A zöld szám (munkaügyeink)

"Engem szeret a főnök. Tetszik neki a zöld szám" - mondta a zöldre festett szájú leányzó a hajdanvolt Matáv reklámban, melyet hiába kerestem (pedig ehhez a bejegyzéshez illő kerettel szolgálna).

A régi reklám még valamikor februárban jutott az eszembe, mikor Szúróslevelű felhívott. Elmondta, hogy ő le kíván mondani a Tisztségről, mert a családi vállalkozás fejlesztésének szeretne élni - és engem javasolt önmaga helyett a Farkasnak.

Nagyon megtisztelő volt ez a javaslata, meg is hatódtam, be kell vallanom.

- Úgy tudom, téged szeret - indokolta a választását, én meg hunyorogva szemeztem a telefonnal, hiszen rövid időn belül a második nő állapított meg valami igen hasonlót - ez már olyan észrevétel, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Tudjuk, a nők antennái és radarjai félelmetesek.
Mindenesetre nem tudok és nem is akarok a Farkasra más összefüggésben gondolni, mint az egyetlen valódi Főnökre (az összes hülyeségével együtt), és mint a Galamb párjára. Akkor se, ha egyébként világi jó pasi, és nem mellesleg a (második) legokosabb ember akit ismerek. A Wall Street Farkasa.
(Kíváncsi lennék rá, hogy István eljutott-e a megértésig, megnézte-e a filmet végre. ...bár, minek tenné. Ezek az én életem megélései, a Wall Street Farkasától a Margin call-ig. Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni. Ja. Ez is egyfajta mese.)

Szóval, engem szeret a Főnök, ezért ki lettem nevezve - nem, végül nem VH-nak (tudjátok mit jelent ez a rövidítés? Végrehajtó Hatalom,vagy ilyesmi) - de közös megegyezéssel gazdasági igazgatónak.

Mivel de facto voltam már, ideje, hogy de jure is utolérjen ez a szép cím. Már csak szervezet kellene amit gazdaságiigazgathatok. De előbb-utóbb csak eljön az is.

Kékhemü felajánlotta, hogy ha az kell a kinevezésem elfogadásához, ő szívesen leigazolja, hogy a faktornál gazdasági igazgató voltam.
A dolgok jelen állása szerint erre nem lesz szükség, elég a tíz év főkönyvelés pénzügyi cégnél a vezetői gyakorlatnak. Persze lehet, hogy azért begyűjtöm a papírt, sose árt, ha dokument jeszty. Főleg Kékhemü szépséges aláírásával.

Amúgy a dolgok, ha lassan és nehezen is, de haladnak a kijelölt útjukon. Morgónak egyre jobban megy a számlarögzítés, kezdi átvenni a számlázást és a Kékhemü által kért heti kimutatások készítését is. A következő lépésben meg fogom tanítani a bankanyag feldolgozására - és akkor végre, könnyebb lesz a Zéletem. Legalábbis, ami a kis ügyfeleket (Kékhemü és vidéke) illeti.

Addig még túl kell élni ezt a mérlegidőszakot, három könyvvizsgált cégből kettő beszámolóját már elfogadták, a harmadik pénteken várható. Nem könyvvizsgált céget összesen 19-et kell lezárnom (ebből kettő saját), ...nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, eddig 5 van - nagyjából - kész. Közben negyedéves és havi MNB jelentéseket kell barkácsolni, ráadásul az istenadta ellenőrző program új ellenőrzési algoritmusokat kapott az idén is (új év, új élet, mármegint, deminek), szóval három jelentésből három lett első körben visszautasítva.
Kettőt már bedögönyöztünk. Még egy hátra van. És ilyenkor "késett" státuszt kap. Meg a nénikéjüket.

(Aranyos volt a Farkas, mikor a határidő lejárta előtt egy nappal beesett a félmilliós új laptoppal meg mindenféle kütyükkel, napbarnítottan mosolygott, ült a nagy dög kocsijában és zavartan ide-oda rakta a bizonylatokat, egyet felkapott egy kósza szellő én meg fél térdre ereszkedtem a kocsi előtt, utána kapva. A jelenet bizarr volt, de nem éreztem, hogy itt alá-fölérendeltségről lenne szó, sokkal inkább barátságot, szeretetet, szép jövendőt, felhőtlen boldogságot - még annak ellenére is, hogy azt az irracionalitást kérte, hogy akkor én másnap nosza, szolgáltassak adatot. ...maga a rendszerbe való regisztráció három nap volt. De túl vagyunk rajta.)

Óriási szakmai sikerélmény volt számomra, hogy a Faktor kénytelen volt visszahívni, hogy segítsek az éves zárásban, mert azóta a negyedik hölgyemény próbálja annak a negyedét megérteni, amit egyedül megcsináltam - és nem igazán áll össze neki a kép. Ez a ciki, nem a faláb.

A kis hölgy nagyon kedves, szurkolok is neki, hogy végre valaki belejöjjön és engem békén hagyjanak - de még elég távol vannak ettől, azt hiszem.
Mindenesetre kénytelenek voltak kifizetni a számlámat, mellyel december óta szívóztak, sőt, még egy tanácsadói szerződés is megkötésre került.
Agy.
Az kéne nekik. És nemcsak a bejárat melletti szögre dísznek.

(Morgó egyik nap úgy fogadott, hogy tudom-e, hogyan nevez a hátam mögött a Galamb. Kérdeztem tőle, hogy nem, hogyan?
- A trehány zseni - vigyorgott rám.
Felnevettem.
- Anyám is valami ilyesmit mondott rám, mikor iskolás voltam.)

Ha túlélem ezt a mérlegidőszakot az elképzeléseknek megfelelően, akkor a júniust a könyvelőiroda jogszabályoknak való jobb megfelelésének, informatikai fejlesztéseknek távoli elérések, felhő alapú szolgáltatások nagyobb használatának, újfajta adminisztratív rendszerezés bevezetésének fogom szentelni. No meg a saját elmaradt ügyeink intézésének. Sok ilyen van.

Júniusban vissza kell fizetnem a záloghitelt is, amit azért vettem fel, hogy az autókereskedést el tudjuk kezdeni.
Kisfiam végre meggyőződhetett arról, hogy így nem érdemes vállalkozni... nekem ez mondjuk belekerül egy pénzösszegbe, de sebaj. A kavicsok visszakerülnek a háztartásomba, ékszerész István elképzeléseinek megfelelően (melyik nő mondhatja el, hogy milliók csüngenek rajta, gondold csak el - tényleg, hogy is tudtam enélkül negyvennyolc évig létezni, nem értem. No mindegy, ezt dobta a gép. Meg néhány kemény tapasztalatot. Mert a Zélet nagy játék, tudni kell szépen játszani..), és a jövőben el sem lesznek zálogosítva. Minek.
Az autókereskedő cég egyébként nem rossz ötlet, a gyakorlat is ezt mutatja, - csak több tőkével és nagyobb intenzitással kellene csinálni. És nem kivonni, átcsoportosítani belőle a működő tőkét máshová, mert abból csak a baj lesz. Vagy építkezés. Francba.

Csak hát Banduci már csak Banduci marad: nyolc dolgot csinál egyszerre. Most is. És abból egyet se fejez be. (De, néha már valami véletlenül elkészül. Mire betölti a negyvenet, jó lesz. Talán. Vagy addigra már úgyis mindegy.)
De legalább a magyar éreccségi is meglesz. Már csak a német hibádzik és javul a statisztika. Igen, az a bizonyos.
Tehát nyáron a harmadik gyerekemre is fizethetek tanárt: Gabi fejlesztőpedagógusa és Andi matektanára mellé Banduci is felzárkózik egy némettanárral.

(- Anya beszélni akar veled. Biztos azt akarja mondani, hogy engem is vigyél el a tanárhoz. De én nem akarok!!! - mondta Dzseni lányom ijedten.
- Miért? Annyira rossz lenne, ha véletlenül megtanulnál írni? - bukott ki belőlem az őszinte.
Rémülten nézett rám.)

Jó, jó, jó, de jó nekem.. jó nekem.

És egyébként tényleg.

Képes vagyok adni.

Addig jó.

Mese

Kis, aranyos epizódja az életünknek, amit most leírok ide nektek. Teljesen komolytalan, mégis érdekes.
A múltkorokban vettem cigány kártyát, és belemélyedtem kicsit. Jósolgattam új famíliám néhány tagjának. Aztán én is kérdeztem egyet.
Persze, hogy azt, hogy Robi szeret-e engem.

A Hűség lap jött ki.

JELENTÉSE: Megbízható, kitartó, ragaszkodó személyt jelöl. Valami a sírig tartó lehet. Őszinteséget, kitartást jelent személyhez vagy valamilyen eseményhez (hit, politika).

A hűség, a bizalom éltet, biztonságot ad csak tudj vele élni. A hűség a szolgálat maga. Kihez vagy hűséges? A helyzethez, amiben élsz? Vagy a küldetésedhez, amiben megvalósíthatod önmagad? (...)

A hűség a változtatástól való félelmet is jelenti, vagy a tudatos alázatot. Tartós állapotra utal. Az összetartozást jelentő biztonságot is mutatja. Odaadó hűségről tanúskodik. Nem csak mély érzelmi kötődést jelez a lap, hanem a ragaszkodást is elveidhez. Munkaadóddal való lojalitást is mutat. Negatív kártyák között a bizalom megingása, veszélyben a hűség-esküd, engedhetsz a csábításnak. 
...

Delta: Mese

Még valamikor a legelején történt, talán, mikor legelőször meghallottam ezt a dalt, hogy átfutott az agyamon: nem, nem akarok férjhez menni - de ha valaha, véletlenül, megőrülnék és mégis hozzámennék Robihoz, ez lenne a bevonuló zenénk.
Sosem beszéltem neki erről. Minek? Ő nem akar megnősülni, ellenzi az egészet rossz tapasztalataiból kifolyólag - nekem meg mi lenne a jó abban, ha feleségül megyek egy rakás anyagi csődhöz? Amúgy is, ha huszonkét éves korom óta nem voltam férjezett, minek kellene ezt negyvennyolc évesen erőltetni?
Szóval mélyen hallgattam erről a megmagyarázhatatlan gondolatról. De a számot azóta is szeretem, gyakran meghallgatom - főleg, mikor Kőbánya felé veszem az irányt.
A múltkorokban épp együtt autóztunk a gyerekekkel - hogy hová és minek, az külön bejegyzés témája - mikor felcsendült a Youtube bugyraiból ismét ez a zene.
Robi kisvártatva rákezdte, mintha saját magával vitatkozna:
- Házasság? Micsoda hülye dolog. Soha. Aki a környezetemben összeházasodott, annak mindnek tönkre is ment a kapcsolata. Elkényelmesedett, azt hitte, hogy révbe ért... és ott a vége. Nem kell ez! - fakadt ki, nekem pedig leesett az állam, hogy mik nem jutnak az eszébe erről az ártatlan zeneszámról. Még, hogy házasság! Nekünk egy rugóra jár az agyunk, csak az ellenkező oldaláról tekintünk arra a szerencsétlen rugóra. Hát ez kész röhej.
Vigyorogva vetettem oda, nehogy már nyugton legyen:
- Pedig azt mondtam magamnak, hogy ha valaha megbolondulnék és hozzád mennék feleségül, ez lenne a bevonuló zenénk.
- Jaj de jó! Én lennék a koszorúslány!
- Mi meg a koszorúsfiúk! - jött az üdvrivalgás a hátsó ülésekről.
Robi menekülési útvonalat keresve tekintett szét. Kevés sikerrel.
Végül a Youtube-hoz fordult erősítésért.

- Az lenne a bevonuló zene, ez meg az én kivonuló zeném a temetésemen! - nyögte.

Horváth Tamás: Hagyj el

Akkor már könnyesre röhögtem magam.
- Szívem, egyetlen szavadba kerül. Szólj, hol álljak meg, leparkolok a járda mellett, te kiszállsz... nem kell azért mindjárt elhunyítani, igazán nem...

De a hátsó ülésről mintha nem követte volna felhőtlen jókedv ezt a beszélgetést.
...
Már rég a kőbányai panelben voltunk, épp zuhanyozni indultam, mikor a konyha felől minden előjel nélkül felcsendült a Delta szám.
Kidugtam a fejem a fürdőszoba ajtón, kérdően néztem Robira, aki nagyon vigyorgott.
- Delta: Mese? - kérdezte.
- Miért, nem olyan ez az egész, mint egy mese? - kérdeztem vissza mosolyogva.
Csak bólintani tudott.

Kőbánya blues

Barátosnéimmal nagy nehezen nekiindultunk a villányi kirándulásnak. Nem volt egyszerű eljutni odáig, hogy nekivágjunk a déli autópályának - az általam ismert összes magyarországi autópálya közül talán az M6-os a kedvencem. Kevés a forgalom, jó minőségű az aszfalt, ritka a hatósági inzultáció, kicsi a gépjárműforgalom, és - főleg a déli részen - nagyon szép a táj.
Ezt az autópályát az elmúlt napokban ismét sikerült kétszer oda-vissza koptatnom; az ófalui fotós kirándulás után most (egy év után újból) a villányi borvidék volt az úti cél. Péterék borospincéjével dúsított program ígérkezett, azzal a rendkívül ízletes roséval; valamint némi fájdalmas, sőt gyomorforgató emlékkel a borospincével szembeni tér padjairól, ahol oly keservesen vártam Forradalmár jelentkezését, de helyette csak Machinátor hívott fel jól megalázni; no meg az azt követő mágnásfröccsökről a nekemúgyismindegy jegyében; a mindezeket követő elemi másnapról; Rudi, a német szomszéd arckifejezéséről mindeközben; Péter nem várt viselkedéséről, melyen annyira meglepődtem (de ha őszinte akarok lenni, nem tartozik a kellemetlen emlékeim közé, pedig ott lenne a logikus helye annak a nem kért, nem várt egyetlen csóknak); kocsmárosné barátnőm exének kissé tolakodó udvarlásáról; - róla idén is sok szó esett, taglalva, hogy mekkora gyökér - szóval igen, érdekes volt a tavalyi kirándulás is, bár inkább a "fájdalmasan érdekes" kategóriába sorolandóan.
...
...Machinátor akkori viselkedése még mindig fáj. Elmúlt a Forradalmár viselkedése felett érzett fájdalom, azzal együtt, hogy pontosan tudom a mai napig is, hogy nála hozzám illőbb emberrel még nem találkoztam és nem is fogok - de elmúlt.
Állításom igazolására el kell mondanom, hogy éppen a múltkorokban állapítottam meg, hogy - bár minden férfinak, akit életemben megszerettem, megvoltak a lelkemben a "zenei lenyomatai": azok a zenék, amik azt az életérzést idézték-idézik, amiket az illető úriember keltett bennem - még sosem volt két fiúnak ugyanaz a zenéje - de csak egyetlen férfi kapott az én zenémből (vagyis azokból a zenékből, amiket önmagam miatt szeretek, hallgatok) zeneszámot.
Ez az egyetlen férfi Forradalmár.
Forradalmár, aki, miután feltettem Facéra azt az ominózus számot, fél percen belül, nagy nevetéssel felhívott engem.

Modern Talking: No face, no name, no number

Mint ahogy ő az egyetlen, akit első látásra szerelemmel szerettem.
Persze, hogy elhittem neki, amikor azt mondta, hogy szeret.
...de Machinátor viselkedését azóta sem tudtam feldolgozni. És igen, vannak fenntartásaim mindazokkal szemben, akik őt túl közel engedik magukhoz.
...
Kocsmárosné barátnőm azzal kezdte: de jó, hogy végre tudunk beszélgetni, nagyon sok, fontos mondanivalója lenne.
Éreztem, hogy Leslie és Robi lesz a témája, és én alig vártam, hogy nekikezdjünk. Napok óta zavart éreztem az Erőben, legalábbis ami Leslie viselkedését illeti.
Ami az átadott jogsipénzt illeti, nem sikerült belőle egyenes választ kicsalni arról, hogy mégis, mikorra lesz jogosítványa Robinak, illetve mit kellene tennie ennek érdekében - nekünk lassan sürgős lenne az ügy, egy hónap múlva kitör a nyári szünet, és én bizony szeretném, ha annak abszolválása nem a kőbányai tizedik emeleti 40 négyzetméterben történne hatod magamra előadva, mert azt nem biztos, hogy idegrendszerrel kibírnám, főleg, hogy itt van ez a csodás 450 négyszögölnyi zöld és jó levegő.
Nekem a szitu egyre furcsább lett, és mikor újra és újra elkezdte, hogy Robi ilyen, meg olyan, meg milyen; (az összes rossz tulajdonságát első kézből megtudhattam, nem kellett ezek felfedezésével hónapokat töltenem, mint általában más párkapcsolatokban ez szokás); én meg (működik a szinkronicitás a Zéletben, nagy tanítónk ő, higgyétek el) épp akkor olvastam coach barátosnőnk szösszenetét azokról a palikról, akik rágyógyulnak a haverjuk nőjére - és elkapott a megvilágosodás, hogy bezzeg Roberto soha egy rossz szót se mondott Leslie-re, sőőőth, ...és akkor kinyílt a Harmadik Szem a homlokom közepén, annyi fény áradt be a likon, hogy behunytam a szemem ijedten... szóval mire barátosném taglalni kezdte Leslie viselt dolgait és hozzáállását a Zélethez, már meglehetősen sok fény érte a képet ahhoz, hogy felfedezzem rajta az eddig homályba vesző, kevésbé tetszetős részleteket.
(Mikor búcsúztam Robitól, annyit mondtam neki mindezekről: lehet, hogy a következő napokban megpróbálják majd neki elmagyarázni, hogy én nem szeretem - de ne higgye el, ez nem igaz.
Hátradőlt, cigivel a szájában. Nem kommentálta az elhangzottakat. Mosolyogva fújta ki a füstöt.)

Pixa: Hajad is milyen

Mindenesetre megtudhattam rövid úton, hogy Leslie alig négyszázezer forintos kocsmaszámlával tartozik, és a lakásukat is lassan árverezi a Bunkó Bank, mert megdőltek a devizahitellel és hiába mentek bíróságról bíróságra - mint az lenni szokott errefelé szimpatikus jogállamban.A kikiáltási ár 12 m Ft, de az alatt is biztosan meg lehet szerezni a kecót - vélte észér és megtérülés után sóvárgó ügyfelem - ezt tekinthetjük befektetési tanácsadásnak is, amennyiben lenne befektetni való tőkém és fűtene a sötét bosszúvágy. Hát az nem az én világom, sem a bosszú, sem a befektetés, be kell látnom, (én inkább újra háromgyerekes anyuka lettem, nehogy már túltengjen az anyagi jólét az életemben), tehát ettől Leslie éppenséggel nyugodtan alhat - mindez nem változtat a tényen, hogy ő egy tönkrement ember; aki ráadásul rosszindulatú is, mert amióta én összejöttem Robival, azóta neki az az egyik központi hasfájása; hogy hogy lehet Robinak ilyen "szerencséje" (hogy én mennyire vagyok "szerencse" bárki életében, hát az is egy jó kérdés), ami neki nincs - s amit távollétünkben eléggé nyomdafestéket nem tűrő módon ki is fejtett a törzsközönségnek.
- Ne hagyd, hogy közétek álljon! Mindent elkövet, látom én rajta, de ne hagyd! Robi rendes fiú, nem olyan, mint Laci. Emlékszem, hányszor volt, hogy télben-fagyban otthagyta szegény Robit a garázsnál szerelni, ő meg itt itta magát mata részegre. Aztán mire ő berúgott, Robi is lejött, megfürödve, rendezetten - mi csak kólás fiúnak hívtuk, mert mindig kólát ivott. Szóval nem, nem választottál rosszul. Lehet, hogy Robi nem egy észkombájn, de egy jó lelkű, rendes ember. Laci meg egy szélhámos.
...
Miután így tovább lettem képezve, már csak néhány apró, de annál kellemetlenebb kérdés motoszkált bennem.
Az első és legfontosabb, hogy: De miért?
...mielőtt Robi jogsipénzét odaadtam volna, megkérdeztem Robertót, hogy ő bízik-e Laciban.
- Eddig velem még mindig rendes volt, mindig betartotta, amit ígért - ez volt a felelet, ami eldöntötte annak a pénznek a sorsát.
Felrémlett bennem egy nagyon régen olvasott újságcikk két pasiról, akik valami társ után sóvárgó női hölgyről egymással összejátszva gomboltak le kisebb-nagyobb összegeket. Eltűnődtem ennek saját kis életemre vonatkoztatott valószínűségéről, és arra jutottam, hogy Roberto kötözni való bolond lenne, ha így cselekedne. Neki sokkal többet érne a jogosítvány, mint annak a sz@ros pénzösszegnek a fele - az életében a jövőre nézve várható szerepvállalásomat már nem is említve.
Avagy: címeres marha lenne, ha rövid úton le akarna húzni, ha ezt megteheti közép- és hosszú távon is (lásd még Morgó jóslatát bizonyos gyermeki saját lábakról).
Jó dolog a komoly kapcsolat az ember életében, hiába. Főleg, ha nő az illető. (Ember, küzdj és bízva bízz, igyekezz, hogy el ne hízz.)
Csak azt nem értem, komolyan nem, hogy hogy az istenbe' lett szájhagyománnyá a pasikat kihasználó, magukat eltartató, dolgozni nem szerető női hölgyek figurája.
Mert a Zélet - számomra - épp ennek az ellenkezőjéről szólt mindig is.
...ha őszinte akarok lenni, talán jobb is, hogy így van. Legalábbis, ha a másik oldalt az az Istvánnal töltött néhány hét (szűk két hónap) jelképezi.
Nem hiszem, hogy kiszolgáltatott akarok lenni. Márpedig, aki kap, az mindig kiszolgáltatottabb.
...
Útitársnőnk férfigyűlölete szinte hihetetlen volt. Képzeljetek el egy hatvanas hölgyet, jól szituált, romániai magyar hölgyről beszélek, kissé tenyeres-talpas, de szolid sminkkel, jólétet sugárzó megjelenéssel - és szidja a férfiakat, mint a bokrot, holott saját bevallása szerint, ha a mostani párja nem lenne olyan, amilyen, ők már rég meghaltak volna (tizenix éve vannak együtt) - mert mindent az csinál a ház körül, és - hölgyeményünkkel ellentétben - még rendes nyögdíja is van.
És ez a hölgy állította, hogy minden férfi csak ki akarja használni a nőt.
Nem nagyon fogtam az adást, hiába. Végül összenevettünk kedves ügyfelemmel - a kérdésben egy platformon voltunk, de én fogalmaztam meg egzaktul a tézist:
- Nem, kedves Inci. Nem úgy van, ahogyan gondolod. Minket nem kihasználnak. Mi vagyunk a fizető vendégek.
...
A másik, engem kínzó kérdés az volt, hogy hogyan lehetséges, hogy Leslie viselt dolgairól csak most kapok külső információkat? A "három mája van" vicces jelzőn túlmenően semmi más olyan jelzés nem jutott el hozzám senkitől, hogy vigyázzak ezzel az emberrel.
Talán erre volt kimondatlan válasz az a történet, amelyet ki kellett még veséznünk a kirándulás során.
A hősnője egy ifjú hölgy, aki utólag megvádolta üzletfelemet valami teljesen lehetetlen dologgal. Mármint, ha akkor úgy cselekszik ahogy a hölgy kérte, akkor se sokat vetett volna a latba ez a tény.
Később ez a lány szült egy gyermeket - és ügyfelem vitte be a kórházba, volt vele a szülésnél és azt követően.
Ha olyan nagyot vétett volna mindezeket megelőzően, akkor ezt a kismama biztosan nem engedi meg. Én legalábbis biztosan nem engedek a gyerekem közelébe olyasvalakit, aki nagyot vétett a családom ellen (ilyen is volt - a Zélet hosszú és rögös, tudjuk). Mostanában meg minden rosszat beszél a háta mögött.
Kocsmárosné barátném mondta ki a szavakat, amik bennem is feltornyosultak:
- Csak azt nem tudom, miért nem mondta meg senki, hogy vigyázzak vele? Utólag már mindenki olyan okos volt, úgy tudta... mégse szólt senki.

Hobo Blues Band: Mesél az erdő

...
- Tudod, én budai lány vagyok. Ez mifelénk nem szokás. Itt barát a másikról a háta mögött csupa rosszat mond. Lehúzza, becsapja. Jótevőjét szidalmazza akivel jót tettek. Öreg mamákat hagynak kukázni aztán elveszik a pénzüket. Nálunk nem ez a tempó járja. Ez a Kőbánya tényleg szörnyű egy hely.
Anyósom mosolyogva próbált csitítgatni.
- Hát igen, nem egyszerű ez a környék. De sok művészt, híres embert adott már Kőbánya. Itt született Hofi, Hobo...

Néztem rá, mint aki citromba harapott.
Ezek szeretik ezt itt. B@sszus.

Én budai lány akarok maradni.

Hobo Blues Band - Kőbánya blues

Távol s közel

A kirándulás a barátokkal kicsit más volt, mint az előzőek. Több hangsúly esett a fotózás helyett a jövés-menésre L kedvéért, aki néhány hónapja keményen sportol és ez már bizony meglátszik a kondiján - mint ahogy rajtam látszott februárban az idegkiborulásos nemevéssel erősített úszóbajnokság.
Sajna (vagy talán nem is) rólam már lemúlt a magas frekvenciájú zizegés, és Roberto óta úszni se nagyon van módom - így a kondim, főleg L-éval összevetve, hagy némi kívánni valót. Mentségemre szóljon, hogy ezzel kis társaságunk többi tagja is így volt. De mentünk L után hősiesen, patakokban csorgott rólunk a víz, ő pedig reggelenként elment még kicsit futni, egyébként meg be- bevárta a társaságot.
Nagy szeretetben léteztünk ebben a pár napban - persze, hogy főleg a fiúkkal volt ez így nekem - a tényen még az sem változtatott, hogy a szokásos módon, párjukkal együtt jöttek. A csajok is mind elfogadóak voltak, pontosan tudják, hogy ez itt egy barátság, nem más, nem több.
Annak viszont létező, és a maga nemében szép is.
Beszámoltam nekik Robi létezéséről és körülményeiről; s az utolsó estén rövid, de furcsa és tartalmas beszélgetés bontakozott ki köztem és a fiúk között. Talán ez volt az egyetlen alkalom, hogy rövid időre hármasban maradtunk: L, Vanezigy és én.
A beszélgetés a marihónaljától indult, L beszámolt róla, hogy neki sok barátja függő, van aki azért költözött Hollandiába, mert ott legális a fű. Vanezigy kicsit ugratott a maga módján, hogy nekem ki kellene próbálni (Vanezigy nagyon szert engem ugratni, tudjuk, erről videó is készült); erre bevallottam nekik azt az egy esetet, amikor inhaláltam vagy két slukkot vízipipából még évekkel ezelőtt, és a világon semmit, de semmit nem éreztem.
- Ha megiszok egy doboz sört, annak nagyobb hatása van rám, komolyan mondom - mondtam.
L, akiről kiderült, hogy a téma szakértője, helyeslően bólogatott, és azt mondta, hogy erre számított.
- Általában azokra, akik érzelmileg labilisabbak, - azokra nem szokott hatni a fű, vagy legfeljebb depressziósak lesznek tőle.
- Én? Labilis? Érzelmileg? Ezt hogy érted? - néztem rá ijedten, de olyan szeretet sugárzott az arcáról, hogy megnyugodtam. Biztos lehettem benne, hogy nem pejoratív értelemben használta ezt a jelzőt, ő olyannak fogadott el engem, amilyen vagyok, még akkor, annál a négy évvel ezelőtti tábortűznél, mikor kiöntötte nekem a lelkét, és ami után megtudhattam Szomszédasszonytól, hogy mekkora orbitális ribanc vagyok, mert kikezdtem azzal a pasival, akit ő kinézett magának. Pedig, ha én kikezdtem volna vala, akkor aznap este hálószobát cserélünk, ezt higgyétek el. ...de L. akkor csak beszélgetni akart. E-vel. Mert lelki bánata volt.
Én meg nem akartam egy ugyanolyan alapokon nyugvó szituációba belerángatni, amilyennek a lezárásával küzdött épp. Még akkor se, ha nagyon tetszett. Sőt, épp azért.
Én nem csak szeretni, de becsülni is szoktam az embereket. Pláne azokat, akik - így vagy úgy - de fontosak nekem.
Becsülöm őket annyira, hogy ne fosszam meg a szabad akaratuktól.
- Arra gondolsz, hogy Mérleg vagyok? Igen, lehet, hogy tényleg van némi kilengés itt-ott érzelmileg. De igyekszem kontrollálni a dolgot. Olyan nagy baj ez?
- Nem, csak az ilyen emberekre kevésbé hat az anyag. És még valami... - folytatta, miközben szeretető-aggódó kék szemekkel nézett rám - még valami. Vigyázz, hogy nehogy kihasználjanak. Mert te szeretsz adni... vigyázz, hogy vissza ne éljenek vele.
Tudtam, hogy Robertóra és a kis történetére gondol.
(Vigyázhattál volna rám.. bátrabbnak kellett volna lennem akkor, ott, négy évvel ezelőtt. De.. talán jobb is, hogy így alakult. Talán. Mindenesetre köszönöm a szeretetedet.)
Vanezigy a másik oldalamon csak szótlanul, nagyokat bólogatott.
...
A kirándulást megelőző napon már semmi kedvem nem volt Robihoz, de ha valamit megígérek, igyekszem megtartani - és az ígéret arról szólt, hogy felhozzuk a gyerekeket a három napos ünnepre. Úgy gondoltam, hogy lerohanunk értük, felhozzuk őket, alszunk egyet, aztán én reggel végre távozom a saját életem és dolgaim irányába, nyerve három napot arra, hogy átgondoljam a szép jövőt és a hogyan továbbot.
De nem így alakult.
Robi délután nagyon igyekezett a kedvemben járni - én ezt csendes beletörődéssel tűrtem, az ógörög bölcsesség jegyében, hogy az ember lehetőség szerint viselje hősiesen az embertársaira időszakosan rátörő szeretetrohamokat.
Mindeme rohamok közben azonban, mikor kettesben autókáztunk Bivalybasznád felé a gyerekekért, újra és újra rátért a Leslie-vel folytatott beszélgetésre. Hogy Leslie milyen rendes fickó, meg hogy vajh mit is akarhat, miért viselkedik ilyen furán mostanában.
Akkor nem bírtam tovább, kijött belőlem az őszinte.
- Figyelj, én azt hiszem, hogy az első perctől, nagyon bejövök neki. És egyetlen percig se gondold, hogy ezzel csak ő van így. Nekem is nagyon tetszik. Sőt, mint embert is nagyon szeretem. De... Talán emlékszel még a megismerkedésünkre. Nem tudtam még róla, a családjáról, a körülményeiről semmit. Rólad se sokat, de róla semmit.
Akkor választhattam köztetek. És én téged választottalak. Egy hajszálon múlt, ezt tudnod kell, - de akkor is téged választottalak.
- Lehet, hogy megbánom... de ez van - tettem még hozzá némi csönd után, arra gondolva, hogy választásomban nem az őrült szerelem, hanem viszonylag racionális szempontok vezettek, melyek egy része jelenleg megdőlni látszik.
Hallgatott. Az utat nézte.
- Azóta megtudtam, hogy családos ember. Ismerem is őket. Tudod... ha te nem lennél, akkor sem kezdenék vele. Nem azért, mert nem tetszik. Dehogynem. Nagyon is. De soha, soha nem lennék senki boldogtalanságának az okozója.
Tovább hallgatott, és a hallgatásban szinte hallottam, ahogy a kőtömbök a szívéről lágyan, puhán legördülnek.
Este nem tudtunk elaludni, pedig igyekeztem kiüríteni az elmémet. A lakás tele volt megnyugtató gyermekszuszogással, és mi, bár nagyon nem akartam, de az unszolására csendben beszélgetni kezdtünk.
- Tegnap kevés munka volt. Egész éjjel a telefonomat bámultam, akartam írni neked, de nem mertem - kezdte.
- Korán lefeküdtem... nehezen keltem, nehezen szedtem össze magam. Aztán pedig végig kellett rohanni a napot, hogy minden feladattal időben végezzek - feleltem.
- Beszélgessünk.
- Nem akarok.. nincs miről.
- De igenis, van. És mindig, mindent meg kell beszélni. Nem az a megoldás, hogy hallgatunk róla - mondta szokatlanul elszántan.
És akkor újra elővettük ezt a szextémát, hogy nem jól van az úgy, hogy folyton én kezdeményezek, és négy esetből háromszor elutasítást kapok. Amúgy sincs rendben az, hogy mindig a nő kezdeményezzen. Nem ez a normális. Közben pár szóban mesélt a múltjáról - hogy ő fiatal korában eléggé gonoszul bánt a nőkkel, aztán ezt az élet nagyon visszaadta neki; legutóbbi exétől sok vitában, visszautasításban volt része - majd egy nagy ugrás következett a sztoriban és annyit mondott, hogy most meg itt van egy rendes, helyes nő, ő meg úgy viselkedik, mint egy hülye f@sz.
A hülye f@sz vagyok kifejezést ezt követően többször megismételte, én pedig olyan gyengéden, amilyen gyengéden csak tudtam, elmondtam neki teóriámat a rózsaszínről és a pirosról, melyek bár egymás mellett vannak a színkörön, mégis két külön világot alkotnak.
 Közben elmondta, hogy - biztos észrevettem - hogy ő nehezen beszél az érzéseiről, nehezen nyílik meg, de higgyem el, hogy ő nagyon szeret engem.
- Igen, persze, tudom, hogy szeretsz, az előbb is ezt mondtam - cirógattam meg az arcát, mint egy gyerekét. - De most viselkedjünk ennek a szeretetnek megfelelően. Jó éjszakát - fordultam el.
...
Engem is meglepett... de nem, nem akart aludni.