A nő nem nézett rájuk. Lassú, tétova léptekkel botorkált a perzselő égbolt alatt; útjának sem célja, sem iránya, sem értékelhető sebessége nem volt. A kietlen lapályon sehol egy üde folt, sehol egy hívogató domb, vagy legalább bucka. Még egy árva fa sem, amelynek árnyékában meghúzódhatott volna.
Lábát égette a forró por; szemét szárította a kegyetlen napsütés. Jártányi ereje fogytán volt.
Már egy ideje nem akart semmit... semmit.
Néha felvillantak elméjében alakok... élethelyzetek... érzelmek...
Mindenhonnan csak a kritikát, a megvetést, a kiűzetést, az elárulást, jobb esetben csak elhanyagolást érezte.
Végignézett élete szép színes vásznán, mennyi ember, mennyi helyzet... mennyi nagy csalatkozás.
Néha a dac még megkeményítette a lépteit, és akkor tovább haladt pár métert - aztán, kifáradva a nagy erőfeszítéstől, ismét csak botorkált és lézengett.
Néha üvöltött a semmibe, néha sírt - aztán eszelős módra nevetett, közben megint megtett pár lépést.
Meggyőződés nélkül, csak megszokásból. Megtehette - senki nem kérdezte meg tőle: miért? Biztosan jól vagy?
De már ezt sem bánta.
Eljött az este, vele az enyhet adó sötét. Lefeküdt a porba megpihenni. Elalvás előtt néha arra gondolt: milyen egyszerű lenne többet nem felébredni.
Milyen egyszerű... és végleges.
Reggel a nap első sugarai ébresztették. A hajnal enyhébb óráiban haladt egy keveset az úton, ami nem tudni, honnan jön, merre vezet, és miért kell rajta menni akkor is, ha nem akar.
Nem érzett éhséget, szomjúságot... csak ment, tántorogva, nap nap után; körülötte fakó, kietlen, a kegyetlen Nap által felperzselt táj.
- Hová mész, miért mész, vándor? Nem akarsz végre megpihenni? Hisz semmi nem sikerült, amit elterveztél. Semmi, amit valóban akartál. Senki nincs veled az úton. Alig van jártányi erőd.
Hová mész már, minek? Egyre nehezebben rakod a tagjaidat. Jobb lenne megpihenni, nem érzed?
... a vándor lassan visszanézett a kérdezőre. Szemében hűvös üresség csillogott.
- Megpihenni...? Köszönöm... nem. Még nem lehet. Az olyan... olyan... végleges. - mondta, az utolsó szót furcsa nyomatékkal. Majd visszafordult, és újra elkezdte a lábait egymás után rakni a forró porba, egyiket a másik után, mindig egyiket a másik után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.