2015. június 15., hétfő

Levél a kertből

A hétvége mozgalmasan telt. Annak ellenére, hogy szegény Andi térdficama plusz terheket jelentett, és a betervezett levendulagyűjtő kirándulás is elmaradt, nagyon hatékonyan tudtam beosztani az időmet. Szombaton negyed hatkor kivetett az ágy, ilyen nem fordult elő velem már időtlen idők óta... és hétkor már a kertben kapáltam, egészen negyed tizenegyig, kánikula ide vagy oda.
Vasárnap, az izomlázzal küzdve, paradicsomokat karóztam, veteményeztem és támrendszert készítettem ágakból a ház körül előforduló hajnalka- és trombitafolyondár töveknek.
Miközben tevékenykedtem, elemi boldogságérzet áradt el bennem. Maga az Élet, ami áramlott bennem/körülöttem.
Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben teljesen magába szippantott engem a csodálatos, élő, eleven, változó kert: a körülöttünk létező Természet szelídítése köti le minden gondolatomat.
Azt hiszem, valami olyasmi történt, amit úgy hívnak: sikerélmény. Az pedig szárnyakat tud adni az embernek.























...s az idő rohan... már a rózsák is elnyílóban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.