Rézi mama

Régen, nagyon régen tartozom ezzel a bejegyzéssel. Családom története, ahogy ezt már többször is megírtam, a gyenge férfiak és az erős lelkű nők története. Kár lenne nem feljegyezni mindazt, amit a génekben örökölt emlékezet úgyis továbbad minden leszármazónak, hetedíziglen, vagy azon is túl.

Családunk erős asszonyai közül, még évszázadnyi távolságból is, kiemelkedik édesanyám apai nagyanyjának, Theresa Böhmnek a története. Theresának, akit Jé, az én legkedvesebb (khmm) unokabátyám Rézi mamának nevezett.
Rézi mama megesett jány volt. Édesanyám apai nagyapja ismeretlen személy, s a hercegfalvai dohánytermesztők körében (svábok, falusiak, katolikusok) főben járó bűnnek számított, hogy Theresa pecsétes papíros nélkül adott életet fiú gyermekének; akit - minő szégyen! - az apja helyett az anyja vezetéknevére írtak.
A szájhagyomány tudni véli, hogy dédapám tán az egyik falubeli módos gazda lehetett, ám kilétét Theresa a saját becsületén messze túli mértékben védelmezte, egymaga hordván, felemelt fejjel, mindazt a töviskoszorút, amit homlokára aggattak az eset miatt - minthogy abban az időben a lányanyaság főben járó bűnnek számított.
Gyermeke soha nem tudhatta meg, kinek is köszönheti szenvedésekkel teli, rövid életét.
Theresa idővel férjhez ment. Elköltözött a faluból, ahol ferde szemmel néztek rá, magával vitte kisfiát is. Férjétől is született egy fia, s meg is lettek volna tűrhetően - ám férjura nem szívelte különösebben a "fattyút"; számtalanszor megesett, hogy saját édes fia a házban, Johann pedig kint az istállóban aludt, az állatoknál.
Érdekes módon, az anyai intelmek mégsem voltak hiába valók, s fölös volt az öreg részéről a sok különbségtétel: a fiúkból mindezek ellenére szerető testvérek váltak.
Hogy ezt hogy sikerült Rézi mamának elérnie, az örök rejtély marad, hiszen saját fiaimról is tudom, hogy a testvérek, különösen a fiú testvérek lételeme az örökös rivalizálás.
...lehet, hogy ott nem volt ilyesmire esély sem? Johann eleve vesztesnek született? ...nem tudom.
Rézi mama életének mégsem ez volt a fő tragédiája.
Sváb felmenőim családjában a gyerekek számát tekintve érdekes tendencia figyelhető meg. Nevezetesen: az ötös, mint gyermekszám, többször ismétlődik - és mindig négy fiú-egy lány szereposztásban.
Theresa bátyjának, Pistának is négy fia született Éva nénitől. Négy fia - és egy lánya. (A legidősebb fiának, Pistának is négy fia és egy lánya született - a legkisebb fiú, aki után már csak a lány született, nem más, mint maga Jé, az én kedvenc unokabátyám - aki akarja, utána is számolhat ebből a mi rokonsági fokunknak).
A bejegyzés témája azonban most nem a mi - enyhén talán bűnösnek mondható, ámde a katolikus egyház által külön engedélyt több okból sem igénylő - kapcsolatunk, hanem Rézi mama töviskoszorúi.
 Történt ugyanis egy szép vasárnapon, hogy Theresa mosásnak készülődött. Előkészítette a teknőt, a forró vizet, a szennyes ruhát, pléh bögrében a lúgot - majd megérkezett a család feje, Pista a családjával, akik épp a vásárba indultak eladni a lovakat - s odaadták a kislányt szerencsétlen Theresának, hogy vigyázzon rá, míg dolguk végeztével vissza nem jönnek érte.
Eva mamának, a bölcs asszonynak, a család életének legfőbb irányítójának mindene volt az egy szem, dédelgetett pici lánya.
A pici lánya, aki aznap megitta a lúgkövet, amit Theresa mit sem sejtve a jöttükről, előzőleg készített elő a mosáshoz.
Az angyalarcú csöpp kislány iszonyatos kínok között, több napi haláltusa után lehelte ki a lelkét - s ha a család addig lenézte Theresát a zabigyerek miatt, onnantól egyenesen gyűlölet, megvetés és fájdalom kísérte minden lépését a Böhmök részéről.
De ha nem is volt ez igaz a család minden tagjára, ő akkor sem tudott megbocsátani magának soha többé.
Innentől kezdve egész életében kínozta, sanyargatta magát; keveset evett, korbáccsal verte magát - mindez nem használt, nem lelte meg a lelke nyugalmát.
A faluból ekhós szekerekkel zarándoklatot szerveztek, s ő vállalta, hogy mezítláb, gyalog, a szekerek mellett bandukolva megteszi a végtelen hosszúnak tűnő utat.
Így is lett.
Rézi mama mezítláb zarándokolt el Jeruzsálembe, és tért haza onnan.
Hazatért, de a lelke teljesen még ekkor sem nyugodhatott. Egész életében gyötörte a lelkiismeret-furdalás.
Johannék egy időre öregségében magukhoz vették, de a kis Magdalena ambivalens érzésekkel emlékezett a nagyanyjára.
- Mindig kékfestőben járt. Kékfestőben, és mezítláb. Télen is úgy kellett veszekedni vele, hogy vegyen már a lábára valamit. Volt egy óriási köténye, rengeteg zsebbel. Nem szerettük, mert folyton eltűntek a holmik a lakásból. Aztán egy idő után megtanultuk: a kötény zsebeiben kellett keresni amit nem találtunk. Mindig, mindent oda gyűjtött.

...Nyolcvan év távlatából, mikor Anyám szobájában kutatok az eldugdosott holmik után, furcsa visszagondolni a fekete szemű kislányra, aki a kékfestő kötényben kutakodik elrejtett kincsek után... ...látjátok, ilyenek ezek a családi krónikák..

Theresa Böhm több, mint hetven évet élt, végül második fiáéknál érte utol szerencsétlen, meggyötört lelkét a megváltó halál.

Hiszem, hogy nagyon erős asszony volt. Hisz mindenkinek akkora próbatételeket ad a Jóisten, amekkorákat elbír.
Az övéi iszonyatosak voltak.