Keresztelő

Legdrágább Róbert Gida családi iszonyai, mint erről már beszélgettem e helyt, viszonylag bonyolultak. De a nem annyira családiak is.
Gondolok itt most a címben szereplő keresztelőre, amelyre holnap délelőtt fog sor kerülni a pándi templomban. A keresztapa Robi lesz, a keresztanya pedig - no igen. Last Mohikan.
Ez a bizarr eset úgy történhetett, hogy ugye ők lehúztak jól-rosszul együtt nyolc évet, és ez alatt Robi összebarátkozott Mónika bátyjával, aki a keresztelendő népszaporulatot ezen évek alatt összehozta. Bátyóék rendes, egyszerű népek - nagyon egyszerűek - de semmi rosszat nem tudok mondani róluk, nem is akarok, sőt. Nagyon rendesek voltak velünk.
Viszont ez a keresztelő a jelen körülmények között és szereposztásban... na ezen befulladtam.
Arról tudtam egy ideje, hogy Robi lenne a keresztapa, arról is, hogy Last volt a jelölt a keresztanyai címre még a régi szép időkből. Aztán úgy tájékoztattak, hogy a szomszédasszony kapja a megtisztelő lehetőséget - s én, bár furcsálltam a dolgot, de nem jelentettem be hangos óvást, sőt, nagy nehezen rávettem magam arra is, hogy elmenjek Pándra a nagy eseményre, tudván, hogy lesz ott:
- gyerekzsivaj és megállás nélküli felnőttgyötrés
- ex
- falusi szagok (igen, állattartás)
- még a miénknél is nagyobb retek.
És nem lesz:
- normális fekhely
- nyugalom
- értelem.
Mondjuk, a menjek-ne menjek kérdésen két napig meditáltam is a fentiek miatt, de Andiék bevállalták Mamát - s Robi ennek ellenére hadoválni kezdett valamit arról, hogy nem muszáj mennem, ha nincs kire bíznom szegény kis Anyámat.
No ez a pár elmotyogott szó egyből kíváncsivá tett, s eldöntötte a kérdést.
Előtte este megkérdeztem a Könyvet, mi lesz, ha nem megyek?
A Táplálás jött ki - leegyszerűsítem (bocs): figyelj, mi jön ki a lepcses pofádon, milyen szavakkal eteted a másikat.
Ellenkérdésként megkérdeztem arról is, hogy mi lesz, ha elmegyek?
37. Csia-Zsen. Az ember családja. Üdvös az asszonyi erény.
Elfojtott sóhajjal ígértem meg magamnak, hogy elmegyek, megpróbálom magam jól érezni, jó képet vágni Last Mohikan jelenlétéhez; és általában megtenni mindent a családszerű performance sikerre vitelének érdekében.
Eme elhtározásom után érkeztek Róbert terelő mondatai, és a műszerek Tajvanon földrengést jeleztek.
- Ki lesz a keresztanya? - kérdeztem a gyerekeket, és ők megnevezték Last Mohikant.
Ez péntek este volt, épp csomagolni kezdtünk volna az útra.
- Ki? Hát nem a szomszédasszony?
Róbert is megerősítette, aztán hadoválni kezdett, hogy de hát ő mondta már... persze, meg az ellenkezőjét is.
Belőlem ekkor kitört a Táplálás jósjele, be kell valljam. Közöltem hogy nem megyek, hogy hülyének nézett, no meg még néhány szaftosabb kifejezést, bár arra azért vigyáztam, hogy a gyerekek gyenge fülét nagyon ne sértsem meg (hallottak ők ennél már cifrábbakat is kedves szüleiktől).
Aztán már nem nagyon beszélgettünk... de a gyerekek érezték a feszkót, és ami a legfurcsább: nem az apjukhoz mentek, hanem körém gyűltek, mintha várnák a megváltást... vagy nem tudom mit.
Azért még beszóltam neki lágy fuvolahangon:
- Ez tehát családi ügy, a ti családotok ügye. Szent családegyesítési projekt, semmi keresni valóm ott. Ne várd azt se, hogy én finanszírozzam.
- Most mi bajod van? - riadt meg egy pillanatra, de válaszra se méltattam.
Este nem volt kézfogás, meg jóéjtpuszi Micimackó módra - de rövidesen aludt, nem vette ő komolyan az asszonyi hisztit. Sőt, reggel is láttam az elszántságot a fején, felsorakoztatta a gyerekeket, pakoltak, indulás.. aztán visszajött. (Szegény gyerekek alig aludtak, főleg Gáborkámon láttam, hogy mennyire megviseli a dolog. "De ilyen hülyeség miatt ugye nem fogtok szakítani? - kérdezte ijedten, és én nem tudtam azt mondani neki, hogy nem..)
Tehát visszajött, és megkérdezte, hogy én miért csinálom ezt a hisztit - mintha nem lett volna rá okom vastagon. Ismét elmondtam neki, hogy azért, mert nem szeret engem - illetve szeret, mint barátot, de ennyi és nem több. Hogy én ezt nagyon rosszul gondolom, ő igenis szeret, meg sose fogja elfelejteni hogy én mennyit segítettem neki, és igenis, fontos vagyok. És hogy én lököm el magamtól őt folyamatosan, mert ő utálja mikor én azt mondom magamra, hogy öreg vagyok;meg most is, mikor azt mondtam, hogy érezzék jól egymást Mónikával, meg menjen oda családot egyesíteni.

Kitértem arra, hogy a hála sem szerelem; megemlékeztem jóformán nem létező szexuális életünkről, melynek esetleges létezése nyilván sokat javítana az öregedéssel kapcsolatos félelmeimen; elmondtam, hogy barátként tényleg jól megvagyunk, tulajdonképp tudunk együtt tevékenykedni és megbecsüljük egymást - de hogy fontos lennék?
Itt már szinte lágy volt a hangom, úgy magyaráztam el neki.
- Tudod, mást mondasz és mást cselekszel. Aztán csodálkozol, hogy miért vagy mindig ki idegileg? Azért, mert még magadnak is hazudsz.
- De én nem..
- Dehogyisnem. Azt mondod, hogy fontos vagyok, igaz? Nos... ha tényleg fontos lettem volna, akkor mikor felkértek erre a keresztapaságra Mónikával, vagy el sem vállalod, vagy... megkérdezel engem, mint párodat, mint fontos személyt, hogy nekem ez hogyan esik. Fel tudom-e dolgozni. Beleegyezek-e. És nem így kellett volna megtudnom... Szóval érezzétek jól egymást, és pihend ki magad alaposan ebben a pár napban, mert szerintem utána szekrény szerelés és költözés lesz. Jól fog mutatni itt szegény Nagyikám régi szekrénysora - intettem Róbert szekrényei felé.
Akkor már keskeny volt az arca - hihetetlen, mennyire össze tud esni rövid idő alatt. Rájött, hogy sokkal, sokkal nagyobb a baj, mint azt gondolta volna. Elsomfordált, de az ajtóból még visszaszólt.
- Majd beszélünk.
- Persze - bólintottam beleegyezőn.
És most mi lesz? - kérdeztem a Ji-Kinget.

35. Csin - haladás, kibontakozás - jött a válasz.

És még keresztvíz se kellett hozzá.