Fordulatok

 Az elmúlt hetek sok változást hoztak el ismét. Mind a külső, mind a belső dolgok oly gyors változásokon mentek át, hogy nem volt egyszerű tartani a lépést.

De, összességében elmondhatom, hogy sikerült.

Lett néhány új ügyfél is, ami eredetileg az inflációt ellensúlyozó bővülésnek volt szánva, de mára egyáltalán nem biztos, hogy az lesz - tehát még bővülnünk kell.

Ám megszületett ehhez a Koncepció. Trello táblákon, 10 mélységben, szétszabdalva, kiosztva, megvalósulásra készen. Kellett is már, hiszen az ötvenötödik szerződés aláírásakor már úgy helyeztem kézjegyemet a papírra, hogy elengedtem a félelmet. Arra gondoltam: nekem jó a memóriám, ha a munkámról van szó. Kis rekeszek vannak a fejemben ügyfelenként. Úgy harminc ügyfélig pontosan tudtam, hogy melyik rekesznek mi a tartalma. Szükség esetén csak előhúztam, és már képben is voltam.

Mondom: harmincig. Már ez is jóval több, mint amire egy átlagember képes lenne.

Az a szerződés meg az ötvenötödik volt.

Ott már az "atyaúristenmileszhahibázokhaelfelejtem" stresszt is el kellett engedni.

És aláírtam.

"Vakrepülés"- ez a szó járt csak a fejemben.

...

Álltam Segítőm szobájában, s arról magyaráztam, hogy mikor minden összedőlni látszott, én meg belefulladni a feladathegyekbe, akkor mozgásba lépett bent Valaki. Elém vetítette ismét a hegyeket; s a hegyek sokkal közelebb voltak, mint valaha; s tudtam: az út kétharmadát már megtettem. S ez jó érzés volt... bármit is jelentsen. 

Ha éveim számában nézzük akkor 78? 52/2*3=78 ha jól számolok, de egyáltalán nem úgy érzem, hogy erre vonatkozik a jóslat. Sokkal inkább valamiféle teremtési folyamatra. Azt hiszem. Persze ki tudja. Hisz az élet tulajdonképp nem más, mint teremtéstörténet.

Mindenesetre meditációban ez a - szívemnek oly kedves - kép végül elsötétedett, és én kétségbeesve kérdezgettem: Igen, de hogyan tovább? Merre folytassam az utamat?

- Szóval még vezettetést is akarsz - dohogott belül Valaki, és láss csodát: a sötétben fények gyulladtak fel, lépőkövek kezdtek el világítani, sorban, egyik a másik után... és a lépőkövek mintha mancs formájúak lettek volna.

Megkönnyebbülést éreztem. Bármilyen sötét szakasz is jön, át tudok rajta kelni. Lábbal, manccsal, valahogy. 

Ja meg Trello táblákkal.

...

Ami a Világ jelenlegi állapotát illeti, magam részéről ott is túllendültem a nyári nagy félelmeken. A nyár szorongásokkal bővelkedett: az iszonyú hőség, az ország nagy részét érintő csapadékhiány, az ellátási láncok megingásai, a gyorsuló inflációs folyamatok együttesen már-már kétségbeesésig feszítették az ez irányú gondolkodást, úgyhogy egy időre önvédelemből be is szüntettem, hogy makrogazdasági dolgokon agyaljak.

Aztán - hála az Égnek! - eleredt az eső.

Úgy egy hete történt, hogy elém került egy poszt egy FB csoportban; a poszt elkövetője vidéki kertesházas pógár volt (róluk élcelgett a baloldali sajtó hogy tipikus Fidesz szavazó rezsicsökkentés-csökkentéssel megáldva), részletes fotókon bemutatta a - több évre elegendő - felhalmozott tűzifa készletet, s szövege a következő volt: "XY (a csoport moderátora) azt mondta, készüljünk fel, - hát mi felkészültünk".

Ez volt az első olyan bejegyzés a tárgyban, ami halvány mosolyt csalt az arcomra. "Magyarország felkészül!" - futott át az agyamon, és valahogy éreztem, a Kollektív Tudat zsigeri mélységéig, hogy igen, ez most így van, ez a lehető legpozitívabb verzió, amit honfitársaim tudnak, és hőbörgés, tüntetés, vonulás stb. helyett szinte együntetűen teszik is; mindenki befőz, elrak, tartósít, begyűjt, élelmet, tüzelőt, energiahordozókat, mindent IS spájzol; Magyarország felkészül, évezredes tudás maradéka kerül elő, zsigereinkben van, ösztön szinten, itt mindenki tudja, hogyan kell túlélni török, tatár, fasiszta, kommunista, kapitalista, infláció, recesszió, áció, káció, akármi esetén.

Régen voltam ilyen büszke arra, hogy magyar vagyok, mint abban a pillanatban.

...

Persze vannak kivételek, s ezek közé tartozik Róbert és kis családja. Ugyebár, ők megkapták az elbocsátó szép üzenetet a főbérlőjüktől, s én ennek apropóján, jobb meggyőződésem és a lányom kifejezett óhaja ellenére, mikor elmentem velük lakást nézni és kiderült, hogy a mama nem kérdezte meg a főbérlőt a két legfontosabbról (vihető-e kutya, illetve milyen időtávra kiadó a szóban forgó lakás), majd az a kopasz f.sz (elnézést a kopaszoktól) elkezdett hadoválni... nos, én már alapból ingerült voltam a minősített hülyeség miatt amit számomra az albérletfizetés jelent, és - ismét - felajánlottam, hogy a felveendő hitelből veszek két lakókonténert, lerakatom a kert végébe és lakjanak - erre azt válaszolták, hogy "te már megszoktad"; és nekem ott elgurult a gyógyszerem. Megmondtam nekik, hogy lehet, hogy ahol lakom, az maga Nomádia, de én nem a más f.szával verem a csalánt; nem vagyok rászorulva senkire... 

Nagyon elfajult a dolog, és én rájöttem, hogy engem ez az egész alapból idegesít.

Idegesít, és nem akarok ebben a hülyeségben szerepet vállalni.

A legkisebb mértékig se.

Soha többé. Engem ezek az emberek úgysem fogadtak el.

Jobb is.

...

A hosszú kanapé ezúttal szürke bőrrel volt bevonva, ez jobb minőségű volt, puha velúrbőr, kényelmesebb ülés esett rajta, középen a tér sem volt leválasztva, de a hosszúsága mintha a felek közti távolságot lenne hivatott jelképezni. Talán az irracionális erre a jó szó... ha jobban belegondolok.

Joe Dispenza Nyitott fókusz meditációját hallgattam épp, már éreztem a teret a homlokaim között, meg a lábfejem alatt, meg mindehol is... mikor egyszer csak ott találtam magam ezen a nyüves kanapén; pont, mikor Joe (magyar hangja) megkérdezte, hogy mi is az az érzelem, amit el akarok engedni.

- A fájdalom - sóhajtottam hang nélkül bele ebbe a rengeteg sok üres térbe; közben a csípő-, váll-, térd-, kéz- és egyéb kis- és nagyízületeim okozta változatos és magas intenzitású kínokra gondolva, melyekkel szervezetem napi szinten "megörvendeztetett" az elmúlt években. (Nem tudom, tudjátok-e, de a köszvény benne van a 10 legfájdalmasabb betegség toplistájában. Ja a rák is. Mondjuk azt már a sajátom előtt annak idején szegény Csabával is együtt éreztem. Szó szerint. Ilyen a valódi együttérzés. Mert én együttérző vagyok... Tisztán érző. Vagymineknevezzem ezt a viselkedést.)

No ez volt az a pillanat amikor lezuhantam arra a francos kanapéra, a másik végén Róbert, és az a Valaki, aki Én vagyok, rám mutatott és ezt kérdezte:

- MIT TITKOL EZ A NŐ EZ ELŐTT A FÉRFI ELŐTT?

- Azt, hogy nem szereti... - jött a válasz valahonnan belőlem.

Ebben a pillanatban magamhoz tértem, szinte még a saját hangom is a fülemben csengett.

- Azt, hogy nem szereti... inkább öregasszonynak mutatja magát, csak, hogy ez az egész kérdés ne is legyen kérdés. Ne kelljen színt vallania. Azért viselkedik, mozog úgy, mint egy öregasszony. 

...

Napokig meditáltam a dolgon. Én? Nem szeretem?

Bizonyos szinten igaz. Nem tudom már olyan bizalommal szeretni, mint az első időkben, hiszen túl sok fájdalmat, egy egész halálosnak mondott kórt akasztott a nyakamba azzal, hogy nem tud engem úgy szeretni, ahogy szeretném. Illetve, nem is ő... ez így igazságtalan.

Én akasztottam a saját nyakamba, mert annyira fájt ez a tény. Ő annyira hibás benne, mint a kés a gyilkos kezében. (Még mindig mentegetem, figyelitek? Mert nem szeretem. Érthető, nem? Nem.)

Soha meg nem mondanám ezeket neki.

És itt jött a következő felismerés.

Nekem ezt fel kell vállalnom. Nem álcázhatom magam tovább, mert abból nagy baj lesz. Az egészségemmel fogok komoly árat fizetni érte. Azért, mert annyira szeretem Róbertet, hogy nem mondom meg neki, hogy nem szeretem. (Mivan? Mi ez a hülyeség? Most akkor szeretem, vagy nem? - Na erre kéne még rájönni úgy igazán; bár hajlok rá, hogy van amit szeretek benne, más dolgokat meg nem. Izé. Ezt rakja össze valaki. ...ez olyan Mosolyalbumos dolog, csak fordítva. Olyan Mérleg-dolog. Éljenek a csillagjegyek. A határozott Mérlegek, meg a szexi Szüzek. Francba.)

Így, vagy úgy, de meg kell mutatnom a világnak, hogy nem vagyok még aggastyán. Hogy egy középkorú nő vagyok. Nem rejtőzhetek tovább. Jogom van a saját életemet élni középkorú nőként, nem aggastyánként. Nekem most ezt kell megélnem, itt tartok az Úton. Így van ez. Akkor is, ha mások mást gondolnak, vagy másképp vélekednek rólam.

...

- Nem ezt mondtuk tavaly azon a családállításon? - szembesített Segítőm önmagammal; (emlékszem, állt ott szegény engem helyettesítő szereplő, nézett rám kétségbeesetten "Te ki vagy égve?"; nyilván nagyon rossz lehetett neki ezt átérezni; s én csak mosolyogtam, naná, ebbe az egészbe ki lehetett égni; s bár az első lángcsóvát Forradalmár gyújtotta, de amit Roberto összehordott, ilyen máglyán régen boszorkányokat égettek.. lemásztam a máglyáról, itt-ott elüszkösödtem, mi tagadás, de kösz, jól vagyok. Ja. Jól vagyok? Jól vagyok.).

Amúgy meg, őszintén. Akármilyen csini fiú is egy ilyen... mit lehet rajta szeretni?

Nem sokat.

Hisz még saját magát se szereti.

...

Nos, mindeközben sokat beszélgettem a Farkassal. Szoktunk. Sokszor, sok mindenről. Évtizedes barátok vagyunk; furcsa, hogy így alakult, szerintem egyikünk se gondolta, mikor fent a hegyen bemutatták az új vezérigazgatót; Morgó az egér likvidálásával volt elfoglalva, amely besurrant hozzá a magasföldszintre, én meg valamelyik pasiügyemmel - már azt se tudom melyikkel, talán Vodkagyurkával, nem tudom; válás után nem sokkal volt, nem régen dolgoztam a cégnél, nem érdekelt az egész ceremónia. Farkas állt ott, nem tűnt veszélyesnek; nem érdekelt különösebben az egész esemény, bár tudom, hogy Szúróslevelűék életében jelentős változásokat hozott.

Azóta eltelt közel másfél évtized.

Kevés barátom van, aki kállta az idők próbáját. Tényleg kevés.

Morgó az egyik.

Ő a másik.

Remélem, hogy én is mindig jó barátjuk tudok lenni. Mert megérdemlik.

...

Sokat beszélgettünk tehát, és többször is eljutottam arra a megállapításra történetei során, hogy ha valaki két év alatt évtizedeket öregszik, annak mindig komoly lélektani okai vannak.

Én sem vagyok ez alól kivétel, legfeljebb nem szekírozom emiatt a másikat, mint őt a legutolsó exe.

De attól még ugyanezek az önbontó folyamatok bennem is zajlottak.

...

A hét többek között a hitelfelvételhez köthető ügyintézéssel zajlott; végre túl vagyunk rajta (hálás szívvel köszönöm); a Petőfi hídra néző lakásnak immár 1/1-es tulajdonosa vagyok; bár ez jelenleg inkább csak hátránnyal jár számomra, előnnyel semmiképp Banducinak hála; de majd csak lesz ez még így se.

Lemondtam némi bevételről is a lelki nyugalom érdekében, amennyiben leköszöntem az építőipari cég ügyvezetéséről, melyet tavaly vállaltam magamra - lehet hogy nem lesz vele semmi zűr, de nekem sok ez a stressz, ami abból ered, hogy számomra ismeretlen személyek ismeretlen feltételeket ismeretlen módon dinamikusan változtatgatnak, és én legyek értük a felelős.

Ezt nem szuperbruttó százezerért, de milliókért sem szabad megengedni.

Inkább építem tovább a kis Trello táblákkal telitűzdelt birodalmamat. Ez se kockázatmentes, de legalább mérhetőek a kockázatai. Vagy átláthatók. Legalábbis remélem.

...

Ezekkel az ügyekkel telt tehát a hét; s tegnap - legnagyobb megdöbbenésemre - úgy ébredtem, hogy nem fáj semmim. Se derék, se csípő; se váll, kar, térd - semmi. Sehol fájdalom, még a legkisebb se.

Egész nap könnyűnek és fiatalnak éreztem a testem. Mintha visszafiatalodtam volna vagy négy-öt évet, olyan érzés volt. Főleg a derekam-csípőm táján volt nagyon intenzív a változás.

Délután, megunva a munkát, s mert elértem oda, hogy sok mindent kipipálhattam, úgy gondoltam, hogy megengedem magamnak, hogy elmenjek uszodába. Van még három alkalom a bérletemen, amit szeptember végéig el kellene használni.

Arról beszélgettek a vendégek a szaunában a citromfűillatú gőzök közepette, hogy az uszoda lehet, hogy bezár október elsejével az energiatakarékosság jegyében. Ezt hallani is rossz volt, bevallom... azóta némileg enyhítette ezt az érzetet az a hír, mely szerint a termálfürdők nem csatlakoznak ehhez; de azért, ha nagyon jó is a Rudas vize, nem ugyanazt a szolgáltatást nyújtja, mint ötvnen hossz úszás.

...merthogy letoltam az ötvenest, és még utána sem voltak olyan intenzív fájdalmaim, mint korábban (valamennyire azért éreztem a mozgást, de a fájdalom intenzitás jóval alacsonyabb volt a szokásosnál).

A mai napon is fájdalmak nélkül ébredtem. Most, délután, már kicsit érzem a tagjaim, de végül is kitakarítottuk a kecskék óljait, és 30 liter vizet is hoztam (hosszú évek óta először én. És tele kannát.)

Szerintem jó lesz ez.

Joe Dispenza Nyitott fókusz meditáció magyarul