Szívkoherencia

Hétfőn-kedden nem jutottam el az uszodába; s ennek - no meg az MNB jelentésszolgálatnak - köszönhetően a vérnyomásom a megelőző napok 130+ - os értékeiről, melyeknek úgy örültem, mint majom a farkának, ismét emelkedni kezdett. Tegnap délután az Ügynökségnél voltam a szokásos éves okuláson; s már alig vártam, hogy elszabadulhassak és végre uszodába mehessek: zúgott a fülem és enyhén szédelegtem. Megítélésem szerint ez olyan 160 körüli értéket jelenthetett, és ez önmagában nagyon idegesítő.

Az uszodában a 34 hosszt szauna követte (mióta diagnosztizáltam magamnál ezt a legújabb kihívást, annyi engedményt tettem az agyi erek védelmében, hogy nem fekve, hanem ülve szaunázok), majd két hossz, szauna, két hossz, szauna, kis ázás a pezsgő medencében és hazajöttem.

Az úszás elején cikázó monológból az egyik, magamban dédelgetett álomprojekt megvalósításához vezető első lépések maradtak meg igazán emlékezetesen; melyhez az inspirációt az okuláson elhangzottak szolgáltatták; s este - félálomban - még visszakanyarodva a témára, kértem a Teremtőt, hogy a megvalósításhoz szükséges szakmai ismeretekkel rendelkező és arra alkalmas személyeket, leendő társakat, ha lehet, és van az ötletemnek realitása, most már vezesse utamba.

Sajnos hazaérve azt kellett tapasztalnom, hogy a  fél napos mozgás nem bizonyult elegendőnek a vérnyomás értékek normalizálására; így este is 150 körüli értékkel tértem nyugovóra (nehezen is tudtam elaludni ismét) majd reggel is hasonlóképpen ébredtem.

A Kékhemütől tegnap kapott feladattal keltem; a következő napok az elmaradt munkák pótlásával fognak telni és emellé jött még be ez; vígan sanyargatunk ismét; hisz neki kedvenc elfoglaltsága a vele könnyelműen szerződésés kötelembe lépett emberek rávétele a szerződésszerű magatartás teljesítésére...

Egyszer megkérdezte tőlem, hogy miért nem tőle vettem fel "baráti" kölcsönt? Rágondoltam az EUR alapú 19%-ra, mélyen, mosolyogva belenéztem azokba a vállalhatatlanul kék szemekbe, és csak annyit mondtam:

"Mert Te nagyon drága fiú vagy. Nagyon-nagyon drága vagy nekem."

...

Tegnap, míg a Galambék érkezését vártuk, végighallgattam a kollégák sirámait róla; kemény ő és az alá-fölé rendeltségi viszonyokat messzemenően éreztető, diktatorikus vezető; akivel - tapasztaltam - egyáltalán nem könnyű. Egy ilyen embert ismerek még; annak kék a szeme, és őt is utálta annakidején a Faktor népe... Volt idő, mikor gondolkoztam azon, hogy őket kettőjüket össze kellene hozni, de azért tettem le a dologról, mert az jutott az eszembe: félő, hogy megölnék egymást. Nem feltétlenül az üvegygyöngyökért, amik a dolog tétjei lennének, sokkal inkább a vezető pozícióért... az meg senkinek nem hiányzik, épp elég volt a Farkas/Galamb évekig tartó háború. Ennek utolsó, áttételes fejezete nemrég ért véget; hála az Égnek; s az utóbbi időben már a Galamb is normálisan beszél velem; kerülve a főnök-beosztotti kommunikációjára jellemző allűröket (melyeket mindig is negezen viseltem).

Ma reggel, miután kiküldtem a sanyargató levelet, szívkoherencia-meditációba kezdtem; mely nehezen indult, de utána annál hatékonyabbnak bizonyult. Mikor minden smaragdzöld fényben úszott, megláttam a szívemet, ahogy dobog. Láttam, milyen szép, egészséges; láttam őt a maga tökéletességében - és láttam azt is, hogy a bal oldalán, fönt, nem bent a szívben, hanem közvetlenül előtte, az ér falán, kis csepp formájú, zölden világító, a szeretet fényében lágyuló lerakódás van. Láttam és megértettem: a szervezetem azért küzd, hogy ezt az útakadályt elhárítsa; ezért a tompa itt fáj-ott fáj érzetek és az emelkedett vérnyomás. Hatalmas szeretet töltött el ez iránt a csodálatos szív és az egész csodálatos test iránt; s ahogy ez az érzés eluralkodott bennem, úgy éreztem, ahogyan a mellkasom mintha valami nyomás alól szabadulna.

Meditország: Szívkoherencia meditáció

Felkelve 130-as vérnyomást mértem; mosolyogtam, mint aki csak félig van ébren. Ebben az állapotban elismételtem korábbi tapasztalatomat, mely szerint a fizikai síkon megjelenő problémákat bár fizikai síkon is kell kezelni, de minden esetben szükséges hozzá a mentális tréning, a gondolkodás átállítása, a szervezet hozzászoktatása az új gondolatok, mintázatok által kibocsátott más típusú biokémiai anyagokhoz. Sajnos rövidesen bekapcsolódott az agy egy másik területe is, mondván: jó, jó, de rengeteg feladatom van a racionálisban; sok dolgot kell elvégezni annak érdekében, hogy a jövő havi finanszírozásunk is megfelelő legyen a betegség ellenére.  Így megint kezdtek bekúszni a létbizonytalanság létszorító kis karmai ezekkel a gondolatokkal, s éreztem, hogy az imént felszabadult terület mintha újra elszorulni kezdene. Még - szintén félálomban - megállapítottam, hogy a pénzt is szeretem; hogy is van ez? Felvillant előttem a kalmár képe kis asztala előtt, aki számolgatja az érméket, s szinte szégyelltem magam emiatt - majd helyre tettem magamat, hogy a pénz ugyanúgy energia a maga síkján, mint egy másik dimenzióban a szeretet; az energiákat birtokolni, áramoltatni pedig kellemes dolog.

Hogy én miért vagyok elnézőbb az ilyen Galamb/Kékhemü típusú emberekkel, mint a társadalom többsége? - villant fel a kérdés, de gyorsan meg is válaszoltam.

Mert értem, hogy mit szeretnek, és miért. Hisz régóta, tudatosan a cipőfűzőárus kis öreg zsidó ember klasszikus, mesebeli figuráját tekintem példaképnek; aki kuporgat és üzletel, mindezt azért, hogy gyűjthesse a pénzt; s csak a halála után eszmél rá a környezet, család, hogy a kis, elhanyagolt külsejű öreg milyen gazdag volt.

Nos... talán Kyosakinál olvastam, hogy a vagyonosokat a tíz hatványai alapján sorolják "kasztokba". Én a tíz a nyolcadikon határát súrolom (forintban); ilyen értelemben a Galambbal nagyjából egy kasztba tartozunk; hiába ő a főnök most ebben a szereposztásban és tart valamivel talán előbbre a nullák előtti számláló. Kékhemü egy nullával ugyan arrébb vergődött élete folyamán; de ő sem így született. Elgondolkodtam a hasonlóságainkon és különbözőségeinken; és meg kellett állapítanom, hogy abban én is hasonlítok hozzájuk, hogy szeretem a pénzt. Amiben ők mások, az részint az emberekkel valő kapcsolataik (melyeket szintén alárendelnek az anyagi haszonszerzésnek; erre én még mindig nem vagyok képes) és még valami.

A volumen.

Kékhemüről már rég tudom, hogy ő a szembe jövő lehetőségek között nagyon tudatosan szelektál; csak ahhoz kezd hozzá, ami alacsony kocskázattal magas jövedelmezőséggel kecsegtet, és sosem foglalkozik kis volumenekkel (egyszer mondtam neki: azért dolgozok neked bagóért, mert lehet tőled tanulni. Vigyorgott.)

Én a kis lépések művészetének iskoláját jártam egész életemben; ebben hittem és ez vitt közelebb a - nyilván ennek megfelelő - céljaimhoz. 

Megfigyeltem viszont, hogy mikor kis életem kis célocskáiról beszélgetek vele, mindig elnézően mosolyog. Elnézően, s ez a mosoly a maga titokzatosságával mindig is ott motoszkált valahol a háttér tárolóimban, mint megfejtésre váró rejtjelezett üzenet; más ember talán lenézésnek gondolná, de én éreztem benne a jóindulatot is; s pont ezért nem esett ki elmém rácsai között, hanem hasznosításra várva sorakozott az egyik polcon. 

Ma reggel, ahogy ott áltam, mélyeket lélegezve igyekeztem újból átmosni a szívemet a smaragd gyönyörű zöld színével, s közben arra gondoltam: a kis lépések feletti aggodalmaskodás pontosan ugyanúgy rongálja az agyat-szívet-idegeket, mintha ugyanezt nagyban tenné az ember.

S abban a pillanatban beugrott az a bizonyos mosoly, s már azt is tudom, mi az üzenete.

Ideje léptéket váltani.

Perverz akarom (Túlnyomás)

 A címbeli szóösszetételt először Cody alkalmazta némely önsorsrontó vállalásomra, valahogy így: "Nem tudom, mi ez nálad, ez a perverz akarom, de engedd már el.."

Cod, szegény, már nincs olyan állapotban, hogy érdemben foglalkozzon a kiugrott tanítvány hülyeségeivel - de ha lenne, biztos ezt mondaná a dolgaimra megint - villant át rajtam pár nappal ezelőtt, mikor, immár ötvenhétezredszer is, végigmantráztam magamban, hogy mi minden tehertől mentene meg, ha egyszerűen csak eladnám a lakhandit. (Nem teszem, mindenkinek kell egy halálok, különben üresek lennének a köztemetők.)

Ez annak kapcsán került ismét fokozottan reflektorfénybe, hogy néhány héttel ezelőtt elkezdtem csendben örömködni az anyagi helyzetem lassú stabilizálódásán. A NAV-val eljutottam az AUTRESZ beadásáig (azaz tartozásom immár hat számjegyűvé csökkent), a kilátások végre mérsékelten pozitívakká lettek, és még a munka terén is szinte utolértem magam - néhány ügy leszámításával persze, de az szinte jó jelen leterheltségem idején.

Szeptemberben ugyan belém jöttek hátulról, és lezúzták szegény Bömbit; de mivel a torka már amúgy is véres, még ez sem viselt meg túlzottan - mármint anyagilag; mert egyébként egy hétig fájlalatam a nyakamat és szédelegtem időnként, ami azért már jópár napos hátrányt jelentett a munkában - bár még ezt is sikerült ledolgoznom.

Tény, ami tény: az utóbbi időben gyakran tapasztaltam fülzúgást, és a fejem is gyakran tompa mint egy életlen szerszám.. na igen. A legfőbb munkaeszközöm.. De legalább, időről-időre a szívem táját is fájlalom - ezt viszont már tavaly nyár óta; mondtam is már korábban Segítőmnek, milyen szép a magyar nyelv; olyan gyönyörűen ki lehet fejezni vele a történteket: "Szíven ütött amit a kisfiam velem csinált."

Szó szerint.

Nem beteg az én szívem, csak félig agyonverték.

No de mindezeket igyekeztem a Perverz Akarom fényében elbagatellizálni, egészen odáig, míg Róbert haza nem botorkált legújabb szerzeményével, egy vérnyomásmérővel. 

Ugyan Anyunak szegénynek volt vérnyomásmérője, de a halála utáni ötvenhétezerszer ide-oda pakolok évek óta tartó kuplerájban nem tudom, hová tökítettük el; így nagyon régen nem mértünk vérnyomást; és amit nem mérnek, az nincs is, ugye? :)

Robinak azért a múltkori kettőslátás a Létezésbe vetett feltétlen bizalmát kissé meggyengítette, főleg, hogy mikor a kórházban dolgozott, az ő vérnyomása már eljutott egyszer a 150+ magaslatokig és a Nebibeta szedéséig; de akkor, ott, erős ráhatásomra megtörtént a munkahelyváltás és az anyagi problémák is rendeződtek; így Robi vérnyomása minden további Nebibetától eltekintve éveke visszaállt a normál tartományba.

Sajnos azóta már sok víz lefolyt a Dunán; és Roberto élete sem fenékig mézescsupor azóta - így a 150+ ismét befigyelt nála. Ami szomorú tény.

- Add csak ide azt a vérnyomásmérőt - mondtam neki aznap, mikor hazahozta és mutogatta, mint kisfiú Anyucinak, hogy már megint 152 a nyomása.

Megmértük. 170/103.

Robi elfelejtette azt is, hogy neki bármilyen nyomása van, úgy megijedt. Annyira aranyos volt... ijedtségem mellett konstatáltam, hogy igenis, szeret ő a maga módján; ami persze tök jó volt, de mit lehet kezdeni ezzel a vérnyomásértékkel? 

Akkor persze minden tünet újra tudatosult bennem; s nyilván az ijedtség se tett jót; mindenesetre értelmet nyert Legfelsőbb Énem utolsó néhány mondata; mikor is anyagi helyzetem jobbra fordulását sejtve megkérdeztem tőle, hogy megérem-e, hogy lássam mindazt magam körül megvalósulni, amit annyira szeretnék (ami a Perverz Akarom tárgya)?

Akkor, pozitív megerősítés helyett, azt a rövid és lakonikus mondatot kaptam a teremtő síkról (vidám igenlés helyett, amire számítottam), hogy:

"Ha a következő három hónapban minden nap elmész úszni, akkor igen".

Sok mindenre számítottam, de erre nem; a "ha-akkor" vagy informatikusnyelven "if-then" logikai kapcsolat nem volt túl vidám, mert kimondatlanul is felhívta a figyelmet arra, hogy mekkora "else" bujkál a színfelek mögött... Annyira hatott ez a mondat, hogy be is kormányozott az uszodába, ahol meg is leptem magam egy - manapság horrorisztikus összegbe kerülő - 15 alkalmas bérlettel.

Aztán jól nem mentem el másnap, mert meló volt, aztán annyira nem, hogy Covidos lettem; immár harmadszor.

A mostani tenyészverziója ennek a rohadalomnak tüneteiben eléggé hasonlít az elsőre; talán valamivel gyorsabb lefolyású - amennyiben pénteken délelőtt kicsit fáradtnak éreztem magam. Úgy gondoltam, hogy korábban abbahagyom a munkát és elmegyek uszodába - de délután kettőkor már úgy éreztem, hogy nem fáradt vagyok hanem valami bujkál bennem - fél háromkor pedig már konkrétan a tüdőm közepe helyén egy lyuk volt; ami aztán ott is maradt napokig.

A lyuk mellett jött még a láz is tünetnek; és az ízérzékelés is kiesett vagy két napra - de mindez eltörpült a tény mellett, hogy a tüdőm egy része használhatatlan volt. Mondom: olyan volt mintha lyuk lenne a helyén. Nagyon furcsa, kellemetlen érzés ez.

Nem nagyon volt erőm semmire; feküdtem - ez az egyetlen dolog, ami valamelyest használt; mert az első hét után eljött az a nap, mikor már úgy gondoltam, hogy talán megpróbálhatnék valamelyest dolgozni (nem jókedvemből, hetven ügyfél akart nyolcvankét dolgot és ÁFA közeledett vészesen).

Nos.. a munka nem bizonyult jó ötletnek; mert másnap reggelre a bal oldalamon jelentkezett a lyuk, ami az előző napon már elmúlni látszott középről.

Ezt újabb hét vergődés követte; idegesen; ügyfelek által zaklatva; félholtan is áfa bevallásokat abalygatva; levegőért küzdve; ez ám a delírium. Akinek ilyen állapot eléréséhez tudatmódosító szerekre van szüksége, annak javaslom hogy próbálja ki a covidos könyvelést, ütős anyag, legalább annyira pusztító, mintha belőné magát.

A második hét szerdája volt a mélypont; addigra a folyamatos köhögéstől az epém helye is kikészült; nem tudtam hogy hányok, f.sok vagy köhögök, leginkább egyszerre csináltam az összeset. Voltak percek, órák, mikor csak azért nem hívtam mentőt magamra, mert össze kellett volna szedni valami kórházba menő túlélő felszerelést, és arra nem volt lelkierőm, hogy kimásszak az ágyból ezek összerakásához. (Anyámnak mindig volt ilyen egységcsomagja; mindig hülyeségnek tartottam, de ezt ezennel revidiálom; én is össze fogom rakni a magam meglepetéscsomagját.)

Persze sok minden halasztódott akkor (és jó része halaszódik a mai napig is); és ez a sok minden fusztrál is rendesen; nyilván ezek is hozzájárultak a 170/103 kialakulásához. De ez nem vígasztalt.

A harmadik hét - a múlt hét - az éves rendes Keszthely volt; legalábbis részben. A 170 rávilágított arra a tényre hogy akkor is el kell mennünk, ha előtte két hétig "henyéltem"; akkor is, ha elmegy ügyfél; mert van, ami fontosabb. 

Sajnos nem tudtunk egy teljes hétre menni, mert a szukáimat a tüzelés közepén nem hagyhattam itthon Andira; hiába ügyes a lányom, neki is kell dolgoznia, és jobb, ha ilyenkor felügyelet alatt vannak.

Az ottlét első pár napját pedig az ügyfelek telefonjai árnyékolták be; volt, akivel még ordítoztam is. Ráadásul igazam se volt, ezt is tudom; de van az, amikor nem megy tovább; és ez az a pont volt; Robi csak lesett, hogy ez én lennék...? Lehet hogy nem én voltam, hanem a 170/103; nem tudom. De egy biztos: nem igazán akart 160 alá menni a vérnyomásom; és ez nem esett jól.

Azért szerda-csütörtök körül az ügyfelek végre leakadtak rólam, tehát volt kb. három napunk arra, hogy ténylegesen "nyaraljunk" egy kicsit. Az nagyon jó volt; el is kezdtek csökkenni a vérnyomás értékek; a sümegi vár- sárvári fürdő nap után már 150 alatti vérnyomást is mértem.

Az ezt megelőző napokban szerettem volna meditálni; kapcsolódni a Forráshoz; de nem találtam a Fényt; a csakra színek is furcsán megváltoztak. Az után a bizonyos szerdai krízis után másnap reggel a gyökércsakrám döbbentett meg; szinte áttetsző lett; élettelen; s napokba telt, mire valamelyest visszatöltöttem. 

Következő meglepetésem a szívcsakránál ért, pár nap után; mikor is a szokásos smaragd helyett Földanya türkizét láttam folyni dobogó szívemben és a belőle kiáradó erekben; s elcsodálkoztam, milyen szép; megértve, hogy így gyógyul ez a terület. Viszont Földanya magja olyan volt, mint a pulzáló láva; s én igyekeztem a lábaimat rajta melengetni (hol a türkiz, amit mindig láttam idáig, ha elképzeltem a belőle áradó energiát?)

A szakrális csakrámnál a szokásos, már ismerős kis elakadáson túl mást nem éreztem; Manipura pedig meglepően erősen sugárzott (...igen, a Perverz Akarom..). A torokcsakrám a szokásos halvány volt (a betegség után nem is csoda; egyébként annyival nem volt halványabb); a harmadik szem csakrám eléggé erősen működött - ám a koronacsakra terén semmit nem láttam. Sötétség áradt; fekete égbolt borult rám, és ettől fokozódott a rossz érzésem. 

"Hol vagy, hol vagy.." - kerestem az utat a Feljebbvalóhoz; de napokig csak a feketeséget láttam... míg egyszer, mikor már esedezve kértem a bocsánatát, kinyitottak fent egy csapóajtót és kiöntöttek rajta egy vödör sz@rt. Barna volt és gusztustalan; és folyt mindenemen...

...

Több napi gyakorlás után végre keveredett a barna közé itt-ott egy-egy arany sugár; de csak a sárvári fürdő után; és akkor kezdtek el valamennyire helyre jönni a vérnyomás értékeim is.

Nem bánthatom meg ennyire a Feljebbvalót; ő azt mondta, hogy három hónapig minden nap uszodába kell járnom... most már tudom, hogy miért mondta és igaza van.

Holnap MNB jelentésszolgálati határidőm van és a többi ügyfelem is zaklat - de ezek sem érdekelnének, mennék ma is; mégis azt hiszem, hogy a mai napot sajnos ki kell hagynom; ugyanis tegnap-tegnapelőtt voltam, és most határozottan úgy érzem magam, mint aki megfázott. :(

Pedig a vérnyomásomnak nagyon jó volt ez a pár nap: 140 alá tudtam hozni. Ennek most, jelen helyzetemben, örülni kell.

Folytatnom kell ezt az utat; a Legfelsőbb Én mindig tudja, mit miért kell tenni.

...

Hozom még Barnai Roberto és a Biologika véleményét a kérdésről, azzal a magánvéleménnyel, hogy a Biologika az ok-okozati összefüggések kapcsán előbbre jár mint bármely egyéb gyógytudomány - és ezt mélységesen tisztelem. Reménykedem abban is, hogy a likviditási problémák elmúltával kilenc hónap alatt a különprogram is lezajlik. Mindehhez kapcsolódóan el kell mondanom azt a tényt, hogy Anyukámnál is hasonló tüneteket diagnosztizáltak a nyugdíjba vonulásakor; és előtte volt neki is egy komoly likviditási konfliktusa; mivel nem kapta meg azt a jutalmat, ami nyugdíjazásakor járt volna neki.. emlékszem, hogy ezt nagyon rosszul viselte; és utána sokat bajlódott a vérnyomásával meg a policisztás veséjével. 

Mert van az a likviditási konfliktus, ami így, vagy úgy, de az ember önérzetét is bántja. 

Valami ilyesmi történt velem is az elmúlt fél évben, azt hiszem.

Magas vérnyomás és a vese elváltozásai, ciszták, daganatok

Szintén magánvéleményem Barnai Roberto és a Germán Gyógytudomány rendszeréhez - és ez kevésbé pozitív - hogy például ebben az esetben sem ad konkrét fogódzót, segítéget a magas vérnyomáshoz köthető egyéb rizikófaktorok csökkentéséhez illetve a sínek elkerüléséhez.

Persze lehet, hogy nincs is más út, csak maga a Tudatosság.