Víz alatt

"...a víz alatt, a víz alatt, a levegő kevés/ a víz alatt, a víz alatt csak az első öt perc a nehéz"

A mai úszás végre kioldotta belőlem mindazt a fizikai/lelki görcsöt, aminek egy részét már év eleje óta cipeltem, más részét az elmúlt napok történései csavarták belém. Mikor hazaértem, - végre - sírni kezdtem. Jó volt. Ellazított.

Nem, nem csupán az eurosvájci volt az én bajom, bár az kétségtelenül feltette a pontot az i-re. Ezzel együtt, ha őszinte akarok lenni, hetek óta éreztem, hogy valami nem oké. Vártam, tűrtem és figyeltem, sőt, mikor fizikai síkon elviselhetetlenné váltak a panaszaim (és rövid időre azt képzeltem, hogy küszöbön áll az életszínvonalam valamiféle fellendülése - na most már nincsenek ilyen téves elképzeléseim, nem kell aggódni) elkezdtem pánikszerűen a saját egészségemmel foglalkozni, úgymint labor, szívvizsgálat, akupresszúra, uszodabérlet és társai, pusztán annak érdekében, hogy ne váljak teljesen magatehetetlenné, mozgásképtelenné. Ugyanis egynémely paraméter változása negatív előjelzést jelent a számomra, kezdve az örökös fáradtsággal, folytatva az állandósuló hátfájással (Ez most másképp fáj. Korábban a törés és annak hatásai fájtak, főként a gerincoszlopból kiindulva, most viszont mintha már emellett az összes ízületem is ellenem lett volna, a csípőmtől a vállaimon át az ujjaimig.) Egyébként az akupresszúrás doki megdicsérte a hátizmaimat, azt mondta, jó erősek (mit nem jelent húsz év a tanyán, meg közel tíz év rendszeres uszodalátogatás), de hogy a melleim előre húzzák és a súly miatt lehetnek gondok.
Akkor, ott bevillant Nagy Fal augusztusi részeg hahotázása, ahogyan a bőrzacskóimon élcelődött, és rádöbbentem, hogy az a mondat bizony mélyre ment. Mert én nem vagyok az a nagymellű fajta, nekem - arányaiban - mindig is inkább a fenekem volt a nagyobb, ilyen alkat vagyok, ez nem változik, legyek épp aktuálisan akárhány kiló, mindig arányosan fogyok/hízok. Tehát nincs a melleimnek - pláne, mióta bőrzacskók - olyan súlya, hogy az megviselné a hátizmaimat. Ez a teher inkább lelki eredetű. És a lelki teher augusztusban kezdődött.
Az a bőrzacskózás, attól az embertől, akinek a gyerekei ezekből a zacskókból táplálkoztak, egyszerűen kritikán aluli volt. Ha bármelyik másik háromlábú tette volna szóvá, elküldöm anyjába, hogy azét nézegesse, fejje meg a zacskóit, vagy bármi hasonló, az enyémről lehet leszakadni. De Nagy Fal esetében, mikor mind a százhatvan részeg kilójával ott vigyorgott mellettem, ez a megoldás nem működött. Bár kikértem magamnak, de alighanem el se jutott a beszűkült tudatáig, vagy ha igen, akkor csak annyira, hogy örült annak, hogy sikerült felbosszantania.
És igen, ezt felszínre kellett hoznom, túl kellett lennem rajta, és köszönöm a természetgyógyásznak, akinek persze erről az egészről fogalma sincs, nem is lehet.
Fájt az a méla lenézés is, amelyet egynémely úriasszonyoktól úton-útfélen, (azaz ha évente kétszer-háromszor összefutunk) kapok. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy vajon, ha ők küzdenének hasonló problémákkal, mindenféle családi és egyéb segítség nélkül, minden képességük elismerése mellett, ugyan hogyan sikerülne helyt állniuk... no comment. Ki-ki maga tudja, hogyan óhajtja látni embertársait. A világ legfeljebb úgy néz vissza rájuk.
Tulajdonképp ez is marginális dolog ahhoz képest, hogy mit éltünk át az utóbbi napokban. Ha valami, hát ez valóban iszonyatos stressz volt. És nem is jött ki azonnal, illetve csak valahogy elfojtottan munkálkodott legbelül.
Hogy mekkora volt, azt akkor éreztem meg, mikor végre oldódni kezdett a könnyekkel. ...pedig még sok nehézség elé nézünk, azt hiszem.
Nekem soha többé, senki ne mondja, hogy a bankárok korrekt emberek, mert körberöhögöm.
...
Fájtak egynémely fészbukk-bejegyzések is: az egyik a csalódásról szólt, s elgondolkodtam az egészen: igen, lehet, hogy csalódást okoztam... hoztam önmagam, a saját véleményemet és értékrendemet, emiatt nyilván nem voltam eléggé megértő... Igen, van az a pont, amit nem tudok megérteni, és ez az én korlátom. Ez van.
Ítélkezni nem akarok... csak kívül maradni.
...
Mostanában kissé jobban fáj, hogy egyedül vagyok, s néha eltűnődöm azon, hogy törvényszerű-e, hogy ez így legyen.
Eltűnődöm, aztán megállapítom, hogy igen.
Morgó mindenféle fogadalmaimat feljegyzi. Bevett szokásom, hogy két hétnél tovább egyiket sem tartom be, olyankor beír nekem egy strigulát, ezen aztán jókat nevetünk. Van azonban egy, amit felírt, úgy másfél évvel ezelőtt: "Gabi örökre egyedül marad."
Az összes fogadalmam megdőlt - ez nem. Azt mondja, jól csinálom, mindent elkövetek az ügy érdekében.
Szerintem is, s ez csak olyankor válik számomra egyértelmű ténnyé, mikor hallom, hogy mások salsa órákra járnak, vagy szerelembe estek, vagy egyéb értelmezhetetlen történések zajlottak bennük-körülöttük.
Aztán átgondolom újra az életemet, a két kamasz gyerekemmel, a tartozásaimmal, a nyomortanyámmal, és arra jutok, hogy jól van minden így, ahogy van. Jobbra úgyse lenne erőm, energiám, hitem, kitartásom.
...Végül is, olyan vagyok, mint az okos lány Mátyás előtt: hoztam is meg nem is, van is meg nincs is.
Egyébként se hiszem, hogy bárkit el bírnék viselni pár napnál tovább.
Meg horkolok is.
Az ágyat pedig át fogom alakítani egy személyesre, már csak azért is, hogy Nempál megjegyzését a nagy ágyról végre egyszer és mindenkorra száműzzem a tudatalattimból. Tulajdonképpen csak egy ágykeretet kell beszerezni, a matracomat nem adnám semmi kincsért, hiszen ha azon alszom, nincs az az elemi reggeli fájdalom.
Tehát ágykeret, úgy is, mint célfüggvény.
Legalább be tudok majd tenni a szobámba egy íróasztalt. Pont, mint Zsolti fiam idejében...
...
Visszatérve a megértés korlátaihoz és az ostoba vágyakozásokhoz, meg a kiábrándultsághoz, amely a bölcsesség velejárója: igen, többször is előfordult az életemben, hogy szerelmes akartam lenni. Akartam, vártam, kerestem a szerelmet, és az előkerült, felvillant, mint az éles penge a lámpafényben. Beletenyereltem, aztán csodálkoztam, hogy vérzik és fáj.
Hát ezt nem akarom már soha többé.
Azt hiszem, ez a kiábrándultság állapota.
Vagy valami ahhoz igen hasonló.
Kár, hogy - néha - még mindig érződik ebben az állapotban némi keserűség. Már sokat javult, de - ritkán - mikor ilyen negatív érzelmek járnak át, mint a salsa órák felett érzett enyhe irigység - azért még előjön.
Ez az én hibám, meg kell változtatnom magamban. Különben nem lesz ebből az a fajta lelkesedés, amelyről Csögyam Trungpa ír.
Meg amúgy sincs pénzem salsára. Belátható időn belül ismét nem is kell attól tartanom, hogy lesz.
...
Egyébként, ha éppen nincs rajtam az ön- és világfájdalom, igazán porszemként szoktam cselekedni.Ha csak egy csöppnyi energiám is akad, azonnal "adásba" kerülök: én nem szoktam az energiát önmagamnak megtartani, örömöt okoz, ha adhatok, főleg a szeretteimnek.
(Ahogy a lányom egyszer mondta: én nem engedhetem meg magamnak, hogy elgyengüljek, tőlem sokan függnek.)
...
Viszont kapni...
...
...arra képtelen vagyok, legfeljebb az őselemektől: levegő, víz, föld, természet.
Az emberek nem is szoktak nekem energiát adni, vagy ha véletlenül szeretnének is, a legritkább, hogy valakiének képes legyek az elfogadására.
Nyilván így "neveltem" gyengévé a körülöttem élőket azzal, hogy én erős vagyok, s most láthatom ennek következményeit.
Furcsa látvány.
...
Töltekezni kellene.

Self Control

Lehet, hogy gonosz dög vagyok, de nem akarok negatív erőtereket. Rám pedig az a történet többféle szempontból is negatív hatással van. Örülök, hogy végre - viszonylagosan - nyugi van bennem és körülöttem. Nem tudok azonosulni azzal a viselkedéssel, mikor valaki látja az éles pengét csillogva kiállni az asztalból, elmondja, hogy vigyázni kell vele, aztán odamegy és szándékosan jól beletenyerel. Aztán meg jajgat, hogy megvágta. Én már túl vagyok az életemnek azon a szakaszán, mikor szándékosan fájdalmat okoztam magamnak. Volt ilyen, fizikai és lelki síkon is, de túl vagyok rajta. Most már, ha egy mód van rá, kerülöm az ilyen helyzeteket és nem tudok/akarok azonosulni velük. Nem büntetem már magam, sőt, elkezdtem a régi önbüntetések következményeit is ledolgozni, bár nem könnyű... de remélem, hogy az idő múlásával, a rutinnal lassan könnyebbé fog válni.

Javaslom a fájdalomtesttel kapcsolatos ismeretek tanulmányozását... kezdésnek. Én, mikor erről először olvastam, zokogni kezdtem, azt tudom - és nem véletlenül.

Persze, ki-ki tudja, neki mire van szüksége, mit kell még megtanulnia... de én nem akarok részt venni ebben az egészben. Nem bírom már el. Meghaladja a tűrőképességemet, ez van.

És igen, örülök, hogy Legtöbb Nevű kimaradt ebből. Bár nem, korántsem angyal... de mégis. Nincs szüksége több fölösleges fájdalomra neki se. Hiszen időnként még így is képes vagyok megsiratni. (Bár nyilvánvalóan azt a történetet is túlreagálom.)

Hiába, mégiscsak okos fickó, még ha néha tapló is.

Bocsi az őszintéért.

Remélem, azért nincs harag. 

De ez itt most egy útelágazás. És én nem arra megyek.

...amerre én megyek, ott erdei tisztás van, virágok, fák, lombok, szűrt napfény, vízcsobogás... esetleg távoli kéklő hegyek... és a magány derűs csöndje. És ez jó.

Ez az egyetlen, amitől még némi gyógyulás remélhető. Minden más csak sebeket okoz. És én nem akarok már szenvedni. Sem magam, sem mások miatt, ha egy mód van rá.

Laura Braningan: Self control

Kedves Naplóm!

Már a hét végén szerettem volna Neked írni. Elmeséltem volna, milyen érzés egy olyan ember után a mocskot takarítani, aki vette a bátorságot, és ki tudja, hányadszor rondított bele az életembe. Szombat délutánra - a legyeket leszámítva, mert még azok is voltak, egy-egy még most is előkeveredik, képzeld! (azaz inkább ne) - tehát a legyeket leszámítva nagyjából kész voltam a romok eltakarításával. Ezt követően elmentem egy természetgyógyász orvoshoz - a rendelő nevét jelzésnek vettem, és valóban, kellemesen csalódtam a doktor úrban, akinek akupresszúrás kezelése csak felső fokban említhető. Ami pedig a szívemet illeti, megtudhattam, hogy nem csak jó, hanem szép is :) tehát nincs semmiféle szívbetegségem, leszámítva az enyhe tachikardiát, amely az alacsony vérnyomással együtt végigkísér "genetikai alapon". (Ha az ember szíve alapjáraton 20%-kal többet ver mint embertársaié, akkor 10 év alatt annyi munkát végez, mint másé 12 év alatt... tudjuk... tehát 44 éves szívem túl van az ötvenen. Egyébként köszöni, korához képest remekül van. Se meszesedés, se oxigénhiány, se gyengeség. Fitt ötvenes.)

Tehát, a fájdalmak reumatikus eredetűek, csontok, ízületek, izmok, emlékszel az íriszdiagnosztikai leletre? Ott se a szívnyavalyákra jött ki az elsődleges érintettség, sokkal inkább a csont- és emésztőrendszerre.

Ez azért jó, mert sokat lehet úgy szenvedni, hogy az ember a végére már észre sem veszi.

- Nem fáj? Ennek nagyon kell fájnia! Magának nagyon jó a fájdalomtűrő képessége! - mondta a doki egy-egy különösen begörcsölt pontot nyomva. Nem akartam neki előadást tartani arról, hogy nekem már az lenne furcsa, ha egyszer nem fájna semmim - megszoktam ezeket a dolgokat, tulajdonképp már örülök is neki, mert amíg érzem, hogy fáj, addig is tudom, hogy élek.

Utána mindenesetre arra lettem figyelmes, hogy Nina kezeléseivel ellentétben, ez után az eljárás után nem éreztem erős izomlázhoz hasonló fájdalmat (a masszázzsal ellentétben ez nem okoz az izomszövetekben mikrosérüléseket, mint megtudhattam), és a kocsiban jóval egyenesebben ültem. (Emlékeztek a szívcsakra és a gerinc általam felfedezett összefüggéseire? Léteznek. Igenis.)

Aztán viszont, azt hiszem, kissé túlzásba estem: elmentem uszodába, megvettem a bérletet és azzal a lendülettel úsztam is gyorsan negyven hosszt.

Na ez már tényleg sok volt... eddig is fájt mindenem, de tegnap mozogni is alig bírtam. 

Sebaj, szerdán megint megyek a dokihoz, csütörtökön pedig uszodába. Előbb sajnos nem lesz rá időm, teljesen be vagyok táblázva: ma még alig lézengtem, Morgó se volt, és amúgy is reggel laborvizsgálatokkal kezdtem a napot. holnap Mamát viszem orvosokhoz, este meglátogatom az én szegény, elhanyagolt barátomat, - holnaputánra közbe jött a természetgyógyász időpont, marad a csütörtök uszodanapnak.

Közben mindenféle könyvelési feladatok is a körmömre égnek.

Szóval zajlik az élet. 

Pedig a kertészkedést csak a hó vége felé tervezem elkezdeni.

Erőterek

Mikor az ember megismerkedik valakivel, legyen az bár távoli ismeretség, barátság, véd- és dacszövetség, netán szerelem... mindig elfelejtjük, hogy sorsok kapcsolódnak sorsokhoz, és ezeken a kapcsolódási pontokon keresztül a másik öröme, de bánata, fájdalmai: a saját, szenvedésekkel teli sorsa is összeér a mi sorsunk fonalával. Ilyenkor, valami számunkra megfoghatatlan metafizikai módon, ismeretlen erőtereken át messziről is megérezzük, látjuk, tapasztaljuk a másik kínjait... s ilyenkor hiába voltunk még akár az előző pillanatban is jól - immár részesei lettünk a másik drámájának, tovatűnt a vígság, a mosoly.. derűs homlokunk befelhősödik, szemünkben eldörzsölünk egy könnycseppet.

http://szabadonebredok.info/onmagamnak-lenni/

Évkezdő ez+az

Bálint gazda tegnapi tanácsa nagyon is aktuális volt számomra. Át kell gondolnom, hogy az idén mit szeretnék elérni a kertben és a házban, a hobbiajimban és a munkában milyen kihívásoknak kell megfelelnem. Figyelemmel természetesen arra, hogy meddig terjed(het)nek a lehetőségeim, időben-energiában-anyagiakban.
Azt tudom, hogy a tavalyi "szezont" kertészkedéssel fejeztem be, így az ideit is azzal fogom kezdeni. Ahogy Morgónak is szoktam mondogatni, a heti két-három kertészkedéssel töltött reggel remek kondíciót adott, tulajdonképpen egészen év végéig kitartott a lendület. Tehát ki kell alakítsak egy olyan napi/heti ritmust, mely lehetővé teszi, hogy az egyéb feladatok mellett a kertápolás is végképp az életem részévé legyen. S mindezt úgy, hogy mellé holnap mindenképp megveszem a rég várt és óhajtott uszodabérletet, úgy is, mint ellensúlyt a kertészkedés egészséges, de ízületeket jelentősen megterhelő hobbija mellé.
Szóval: van feladatom rendesen. Irány a gazdabolt. Is.

Ezzel együtt, ne higgyétek, hogy a többi kedvtelésemet el fogom hanyagolni: befejezés előtt áll a saslikokból készült felső, csak fonalat kell hozzá szereznem, amivel körbehorgolom. Félkész a kék szoknya, van egy fonalhiány miatt félbe hagyott táska-horgolásom, néhány gyöngyfűzés-tervem (különösen az orosz levél mintás szettet szeretném végre megalkotni), és mindez nem elég, nyakamba esett Mikki Skenkarik is.

Erről tudni kell, hogy úgy másfél évvel ezelőtt jelentkeztem rá... és most, karácsony előtt küldték. Hogy váratlanul ért, az nem kifejezés.

Csabát szegényt foglalkoztattam a keret megalkotásával, én pedig egy délutánon át csak a kanavát vonalazgattam 10*10-es beosztással... de immár elkezdtem az Amalfi Coast Morning megvalósítását, nagyon bízom benne, hogy két év elég lesz rá. Nagy kihívás számomra ezzel a rossz szemmel.

A jövő héten viszem Mamát a szürkehályog-ambulanciára (a pozitív tapasztalatok rávettek arra, hogy cselekedjünk ez ügyben), s ennek kapcsán voltam vele az SZTK-ban a szemészeten is. (Szinte semmit sem lát, legalábbis távolra biztos nem... hihetetlen, hogy mégis tud tájékozódni, még a kabátját is pontosan akasztotta fel a fogasra. Hogyan lehetséges ez?... ha elég sokáig fogok élni, én is meg fogom tudni. Sajnos. Vagy hálistennek? - Egyik sem. Ezek csak tények..)
Mindenesetre stikában én is leteszteltem magam. Nekem mindig a jobb oldalammal volt baj, a jobb szemem fél dioptriás volt fiatal koromban is (Jobb oldalon a szemem fölött indul az epe-meridián, ami mindig meg van dagadva, fáj és fáj bele a jobb szemembe, és megy végig, egészen a jobb kézfej fejfájás-pontjáig. S ez így van 14 éves korom óta.) Szóval ez a jobb szemem, a középső piros vonalig nem tudta elolvasni a számokat. Ez jelentős romlás a fél dioptriához képest, azt hiszem. Jelenleg a bal tart a fél dioptriánál.
Tökkjó nekem. Na meg a gobelinnek. És a térlátásnak.
No de nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Hajrá Amalfi Coast Morning. Főleg nyáron, tűző napsütésben. Akkor talán még nekem is sikerül. :)

Zséda: Motel

...és a ma esti zene az átjáróházból, amely lassan-lassan visszaváltozik az otthonommá...

Hála

http://szabadonebredok.info/a-pozitiv-energia-hozza-letre-a-pozitiv-valtozast/

...a hála az. A hála az a magasabb rendű érzés, ami - legalábbis számomra, mert már jó ideje gyakorlom - hamar előidézhető, és ami képes kioltani minden negatív érzést.

Ha dühösek vagytok, féltek, el vagytok keseredve... egyszerűen csak... legyetek hálásak.
A legapróbb jóért. Egy csöppnyi szépségért. A Létezésért.

A hála a legjobb érzés, amit ember érezhet.

Eagles: Hotel California

On a dark desert highway, cool wind in my hair
Warm smell of colitas, rising up through the air
Up ahead in the distance, I saw a shimmering light
My head grew heavy and my sight grew dimmer
I had to stop for the night.

There she stood in the doorway;
I heard the mission bell
And I was thinking to myself
'This could be heaven or this could be Hell'
Then she lit up a candle and she showed me the way
There were voices down the corridor,
I thought I heard them say...

Welcome to the Hotel California
Such a lovely place (such a lovely place)
Such a lovely face.
Plenty of room at the Hotel California
Any time of year (any time of year) you can find it here

Her mind is Tiffany-twisted, she got the Mercedes bends
She got a lot of pretty, pretty boys, that she calls friends
How they dance in the courtyard, sweet summer sweat
Some dance to remember, some dance to forget

So I called up the Captain,
'Please bring me my wine'
He said, 'we haven't had that spirit here since nineteen sixty-nine'
And still those voices are calling from far away,
Wake you up in the middle of the night
Just to hear them say...

Welcome to the Hotel California
Such a lovely place (such a lovely place)
Such a lovely face.
They livin' it up at the Hotel California
What a nice surprise (what a nice surprise), bring your alibis

Mirrors on the ceiling,
The pink champagne on ice
And she said, 'we are all just prisoners here, of our own device'
And in the master's chambers,
They gathered for the feast
They stab it with their steely knives,
But they just can't kill the beast

Last thing I remember, I was
Running for the door
I had to find the passage back to the place I was before
'Relax' said the night man,
'We are programmed to receive.
You can check out any time you like,
But you can never leave!

http://szabadonebredok.info/kulcs-a-boldog-elethez-a-serthetetlenseg-muveszete/

egyszer megtanulom...

A Nagy Falazás - Úthenger

Hát felszállt végre az a rohadt repülő. Elhúzott a bús ráknyavalyába az ember, akinél nem tudtam még azt sem elérni, hogy ne költözzön be akaratom ellenére a házamba. Ma végre hazajöttem, mocsok, szemét és mosatlan-hegyek fogadtak, és hirtelen legszívesebben elmenekültem volna. De nem lehet. Ezzel a f@szfejjel ellentétben, nekem és a gyerekeimnek ez az otthonunk. Azt hiszem, még a hétvégém is rá fog menni, hogy újra annak érezhessem.
Végül is, Csabának hála, viszonylag baj nélkül vészeltem át ezeket a napokat. Banducit beajánlottam Mamához, ahol - viszonylag - nyugodtan tudott tanulni. Kérdés persze, hogy mire lesz ez neki elég, hisz ebben az évben nagyon keveset foglalkozott még az iskolával.
Majd kiderül.
Mindenesetre a taktikám csődöt mondott, s ez véletlenül derült ki, 31-én délután, mikor rákérdeztem Andrisnál, hogy beszélt-e az apjával.
Akkor tudtam meg, hogy igen, beszélt, s az apja másnap jön, és nálam fog lakni. (Az előzőekben közölt bejegyzés után. Van ám vastag bőre. Mint a rinocérosznak. Velem pl. egy szóval sem közölte, hogy mégiscsak rá van szorulva a "körülményeimre".)
A Szilvesztert nem állt szándékomban egyedül, otthon kuksolva tölteni - de az is költői túlzás, hogy ezzel visszaélve egyszerűen betelepedett a házamba. Kicsit olyan érzés ez, mintha - sokadszorra - ismét sikerült volna fizikai erőszakot tennie rajtam. Bár, még csak nem is találkoztunk, mégis olyan, mintha átment volna rajtam. Bizonyos értelemben át is ment (a házamon legalábbis mindenképp) mint az úthenger, és nyomában, mint rendesen, pusztulás, kosz és undoritisz maradt.
András könyörgött, hogy ne hívjak rá rendőrt, és én nem tettem, de megígértem, hogy ilyen még egyszer nem lesz. Ha legközelebb erre vetemedik, én elvitetem. El én.

Úgyhogy nem hiszitek el, mi lett egy hétre totálisan szétverve...

Igen, a Csia Zsen. Az Ember Családja.
Kezdhetem elölről az összerakását.
Még szerencse, hogy türelmes természetem van.

B.U.É.K. 2015! :)

Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak! Köszönöm, hogy az elmúlt esztendőben is velem voltatok. <3