Valami bűzlik Dániában

- mondta Shakespeare, és mondom én is, holott esküt tettem, hogy nem fogok polit..izélni kis hazánkban, mert részint teljesen felesleges, részint pedig, a jelenlegi hatalmi struktúrákat tekintve, viszonylag egészségtelen is.
Ezzel együtt, az elmúlt napok történései okán nem állhatom meg, hogy valamit ne reflektáljak, egyrészt különböző ideológiai beállítású és hitrendszerű barátaim felvetései kapcsán, másrészt pedig, mert van bizonyos külön véleményem, mely ráadásul nem is elsősorban a kormányzati viselkedéshez kapcsolódik (ezzel nem fárasztom magam, sokan, nálam bátrabbak és harcosabbak is körülírták) - ámde a Tisztelt Ellenzékhez annál inkább.
...Azt hiszem, hogy túl messziről (vagy inkább túl közelről?) kezdtem ezt az egészet, vizsgáljuk meg a dolgokat egy kicsit más léptékekben.
Tanult barátunk mondókáját hallgatva az eseményekről - éppen a globalizáció rettenetét fejtegette a jelenlegi eseménysorral összefüggésben - több dolog is az eszembe jutott.
Az első és talán legjelentősebb, bár látszólag ide nem illő emlékkép, ami felvillant bennem, az volt, ahogyan kétségbeesetten meredtünk a monitorokra 2015. január 15-én, órákig mit sem tudva a valós történésekről, ...majd este a hírműsorok bemondták, hogy a HSBC távol-keleti ügyfelei nyertek a CHF hirtelen árfolyam erősödéséből.
Akkor, ott, az volt az első gondolatom, hogy az eredeti tőkefelhalmozás soha, egyetlen pillanatra nem ért véget, legfeljebb a hadszínterek és a technikák változtak. Manapság ezt globálisan-virtuálisan nyomjuk, és ami most történt velünk, az semmivel nem különbözik attól, mint mikor régen valakit egy nagy bunkóval fejbe b...tak egy sarkon és elvették a tárcáját, vagy mikor kalózok szálltak meg egy kereskedőhajót.
Mivel az átkosban kapott alapismereteim szerint a politika nem más, mint a javak újraelosztásáért vívott harc civilizált (-nak látszó) módja (a mai "közgazdász" reménységeknek ezt az alapvetést sem tanítják, világ szégyene meg három nap..) - tehát nem elvonatkoztatva ezektől, elkezdtem vizsgálni a Tisztelt Ellenzék ténykedését az elmúlt években, különös tekintettel a tegnap esti, az utóbbi időkben a legnagyobb támogatottságot élvező tömegsport rendezvényre.
Elkezdtem vizsgálni, és ha valamitől, ettől igazán elszomorodtam.

...Ez még akkor is igaz, hogyha a tegnap esti események között igenis, volt olyan, ami szívet melegítő volt: Ady verse, és az "Elvesztette közpénz jellegét" klasszikus idézése valóban olyasmik, melyek minden jóérzésű ember lelkében megmozdítottak valamit, legalábbis remélem. (Az "Elvesztette közpénz jellegét" klasszikust remélem, hogy a jövő nemzedékek tankönyvből fogják tanulni. Soha még ilyen szépen senki nem mondta, hogy "Elloptuk". Ezt tanítani kell, én mondom, megörökíteni az utókornak, hogy lássák: mindennek meg kell adni a módját, kéremalássan.)...

Elszomorodtam, mert azt láttam, hogy ezt az országot az elmúlt években nem érdekelte semmi. Semmi: hogy mit vesznek el a zsebükből, hogyan kurtítják a jogaikat, hogy stadionok épülnek egészségügyi fejlesztések helyett; hogy az egészségügyi ellátásból hány szakdolgozó menekült külföldre emberi megélhetést keresve, és ennek milyen következményei lettek az ellátásban; hogy az oktatásügy átszervezésével milyen nehéz helyzetbe kerülnek a magyar iskolák, minden fokon - hogy a tankötelezettség leszállításával közel ötvenezer gyerek esett ki a középfokú oktatás kereteiből, akiknek 9-10-11 tanév után inkább segíteni kellett volna, hogy befejezhessék a tanulmányaikat; hogy nő az analfabetizmus, holott az "átkos" szocializmusban gyakorlatilag nem létezett; hogy a Pisa teszten csapnivalóak az eredmények; hogy terjed a gyermekszegénység, és hogy ma, Magyarországon, a felsőfokú tanulmányait anyagi okokból halasztani vagy feladni kénytelen fiatalok száma évről-évre egyre magasabb (holott annak az országnak, amely nem törődik a saját fiataljaival, nincs jövője). Hülyül és betegszik a magyar... és hogy mennyire hülye, azt épp az jelzi, hogy a fent felsoroltak alig-alig váltottak ki mérhető közegellenállást belőle.
Aztán jött ez a CEU ügy.
Én nem fogom azt mondani Soros Györgyre, hogy patás ördög. Akik ezzel jönnek, és például nyakig vájkálnak valamiféle náci múltban, azoknak csak azt tudom mondani: ha valaki 14 évesen a túléléséért küzd, akkor 14 éves, kicsi, egyedül van, és egy egész életet bukhat, ha nem tud kellően meglapulni. Egyetértek a mondatával: ha ő nem tette volna, akkor megteszi más.. mert olyan idők voltak. Anyum is két hétig volt beágyazva a pincében, a lábánál az orosz rádiósokkal.. Ő is 14 éves volt.. A túlélés akkoriban nagyon nehéz dolog volt, és Soros úrnak vannak fajtársai (elnézést a csúnya szóért), akiknek elsődleges joga és kötelessége, hogy megítéljék az ő akkori tevékenységét. Hallottam már a nácivadászokról ezt-azt, ők se kispályáznak, ha egy bűnös kézre kerítéséről van szó - Soros pedig sohasem bujkált.
Helyén kéne kezelni ezeket a dolgokat is, vagy legalább a székely mondást alkalmazni rájuk: "Ü dóguk!". Csaxólok, Tisztelt Jobb.

No ez után a kis kitérő után térjünk vissza a CEU-hoz.
Értem én, hogy a független civil szervezetek a következő állomás a hadjáratban, és pontosan tudom, mennyire koncepciós jellegű ez a hadjárat. Ha azt mondom, hogy a bőrömön is átéltem, nem állok messze az igazságtól. (...)

De ez itt, most, egy külföldi magánegyetem.
Erre a magánegyetemre alig jár magyar diák, alig van vele kapcsolatban néhány magyar ember. Ez még akkor is így van, ha az egyetem egyik nagy tudású, ám mégsem eléggé bölcs (magyar az istenadta...) oktatója a múltkor látványos coming-outot tartott, nem tanulva Fletó öszödi beszédének következményeiből, sőt a régi magyar mondásból sem: "Mondj igazat, és betörik a fejed!" - (az is magyar volt, aki ezt a közmondást megalkotta, micsoda véletlen, nem igaz?)
Ha gondol egyet ez az intézmény, holnap veszi a sátorfáját és odébb áll. De ha itt marad, akkor se történik semmi.
Nincsenek különösebb magyar vonatkozásai, hacsak az nem, hogy görbe tükröt tart a remek magyar felsőoktatás elé: nesztek, így is lehet! Nem csak olyan ratyin, ahogy ti csináljátok! (...Persze, ez is relatív. Néha, rosszabb pillanataimban még arra is gondolok, hogy ha országunk jelenlegi, és kétségkívül igen rátermett vezetése Soros ösztöndíjas volt, akkor talán mégsem ér minket olyan elemi veszteség, ha a jövőben nem lesznek magyar Soros ösztöndíjasok... de ezt nyilván, csak a rossz máj és epeműködés mondatja itt velem, hisz minden olyan szép és jó, itt a tavasz, végre épülhetnek újabb szépséges stadionok és egyéb sportlétesítmények, olimpia helyett szabadon. Mert az istenadta nép a legfontosabb.)

No de térjünk vissza tanult barátunk mondókájához.
Valami olyasmit regélt, hogy a tegnapi tüntetést Soros György vagy az ő környezete, érdekszférája szervezte.
Ez elsőre irracionalitásnak tűnt.. de tovább gondolva, annyira mégse az.
Adva van egy elhülyült, befordult nép, akiket az se érdekel, hogy az okosabbak folyamatosan húznak el innen. Nem érdekli őket oktatás, egészségügy, stadion, földmutyi, Mészároslőrinc, stb., stb.
Egyszer csak jön egy külföldi magánegyetem sorsa, és hirtelen nyolcvanezren úgy érzik, hogy igen, most, most van az a pillanat, hogy konfrontálódni kell a hatalommal?
Pont itt? Pont most? Akciósan?

"De miért?" - kérdezi Ábel, és vele én is.
...
Tételezzük fel, hogy igaz, hogy a háttérben külföldi érdekcsoportok mozgatják a szálakat, és hogy ezt szabadon megtehetik, mert a magyar konkrétan hülye ahhoz, hogy legelemibb érdekeit egyáltalán észrevegye, nemhogy érvényesítse.
Mi következik ebből?
...
(Tanult barátunk itt váltott át a paranormális teóriák közé, mely szerint kozmikus harc folyik, melynek a Föld csupán az egyik hadszíntere, de ez végül is mindegy, mert amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent.
Ekkor ismét egy emlékkép rohant meg.
Én ismerem őt. Illetve, ez így talán túlzás, mindenesetre egyszer láttam őt, találkoztunk egy bulin.
Az első gondolatom az volt: de furcsa ez az ember. Mintha nem is ember lenne.
Valami furcsa, idegenszerű, kényelmetlen érzés támadt bennem, őt nézve; talán a nagyon világoskék szemei; fehér bőre; furcsa megjelenése miatt.
Azt hiszem, ő is érezte ezt a furcsa idegen érzést, összenéztünk egyszer.. azután rövidesen távozott is. Nem érezte jól magát.
Pedig nem akartam bántani, és ő sem engem. De mégis, sokáig rezgett bennem valami furcsa diszharmónia.
Ha kozmikus harcról beszél - hát lehet, hogy neki ez talán még el is hihető.)
...
Visszatérve a Földre, régóta érzem, hogy léptéket váltott valamiféle küzdelem itt, ezen a kies bolygón. Ha visszatekintünk akár csak néhány évszázadot is, az volt a fontos, hogy ki, melyik náció tagja. A háborúkat, nagy csatákat nemzetek közötti (törzsi, faji) alapon vívták.
Mostanra mintha ennek a jelentősége csökkenőben lenne. Most már sokkal fontosabb, hogy ki, milyen ideológiai nézeteket vall, mintsem, hogy milyen nációhoz tartozik. És nagyon úgy tűnik, hogy - némi egyszerűsítéssel - két pártra szakad a világ.
Erről kicsit az a természeti jelenség jut az eszembe, mely szerint az emberi tevékenység kapcsán lassan kihal a fajok jelentős része. Ugyanígy a gondolatok, vélemények is uniformizálódnak; választási lehetőség legfeljebb annyi, hogy ki, melyik oldalra áll.
Holott mindkét értékrendben (és az összes többi, eltűnőben lévő értékrendben is) vannak értékes és fontos elemek.
Kicsit ez is olyan, mint az istenhit és az ateizmus: mindegy, hogy melyik oldalról indulsz, a végén ugyanoda jutsz... Nem az a lényeg, hogy egy embernek milyen a világképe, hanem az, hogy rendes ember-e.
Mert ha igaz az ember, akkor tudni fogja, hogy mi a "jó". Legfeljebb más okokkal magyarázza.
A probléma az inkább, hogy mindkét eszmerendszerben akadnak "rosszak".
A jobb oldaliban.. igen, sokat tudnék nevesíteni.
De van a "ballib" oldalon is gond rendesen.

Manipulációk táptalaja a világ, kicsit tényleg olyan, mintha a Mátrixban élnénk. Megmondják, hogy mit gondoljunk, mit szeressünk, mit utáljunk.. közben egyáltalán nem biztos, hogy tényleg azok a dolgok a jók és a fontosak. Címkéket ragasztunk gondolatokra és emberekre: "jobboldali" "baloldali" - és ez határozza meg a viszonyulásunkat hozzájuk, nem a valós tartalom.

Tanult barátunk szidalmazott mindenkit, balt, jobbot egyaránt ostorozott, hogy "a rendszer részei."

Igaza volt. Csak azt felejtette el, hogy ő, a pedagógus, én a könyvelő, Te, nyájas olvasó, ki ezt határokon kívül vagy belül olvasod.. mind a rendszer részesei vagyunk, ha akarjuk, ha nem.
Tanulunk, dolgozunk, élünk. Ha akarunk, ha nem. Ha tudjuk, mi végre kerültünk ide, ha nem.

Itt, ezen a bolygón. Gaia erőterében.

Furcsa időket élünk - és nem csak kis hazánkban.

..."kozmikus léptékkel" is.