A nappalok lassan hosszabbodnak, az időjárás - egyelőre - kegyes a tavasz ígéretével. A napsütésben a kupis telken hét, nemrég született kis kecske játszadozik. Sajnos, vagy hála Istennek, a hétből csak kettő lett gödölye - ami azt is jelenti, hogy a többiektől, belátható időn belül, meg kell válnunk.
Sajnos, nyilvánvalóan, többeket le fognak majd közülük vágni - talán lesz egy-két túlélő is, nem tudom. Én mindenesetre igyekezni fogok tovább tartásra eladni őket, de persze nem állhatok a leendő gazdák mellett.
Az állattartásban ez a nehéz: mikor vágni, selejtezni kell. Ezért nem vagyok jó parasztasszony, mert ezeket nehezen viselem sajnos.
Mindenesetre ez, meg a kutyácskáim hoznak kis örömöt az életembe, ami rám is fér. Rám is fér, mert az elmúlt napokban-hetekben tetőzni látszik az anyagi sz@r körülöttem. Összeszámoltam a tartozásaimat, és - a lakáskölcsönnel együtt - olyan 23 millió nagyságrendnél járok.
Ez sokkal több, mint amit józan ésszel el tudok viselni, így persze agyon őröltem magam - egészen a legutóbbi időkig.
Azonban, ahogyan már ez egyszer megtörtént, az elmúlt napokban valami átfordult bennem.
"Elég nagy már ahhoz, hogy tudjon magára vigyázni!" - tekintettem adóssághegyemre ismét, és érdekes módon, ez a felismerés (és energiagyógyászom csodás munkája) visszafordította bennem a bomlási folyamatokat.
Érzem, hogy újra tettre kész vagyok. Mint mikor a zuhanás megáll, mert elérted a legmélyebb pontot. Innen már, ha nehéz is, de felfelé visz az út.
...
Úgy egy hónapja is már talán, hogy álmodtam.
Egy nagy kéz felkapott onnan, ahol voltam, ahol kőre követ rakva, térdelve, szenvedve próbáltam rakni az utat magam előtt. Felkapott és ledobott.. pontosan oda, ahonnan elindultam. Ahonnan elindult, még fiatal koromban, vándorlásom a végtelennek tetsző sivatagon keresztül.
Ha balra nézek, ismerős, kéklő hegyek. Ha jobbra, sivatagba hajló, sztyeppés a végtelen sík táj. Balra, a kék hegyek lábához kis falu bújik, piros háztetőkkel, bennük barátságos, vidám emberek élnek.
Mintha az M3 vonalából néznék szét: északra a Mátra, délre az Alföld terül el, lustán és kietlenül.
És az a kis falu...
Lehet, hogy ez az álom mondani akar nekem valamit?
...
Nullponti energiák - mondta rá Segítőm, és akkor még nem nagyon értettem.
Azt hiszem, most megérkezett az érzés.
