nem voltam elég jó ahhoz, hogy csak úgy, érdek nélkül szeressen. Már kis koromtól kezdve mindig azt éreztem, hogy nekem jónak kell lennem, nekem teljesítenem kell, mert különben nem fognak engem szeretni (Beadlak intézetbe, ha nem leszel jó...). Az utóbbi időben eljutottam odáig, hogy ha nincs ezen a földön egy árva szál ember, aki csak úgy, önmagamért, azért, aki vagyok, és amilyen vagyok, azért szeretni tudna, akkor minek az egész küzdés?
Tehát igen, hajlamos vagyok a feladásra.
És ez hiba.
Mert egy embernek legalább szeretnie kell engem annyira, hogy ez megtartson.
Nekem, saját magamat...
Sokat sírdogáltam ezen tegnap, de használt, azt kell mondjam.
Máris jobb. Minden szempontból. ...fizikai síkon tudom, mit kell tennem, és most már meglesz bennem a kellő elszántság, tudom. Viszont azért, hogy ne álljon elő még egyszer ez a helyzet, ...azért mentálisan is kell tennem sokat. Azt hiszem, az elkövetkező évek legnagyobb küzdelmeinek ez lesz a terepe, immár nem az anyagiak (ami nem azt jelenti, hogy az annyira jó, csak azt, hogy ott módszeresen, apránként, de haladás látszik, míg más vonalon most kezdünk a "tűzoltásba"...)
A HarmoNet depi horoszkópja - tudom, marhaság... de mégis.. a következőket írja a Mérleg jegyre:

Ami depresszióssá tehet: Nagyon mellbe vág, amikor kiderül, hogy párod mégsem az, akinek hitted… Ilyenkor kiderül, hogy a rózsaszín cukormáz alatt nem is olyan finom a torta. (Emberek vagyunk, hiába. A férfiak is csak azok.)
A legjobb gyógyír: Vegyél részt aktívan a társasági életben. Érezni fogod, hogy Te vagy a baráti kör lelke.

Ne tedd! Ne hazudj tovább magadnak, és ne akard meg nem történtté tenni, amiben részed volt. Viseld elegánsan a rosszat is!

Ami a "társaság lelke" állapotot illeti, tegnap erre vonatkozóan akkora pozitív megerősítést kaptam, hogy csak na. Nagyon jól esett, köszönöm. Újból fogadalmat tettem: soha többé, senki családtagért, szerelemért nem fogom mellőzni a barátaimat.
Nagy Fal távozásakor legjobban ők hiányoztak az életemből.

Lepkék

Nem bírom ki, hogy ne hozzak ide néhányat belőlük. Mutatóba legalább.

...ma déli képek. A kis kék lepkék. Amiket annyira szeretek... Nagy boldogság volt lencsevégre kapni őket! :)
...láttam, vannak érdeklődők a fényképezőgépemmel kapcsolatban. Holnap összeszedem a tapasztalataimat. Coolpix L25 egy kezdő szemével. Ígérem. :)

Csien

Nehézség

(Képjel: Béna egy hideg házban)

Ez nem a 3. jósjel "kezdeti" nehézsége, amely minden új elindulását szükségszerűen kíséri. Itt olyan gondokról és akadályokról van szó, amelyek életünk során sorsszerűen bukkannak fel. Oka nem a kezdeti ellenállás, hanem az érett karma: próbatétel, melyet az ember tetteivel megidézett.

A helyzet nehéz. 

A Csien arra tanít, hogyan birkózz a nehézséggel.

Az első tanács:

"Sziklás hegyen a veszélyes víz: a nehézség képe. Az Igaz Ember átrendezi benső lényét, hogy megújítsa magában a TAO hatalmát."

Mit jelent ez?

Először is azt, hogy nem ront az akadálynak, hanem önvizsgálatot tart. Nincs ugyanis életünkben olyan külső akadály, amelyet tőlünk függetlenül, valamiféle megátalkodott színpadmester tolna elénk - minden a mi teremtményünk!

Ezt hívják karmának.

Amit az ember belül nem old meg, kívül mint sors bukkan elé. Egy-egy betegség vagy életesemény nem egyéb, mint láthatóvá vált benső lélekprobléma.  Megnézheted, megfoghatod, bele is ütközhetsz; ami a lelkedben csak gondolati gubanc volt, érzelmi vagy tettleges támadás az Egész ellen, abból baj született. Olyan "valódi" helyzet, amit nem szeretsz.

Mások viszonyulása hozzánk: tükörkép is.

A korlátok építésében neked is részed volt.

Hiába rontanál neki. Nem azért, mert az akadály túlságosan kemény, hanem azért, mert amíg nem ismered föl, hogy ez a te Műved, állandóan újra s újraépíted.

Az OKOT kell megszüntetni - és az benned van!

Az akadály nem azért van, hogy büntessen, hanem azért, hogy több legyél! Szabad!

A nehézségek és próbatételek a közönséges embert összeroppantják, az Igaz Embert megerősítik és istenivé teszik.

Nem túlzok. Az a szó, melyet úgy fordítottam, hogy benső lényét "átrendezi" (fan) pontosan megfelel a keresztény "megtérés" (metanoia) fogalmának. Visszafordul a Tao-Isten felé.

Az első tanács: nézz befelé, és változtass magadon.

A második tanács: ha sikerült megtalálnod bensődben a baj teremtő forrását, ne riadj meg a már előállt külső helyzettől! Légy kitartó, és gyűjts erőt! A bölcs szeme látja, hogy hajlamos vagy a föladásra.

Ne tedd! Ahol most gyengének véled magad, ott leszel a legerősebb!

Ne halljam azt a szót, hogy "reménytelen"! Minden változik, csak épp a reménytelenség nem? Ki mondja ezt neked? Az a rossz varázsló, aki köréd bűvölte ezt az egész helyzetet, és most arra akar rávenni, hogy ne is ébredj föl belőle?!

A második tanács: "fordulj délnyugat felé, ott a megoldás - és kerüld az északnyugatot!"

Azt jelenti: ne fuss tovább! Ne akard mindenáron legyűrni a nehézséget! Ne feszítsd tovább a csomót! Lehet, hogy az idő megoldja a dolgot. Vagy te - de nem most, mert nem időszerű! Vonulj vissza! Így találod meg a Közepet (Csung). Minden nehézség addig tart présben, amíg kisajtolja belőled az édes mustot. Régi jövendőmondók biztató távlatot látnak a nehéz helyzetben.

Még tart a tél, fagyos a föld - de jön a tavasz!

Ennek az a feltétele, hogy másképp gondolkodj.

Sőt, kissé más is legyél.

Ébreszd föl magadban az alvó Mágust, aki szeretettel varázsol!

(Müller Péter)

Republic: Adj erőt és adj időt nekem

Napraforgók

Tegnap muszáj volt eljönnöm, hiszen nem járja, hogy három-négy napig még csak haza se látogassak. Várt egy halom szennyes ruha, egy műanyag doboznyi kókadó kaktusz, amit a múltkor vettem a Vaterán, szomjas szobanövények, és a hűtő is tisztaságért sóhajtozott.

...mikor leszálltam a villamosról, kellemetlen meglepetés fogadott. Juci néni bal hátsó kerekében alig volt levegő. Tehát irány a benzinkút.

Menet közben (hülye dolog, de én ilyen vagyok, mit csináljak?) azon izgultam, hogy fog-e még menni nekem ez a mutatvány, merthogy száz éve nem csináltam.

Azért a kútkezelőt elintettem (gyakrolásra fel!), és nekiláttam. :)

Később, mikor megálltam a kútnál, hogy hozzak haza ivóvizet, elgyönyörködtem a napraforgótáblában az út túloldalán. Aztán eszembe jutott, hogy van nálam fényképezőgép, és bevetettem magam a zöld-sárga dzsumbujba. 

Nagyon jó volt, csak mászkáltam és kattintgattam... ez a szabadság-élmény, amit olyan nagyon szeretek.

Innentől kezdve nem volt megállás :)

Ugye, milyen érdekes egy napraforgótányér közelről?

Katonás sorokban álltak a napraforgók, nehéz fejét már sok lehajtotta...

Hátat fordítottak nekem... :)

Rengeteg darázs és méh gyűjtögette szorgalmasan a nektárt róluk...

És katicák kerestek menedéket a zöld sűrűben.

Néha párosával...

Mikor a napraforgókat meguntam, észrevettem az út szélén, a közeli kerítés mellett őt is, ahogyan szorgalmasan dolgozik...

Vasvirág, ugye? :)

Az út túloldalán pedig a pipacs tokjaira lettem figyelmes a vad tátika zöld-sárga háttere előtt. 

Nagyon szépnek találtam. A darazsak megjelenése csak hab volt a tortán. :)

Alakul a rovarfényképészet, ezt örömmel tapasztaltam.

Több kép is egész jól sikerült, mint pl. ez is, ahol látni ahogy szívja a nektárt. Pedig folyton mozgásban volt.... Így gyúrok a pillangófényképészetre, mert amióta Zsu mondta, hogy azt nehéz, minden vágyam, hogy egyszer sikerüljön egy szép pillangót lefotóznom. :)))