Kilenc óra, álmosan, a teámat kortyolva bambulok ki a kertbe. A "nagy alapon", ahol nem épült meg a családom háza, Zsolti összehordta nagy kupacokba a kecskék által letúrt földet. Alóla ismét előbukkant az alap, az erős alap, amire épülhetett volna a ház, ha a családom osztozott volna ebben a tervben.
Anyám azonban megvétózta ezt, nem engedte, hogy a lakásra hitelt vegyünk fel, én pedig nem jutottam annyi forráshoz, hogy fel tudjuk építeni; maradt a kis ház, amit nevelőapám "cukros kis ház"-nak hívott mindig, és aminek ma már csak két-három falrésze szolgál; mégis alapjaiban határozza-határozta meg a lehetőségeinket mindig is.
Furcsa az évtizedek lerakódásaitól megtisztítva látni most a "nagy alap" bizonyos részeit, olyan, mint egy időutazás, hisz a földréteg ápolta és eltakarta beton színe még olyan, mint amikor friss volt az élmény, a "lehetetlen" élménye.
De nincs lehetetlen, csak tehetetlen... azóta ezt megtanultam már... de Nagy Falban nem volt ehhez elég akarat, és én is úgy éreztem, hogy anyai támogatás nélkül kevés vagyok ehhez. Így maradt a kis ház bővítése-faragása évtizedeken keresztül.
...
Süt a nap, a földkupacon hízott, hónapos kecskegidák ugrálgatnak, valószínűtlenül cukik, minden tejet felzabálnak, de nem is bánom; valahogy irracionálisnak tűnik, hogy egy hónap múlva elviszik őket pörköltnek és én pedig naponta kétszer rárakom az anyák csöcseire a kétszázötvenezer forintos fejőgép kelyheit.
Pedig sajnos így lesz; és én ilyenkor mindig sajnálom szegény bakocskákat; igazságtalan a természet, hogy az ivararány 70-30% volt az idén is a bakok javára.
...
Tavaszodik, és szeretnék hozzájutni még egy metszőollóhoz, metszeni, ültetni kéne; no meg 70 mérleget, nem is tudom hány SZJA bevallást stb. elkészíteni. A ház is szalad, kutyulik sáros bundájáról annyi por került be a télen is, hogy attól megszabadulni nem lesz könnyű.
Végiggondolva ezeket a feladathegyeket, elkap a pánik ismét. Tulajdonképpen az "agyondolgozom magam", a "hullafáradt vagyok", a "semmire se haladok" és a "mindenki magamra hagyott" mantrákat variálja a fejem még mindig, a "szép az élet" "csodás a tavasz" "minden rendben" "élni jó" mantrák helyett.
Ahh... ideje másik lemezt feltenni, mert meggárgyulok idő előtt.
