Fém fatál

Csütörtökön este nagy meglepiben volt részem. Premier előtti vetítésre invitált barátosném, a Tékasztorik-at nézhettem meg a jóvoltából. Néha már volt olyan gondolatom, hogy nem is akar eljönni velem sehová... Jól esett a meghívás, kioldotta belőlem az e miatti aggodalmat.
A film nagyon jó volt, jókat nevettünk a sztorin, ami Bihari Viktória blogja alapján készült, a főszerepet is ő játssza, sőt, még dedikált poszterre is szert tehettünk a végén. Az igazság az, hogy bírom a csajt, na. Menjetek moziba, nézzétek meg, nagyon aranyos sztori. :)
A filmben Viktória önmagát alakítja, azaz egy harmincas, szüleivel élő, kicsit duci nőt, aki az Igazit keresi (vagy valami hasonlót).
(Megjegyzem, a filmvászon tényleg kövérít. Viku a filmen akkora, mint az életben kettő belőle. Azt hiszem, nem leszek színésznő, vagy ilyesmi.)

A film egyik legjobb jelenete, mikor esetlen udvarlója megállapítja, hogy Viktória igazából Femme Fatale szeretne lenni. Ez jutott az eszembe szombat hajnal felé, minden átmenet nélkül, mikor Diszkókirály és barátosnőm őrületes magánszámot adtak elő rendeletemre - eredetileg Diszkókirálynak kellett a büntetését letöltenie, mert ő sem találta ki, hogy a szóban forgó gyűrű az én tulajdonomat képezi. Nem voltam ezen meglepődve, ennél nagyobb ruhadarabokat sem tudtak a fiúk viselőjükhöz társítani. Volt ott mindenféle büntetés: földön fekvés, térdelve szerelemvallás, - és ki más találhatna ki ilyen büntetést, mint én - férfi sztriptíz is.
Férfi sztriptíz, melybe segéderőnek beszállt barátosnőm, és őrületes boogie kerekedett belőle. Olyan produkciót nyomtak abban a pár percben, ami önmagában megállná a helyét bármelyik előkelő éjszakai lokálban. Elképesztő látvány volt, és - jól osztottam a feladatot - Diszkókirály alsógatyában hagyta el a porondot a végén.
Ültem tehát ott, mint egy szabadnapos királynő, tapsoltam, vezényeltem - úgy éreztem, hogy én vagyok a középpont, nélkülem tán a tyúk sem tojik vagy ilyesmi..
Ja igen, a fém fatál. Vagy inkább fából vaskarika, az se rossz. Karácsonyfa kisasszony. És még sorolhatnám.
...
Hiszen eltelt valahogy a szilveszter éjszaka - nagy szenvedésekkel, végigélve az érzést, hogy barátaim a "nekem való"-val és az ő barátnőjével töltik az estét, csak én ücsörgök itthon számkivetetten, mint parton a hal  - és én, ötvenedszer elnyekeregtetve a For you-t és a Fázom a szélben-t - végre eljutottam magamban addig a pontig, hogy akkor most végre itt a vége, felőlem fel is fordulhat, ahol van, ha annyira nem képes, hogy szembe nézzen magával, velem, az igazsággal.

Chris Norman: For you

Lord: Fázom a szélben

Aztán keletkezett némi zavar az Erőben, mikor is szilveszter után barátosném úgy jellemezte átélt élményeit, hogy hozzám sokkal, de sokkal jobban illene az úriember, de még ezt a csapást is sikerült új keletű sértett büszkeségem páncéljával valamelyest kivédenem.
- Mégsem velem van, ő tudja, hogy miért - vontam meg a vállamat, belül ugyan felordított valami, de gyorsan abbahagyta, miután leverték, mint vak a poharat (önfegyelemből k.va jó vagyok).
Ezek után ismét gyorsan peregtek a naptárlapok, és én - úgy éreztem - sikeresen távolodtam attól a november eleji éjszakától. Elkezdték szervezni a következő bulit, és én még meg is örültem: jobb lesz kitombolni ezt a feszkót magamból, elmosni az emlékét is mindannak, ami annyira megsebzett. Pálinka kell és hangos zene, bókok - és minden elmúlik, végképp a feledés homályába vész, vagy ilyesmi. Ez volt a szándék.
Ja.
...
"- Szia. Tudnod kell. ...i el akar jönni egyedül a buliba. Mivel a barátnőm vagy, muszáj vagyok szólni. Akar veled talizni. Mit csináljak?"

Kikerekedett szemmel bámultam a monitort.
El akar jönni. Találkozni. Pont velem, pont most, akciósan. Így, alig három hónappal az eksün után. Hát ez király.
Majdnem.

"- Mi oka van erre? Nagyon unatkozik otthon?

- Ne erre gondolj. Ha akarsz egy jó hétvégét magadnak (nem neki). Akkor használd ki a lehetőséget.
(....)
Vagy hagyjad magad sorolni az árral. Adj egy esélyt, hogy mit is akar. Gondold át. Holnap dumáljunk."
...
Sokáig nem tudtam erre mit válaszolni, érzések tömkelege rohant meg. De leginkább a sértett büszkeségé volt a főszerep. És nem is ok nélkül, azt hiszem.
Közben zokogott ott belül valami, és nem hagyott aludni egész éjszaka.
...
"- Meditáltam a dolgon, és azt kell mondjam: köszönöm a "megtisztelő" ajánlatot, de részint nem vagyok szegen lógó téli kabát, mit akkor vesz fel a fázós férfiember, mikor kedve tartja, részint pedig nincs az a gourmet libamáj, ami meg ne büdösödne közel fél év alatt. (Na jó, "csak" három hónap. De akkor is.)
A többit, amit még gondoltam, inkább nem írom ide, mert tiltja a neveltetésem.."
...
Nehezteltem. Igen, abban a fázisban nehezteltem barátnőmre, mert mikor bennem volt a felbuzdulás, hogy csak rá kellene szólni, hogy szedje már össze magát, viselkedjen úgy, mint egy férfi, vagy valami ahhoz hasonló - piszkosul védte. Most meg feltálalna neki, gyengén átsütve, citrommal a számban? De mégis, hogyan képzeli ezt? Ennyire nem a barátom? Ha ...i védelmet érdemelt, én miért nem érdemlem ugyanazt?

Chris Norman: Some Hearts Are Diamonds

Aztán eszembe jutott Tesókám szövege a barátságról, és tudomásul vettem, hogy nem, ez nem az.
Eszembe jutottak élményeim a Mosolyalbummal közös baráti körünkről is, melyről szétválásunk után rövid úton kiderült, hogy voltaképpen az ő barátai, nem az enyémek - vállat vontam és napirendre tértem e felett a dolog felett is. Tulajdonképp csak egy apró adalék volt az "engem nem lehet szeretni" életérzéshez, semmi jelentősége.

Mindenesetre a következő két hétben - bár csökkenő intenzitással, de a bosszún törtem a fejemet. Elképzeltem magamat (farsangi bulira készültünk) cigányasszony-szerelésben, kendővel, amint tenyérjóslást tartok a nagyérdeműnek.
- Ó, ez itt a drága élete vonala... igen, igen...itt így, végig, milyen szépen, egyenesen.. de... ahh... mit látok itt... jááj... rettenetes... áááá...
- Mit, mégis, mit, az Isten szerelmére?
- Nagy gödröt, azt látok. Itt fekszik keresztben az úton, jááj, milyen rettenetes csapás, ezt sem átugrani, sem megkerülni nem lehet.. Már késő, nagyon késő visszafordulni... jaj, bele fog esni! Biztos, hogy bele fog esni, hiába kapaszkodik! ...Ez nagy zuhanás lesz. Fájni is fog.
- És mégis, mi vár abban a gödörben?
- Nem tudom, instállom, drága  fiatalúr. Irtózatos a sötét. Gomolyog benne... az orráig sem lát... csak tapogatózva juthat előre... nem tudni, hogy mi felé halad. Mindenhol ez a sötét gomolygás.. nem, ne haragudjon, de nem tudok segíteni, instállom. Csókolom a kezitlábát, nekem most mennem kell, de igen sürgősen...
...
Láttam magamat báli ruhában, mint a Végzet Asszonya, mulatva és cicázva az összes jelenlévő férfiemberrel, míg ő valami sötét sarokban matára issza magát, mindenki által magára hagyatottan.
...
Láttam magamat Piroska jelmezben, akinek a kis kosarában elemórzsia helyett egy nagy halef van. Mikor a farkas közeledik, egy mozdulattal kikapja a nagy kést a fedeles kosárkából, és szakszerű mozdulatokkal karajra bontja a nagy fogú elkövetőt.
...
Az utolsó napokban már nem akartam semmit. Leginkább nem akartam elmenni, azt hiszem. Minek tegyük tönkre egymás estéjét? Ha szeretni nem tudott, legalább ne bántson. Minek tegyem ki magam újabb fájdalomnak? Mikor a mozi után barátosném lelkesen mosolyogva biztatott a másnapot illetően, az elválás után elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, és arra gondoltam: nem megyek el. Érezze jól magát, ha ennyire akarja.
...
De végül mégis rászántam magam.
...
Odaérve tudtam meg, hogy végül nem jött el - tulajdonképpen nem csodálkoztam ezen, valahogy benne volt az utolsó napokban a levegőben.
Eleinte hülyén éreztem magam.
- Tudod, két hete arra készülök, hogy ...it szívassam, erre nem jön el. Hülyén érzem magam. Tudod, nagyon haragszom rá.
(Haragszom, mert lehet, hogy most rontja el az életét. Az életünket. ...Na jó, hagyjuk ezeket a nagy szavakat. Lehet, hogy isteni szerencse, hogy megmenekültem tőle. Hiszen imádkoztam, hogy csak akkor találjon el hozzám, ha áldást hoz az életemre. Akkor meg most mi a baj? Hisz nincs sehol. Kértem, rendeltetett.
...Francba. Kib.szott mély ez a gödör. A legrosszabb ez a homály. Ha legalább tisztán láthatnék. Sokat segítene, azt hiszem. Ja de ahhoz bátorság kell, meg szembe nézés.
...tulajdonképpen bármelyik barátunk sokkal, de sokkal jellemesebb nála. Itallap azzal kezdte, hogy ő Alkohollista. Könyvmoly bevallotta, hogy ő N.O.S. Frici, hogy ő szegény, afféle proli. Még Uncsitesó is regélt a Németbe távozott asszonypajtásról. Mindenki felvállalta a hibáját... mindenki... csak ő nem.
Persze, hogy nekem megint a lex@rabb kell.
Ő a "hozzám való".
B@ssza meg.
Azaz.. inkább ne.
Vagy nem tudom, de az biztos.
...
Szóval, beestem az ajtón, és szembe találkoztam egy csomó vidám, mulatozó emberrel. Rögtön az elején, Öregfiútól megtudhattam, hogy én vagyok az egyik legjobb nő a csoportban. Aztán tulajdonképpen... hajnali háromig jószerivel kézről kézre adtak. Minden fiú szerelmet vallott az első tíz percben, ezért gyakran kellett váltogatni a táncpartnereimet, nehogy túlságosan beleéljék magukat a szerepbe. Némelyeknek még így is sikerült..  Még szerencse, hogy néha játszottunk is, meg időnként betolhattam egy páleszt az arcomba, mert különben nem biztos, hogy nem esek össze.
Nem is tudom, hogyan bírtam a tempót, de valahogy megküzdöttem a feladattal. :)
Kivonatok az esti férfi véleményekből (csak, hogy valamivel tápláljam végre az egómat):
- Csodálatos vagy - mondta Itallap, akit alig lehetett levakarni, de mondott valamit, amitől meglepődtem.
- Csodálatos, hogy mennyire szabad vagy, és mégis, mennyire... fegyelmezett. Te egy nagyon kemény, csodálatos nő vagy.
- Igen, tudod, én kívül lágy vagyok. De belül...
- Tudom - mondta. Összenéztünk, és én abban a pillanatban nagyon örültem neki, hogy Barátom felismerte az igazi énemet. Mint mikor leomlik egy pillanatra az a bizonyos fal.
Persze Itallap nem tagadhatta meg önmagát, indulatkezelési gondjait - nekem egy idő után menekülnöm kellett előle - és mikor felismerte, hogy vesztésre áll, mint rendesen, inkább el is ment haza hamar.
Kár érte.
Ha normálisabb lenne, nagy művész lehetne.
Sosem lesz az.
...
- Tudod, Gabika, elnéztem itt a Hölgyeket - mondta Öregfiú, mikor egyszer elfáradva lehuppantam mellé. - Elnéztem őket, mind nagyon szépek, csinosak, de neked... neked olyan nőies kisugárzásod van, amilyen nincs senki másnak. Olyan finom, nőies, szeretetre vágyó, azt érzi mindenki, azért udvarolnak ennyire.
- Tudod, engem nem szeretett soha, senki. Most is... a múltkori bulin itt volt valaki. Azt mondta, hogy szeret. És látod? El se jött - könnyesedett be a szemem egy pillanatra. De csak egy pillanatra.
Aztán Uncsitesó elrángatott táncolni.
...
- Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek! Nem szeretem, ha nem néznek a szemembe!
(De én nem akarok a szemedbe nézni. Semmi szépet nem látok ott. Az ilyen emberekre mondta azt az Öreg Király annak idején, hogy ha még egy agysejtje lenne, elmehetne szobanövénynek. Nem is érdekelsz. Mi a francnak akartam én kedvesen beszélgetni veled? Te nem tudod, mi az, hogy társalogni? Honnan jöttél? Most másztál le a fáról???)
- Igen, mi a gond, mondd?
- De miért nem lehet?
(B@szdmeg. Mert nem vagy a zsánerem. Még csak kicsit sem. Még csak barátilag sem tudlak kedvelni. Matarészeg voltál már mire megérkeztem, mikor kicsit kijózanodtál, táncoltam veled egy, azaz egy számot, és örömömet fejeztem ki afelett, hogy jobban vagy - hiba volt, belátom, mert ebből azt a következtetést vontad le, hogy akkor most te meg én,ásó,kapa,nagyharang meg franciaágy? Segítsééég, emberek!...
- Na idefigyelj, elmagyarázom! - ragadtam meg a grabancánál, és löktem ki az ajtón.
- Amit itt látsz, az mind csak játék. Itt semmi nem valódi. A legkisebb mértékben sem.
- De miért? - nézett bambán.
- Mert ezek az emberek itt mind... mind lelki sérültek. Szomorú, magányos, szerencsétlen emberek. Itt semmi nem az, aminek látszik, és semmit nem szabad komolyan venni.
- Soha, semmit? Te soha nem veszel semmit komolyan?
- De... egyszer komolyan vettem valakit. Rá is fáztam - szorítottam keskenyre a számat. - Ha érdekel, majd az unokatestvéred elmeséli.
De láttam a szemén, hogy nem érdekli. Eléggé be volt szűkülve a tudata, azt hiszem. Remélem - az ő érdekében - hogy csak a piától.
Akkor már fáztam rendesen. Ez meg csak állt ott és magyarázta a hülyeségeit.
Szerencsére kijött Frici, részint dohányozni, részint meg talán, mert már ő is sokallta a kioktatási szünetet. Majdnem a nyakába ugrottam a felmentő seregnek, és azonnal eltarháltam a kabátját.
Persze, hogy odaadta.
Azt hiszem, Frici a lelkét is kitenné, ha kérném. És nem kérne ellenszolgáltatást.
...
Nem tudom, írtam-e már, de ez a kis társaság tele van analógiákkal. Barátnőimnek Orfűről hazafelé hosszan kifejtettem már, hogy Könyvmoly nem véletlenül született a Skorpió jegyében: kísértetiesen hasonlítanak az általa keltett érzetek mindarra, amit Nagy Fal mellett éreztem. Mentségére szóljon, hogy ő sokkal műveltebb, kulturáltabb ember. De az alaptípus... Na igen, az az igazi Skorpió.
Azt hiszem, hogy ebből végleg kinőttem.
Szerencsére.
...
De vannak itt más analógiák is.
Frici például valamilyen ismeretlen úton-módon Bajuszt idézi ifjúságom szép idejéről. Bajuszt, aki már a kezdet kezdetén besorolta magát a legalsó társadalmi osztályba. Bajuszt, akinek sosem volt bajusza, viszont bármit megtett volna, amit kérek, bármit, azonnal és ellenszolgáltatás igénye nélkül.
Bajusz meghalt, és én elvesztettem valakit, aki szeretett engem, és akit én nem tudtam úgy szeretni, ahogy megérdemelte volna.
Elvesztettem, és fel sem fogtam igazán, hogy mi történt, csak hosszú évek távlatából.
Annyira rettenetes volt.. annyira felfoghatatlan.
Egyszerűbb volt csak hibáztatni.
Pedig az angyalok ilyenek, mint Ő volt.
Most bezzeg sírok, ha eszembe jut.
Sírok, sőt, zokogok, - mert eszembe juttatták az analógiák végtelen sorai.
Hát nem furcsa ez?
Mi dolga van Fricinek az életemben?
Mert hogy nem véletlenül kaptam védőangyalnak, abban biztos vagyok.
...
Mikor végre bekerültem az ajtón belülre, elhatároztam, hogy elkerülöm az összes "veszélyes" embert, és megpróbálok egy kicsit lazítani. Táncikálni kezdtem hát Diszkókirállyal. Tudtam, hogy nekem ő nem zsánerem, a legkisebb mértékben sem, annak ellenére sem, hogy alighanem neki van a legesztétikusabb teste a jelenlévő fiúk között. Valamiért sosem volt az az "aha" élmény a közelében lenni. Van ilyen, és kész.
Hát nem elkezdte ő is? Hogy én, így, ahogy vagyok, a nagy fenekemmel, meg a túlsúllyal, ami rám rakódott az évek során, szóval, hogy így, ahogy vagyok, egy bombanő vagyok.
- Vigyázz, fel ne robbanjon! - nem bírtam már röhögés nélkül. De azért megbocsátottam, Diszkókirály sosem volt tolakodó, most sem, ő nagyon tudja, hogyan kell csajokkal viselkedni, hisz volt idő, hogy egy egész lánykollégiumra mosott :D de mai napig is keni-vágja az anatómiát, már csak szakmájánál fogva is. Tehát, ha ő azt mondja, hogy bombanő, akkor bombanő, és pont. :D :D :D

Tulajdonképp ez a "bombanő" volt a kulcsszó, ami után már végképp nem bírtam megállni, hogy ne röhögjek az egész szituáción, a fém fatálon, a fából vaskarikán, meg az összes többin.

Tudjátok: tele van a világ boldogtalan, szép nőkkel.

De az tény, hogy ez a sok udvarlás és férfi energia valamit csinált az önértékelésemmel. Másnap délután, mikor végre magamra ébredtem, a tükörbe nézve, ismét szépnek láttam magam. Egy ideje ez már nem fordult elő velem.

És még csak szex se kellett hozzá.

Lehet, hogy nekem mégiscsak önértékelési zavaraim vannak?
Vagy inkább: egy nőt az tesz igazán széppé, ha szeretik?