Hűvös volt ez a nap

 ..énekelte Balázs Fecó ebben a csodálatos dalban, és én már napok, sőt, hetek óta érzem, hogy lelkemig át vagyok fázva; halotti csönd és bánat van bennem és körülöttem; némán teszem a dolgomat - mint általában, de most talán a szokásosnál is jobban magam alá kerülve.

Igazság szerint egyáltalán nem kellene, hogy így legyen; de mintha fizikailag is fázósabb lennék, mint télen voltam; pedig akkor sem dühöngött a központi fűtés a telekingatlanban; különös tekintettel arra, hogy az itt elregélt történések során tavaly télen tönkrement a cirkó, melyet azóta sem volt módom sem megjavíttatni, - cseréről meg inkább nem is álmodoznék jelenleg.

Igazából néhány hónapja már azon rugózok magamban, hogy legjobb lenne az egész ihajcsuhaj zsebbenyúlós játékot (gázfűtés) feladni és inkább beszerelni valami jó vegyestüzelésű rendszert; hiszen már azokban az években is harakirit követtem el tartálytöltésnél, mikor 450 Ft körül volt egy kiló gáz (700 kg az ingyenesen kiszállítható minimum, jelzem; ez volt elég novembertől februárig általában); nemhogy most, mikor már a 700 Ft-ot közelíti a kilónkénti ár.

Tehát egyre többször kap el ez a kóbor gondolat; melynek a szűkösen csörgedező anyagaknál is nagyobb gátja az undoritisz (szak)emberusz. Semmi kedvem senkivel itt tárgyalni, vezényelni, ellenőrizni, vitatkozni. Mindenki hagyjon békén. Mindenki is.

Azt hiszem ez az ok is hozzájárult ahhoz, a sok gürcölésen túl, hogy a könyvelőiroda vezető képzőt is abbahagytam.

Valószínűleg én tényleg alkalmatlan vagyok arra, hogy más embereket irányítsak és egrecírozzak.

Sosem tudnék olyan nettó k.csög lenni, mint... 

Nagyon megártott, azt hiszem. Hagyjuk is.

Igazából lassan arra is alkalmatlan leszek, hogy emberekkel értelmesnek látszó beszélgetéseket folytassak; általában véve túlságosan el vagyok foglalva az önsajnálattal; gyakran sírok is, főleg, ha Bundásom eszembe jut.

Ami Robit illeti, a társas magány lassan átfordul valódiba; nem, mintha nem lett volna itt húsvétkor a fiaival; s én valamelyest próbáltam is helyt állni; de ez megint nem pihenés volt, hanem megfelelés; s - bár szeretem őket - de hétfőn már alig vártam, hogy vége legyen az ünnepnek.

Persze ehhez alighanem hozzájárul az örökös könyvelőbetegség; a tavasz másoknak a legszebb évszak - nekem az undorító emberentúli hatványozott gürc időszaka; mérlegek, áfák, MNB jelentések hányingerig és azon is túl.

Gyűlölöm. 

Robi el van foglalva a saját dolgaival; az anyja betegsége, a kamaszok pénzéhsége; az én elhatárolódásom; mely előrevetíti, hogy lassan ki kell kászálódni az inkubátorból, lekapcsolták a csöveket; ideje megküzdeni a táplálékért a dzsungelben.

Ahh. Majd veled lassan felnövök... ez is szép zene volt annak idején.

A legfőbb baj, ami miatt ez a nagy hidegség költözött a szívembe, annak a felismerése, hogy minden elmúlt.

Elmúlt nagymamám, apám, anyám. Bár él, de elment a nagyfiam, a középsőm; Andi bár itt van, de sokszor nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Elmentek exek; olyan is van, aki végleg (szegény Csaba; ő mondta mindig: szegény Teca; s most én gondolok rá mindig ezzel a jelzővel), s olyan is, akit meg lehetne keresni - de minek? Csak a múlt felszínét vakargatnák az ilyen akciók.

Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.

Bella mama szembetegsége lassan, de bizonyosan halad előre; ott is lesz lehetőségem zsebbe nyúlni; s ez még nem is lenne baj, de ha rágondolok a Bundásommal történtekre... hát igen.

Amúgy is, Mogyoró vőlegényjelöltjének a gazdija belém hozott mindenféle kóbor frászokat a kutya szűrései kapcsán; ezeken hamar túl kell lennünk, azt hiszem, mert képes vagyok emiatt rettegni.

Gabihoz nem tudok elmenni. Akartam; tulajdonképpen hiányzik is - mégis, azt hiszem, nem megy.

A történet akkor kezdődött, mikor az első meditáción én teremtő síkon Bundással futottam a réten. (Mások pénzt, házat, pasit, Istenharagját is vizualizálnak, nekem ez a szabadságélmény jutott; de még ennek se örülhettem sokáig - egy hét múlva Bundás összetörte magát; s a következő hetek, hónapok, évek sokkal inkább a lába féltésével teltek, semmint ilyen akciókkal.

A sors szomorú fintora, hogy oly sok gyógykezelés után végre közel kerültünk a gyógyuláshoz... mikor jött a halál.

Az utolsó estéről pedig már írtam itt.

Hát ez komoly gáttá vált itt bennem, azt hiszem.

És ismét erősen megkérdőjeleződött, hogy van-e ennek az egésznek értelme. Úgy egyáltalán.

Vagy csak túl fáradt vagyok...

Hűvös volt ez a nap

Történések azóta

 Meg kell hogy mondjam, hogy még most sem bírok anélkül ránézni szegény Bundásom fényképére, hogy el ne kapjon a sírás... ezt konstatáltam az imént is, midőn bemerészkedtem ide, hogy feljegyezzem az elmúlt idők eseményeit.

Hetekig nem vetem észre, hogy itt a tavasz; vagy ha jelzés szinten meg is érintett, legfeljebb arra volt jó, hogy elszoruló szívvel arra gondoljak: szegény kiskutyám, ezt már nem érhette meg.

Az Ügynökségen viharos időket éltünk át. Sok vita, szakmai hiányosságok (nem az én részemről, bár van, amit nekem szeretnének tulajdonítani mindenáron), egy ideig a puszta létezés is kérdéses volt; majd mikor mindezek megoldódtak, az a visszamaradt, keserű szájíz, - mindez minden gyászom tetejébe.

Nem, már nem szeretek ott dolgozni, egyre kevesebb a lelki kapocs. Amit ott kaptam, - erről majd egyszer fogok írni, de még nem most - nos, arra nem csak, hogy nem szolgáltam rá, de 51 éves fennállásom alatt még hasonlatos dologban sem volt részem. Ennyire meg kellett vénülnöm ahhoz, hogy ilyet éljek át.

...Eleinte teljesen ki voltam akadva; ma már magamban inkább annak a beszámíthatóságát kérdőjelezem meg, aki elkövette; de akár így nézem, akár úgy, ez nem az a dolog, ami jó ómen lenne a jövőt tekintve.

Olyannak éreztem magam, mint Ukrajna. Megtámadtak, védekezni kényszerülök valahogy.

Sajnos a pénzre még szükségem van, ...de mindent el fogok követni, hogy a bevételeim között arányaiban egyre kevesebbet jelentsen az abszolút szám. Hiszen: az idő az, amit nem ad vissza nekünk senki, és ha perceket, órákat, napokat töltünk úgy, hogy valaki más miatt érezzük rosszul magunkat, - nos, akkor attól a valakitől el kell határolódni.

Igazság szerint ezeken vagyok már egy ideje, és nem is rossz eredménnyel.

De ha objektív akarok lenni, látnom kell, hogy kell még egy kis idő. Talán fél-egy év.

Talán.

A reál szféra mindenesetre átmenetileg megnyugodni látszik, s már képes vagyok az érzelmek uralására; pár napja, a tavaszi hóeséeben, egészen feloldódni éreztem a lerakódott, keserű rétegeket.

Biztos hozzájárult, hogy - két hét után - Robi végre haza látogatott; kirángattam a szomszéd utcába, havas vérszilva virágokat fényképezni; nevettünk nagyokat... jó volt.

Sajnos, még ezek a napok sem múltak el munka nélkül, és igen... alighanem ez a mérték az élet rovására megy. 

Én nem így akarom leélni, ami még hátra van. Lehet, hogy jövedelmező - de ez a legtöbb, amit el lehet mondani róla.

S amikor meghalsz, nem az fog számítani, hogy hány számlát könyveltél le, hány mérleget állítottál össze.

Csak az fog számítani, hogy mennyit nevettél, mennyit szerettél.

...

Megszülettek a kis kecskék, szám szerint négyen vannak, egy fiúcska és három kislány. Mindenki jól van; s bár gyenge kárpótlás ez az élettől, de arra elég, hogy egy kissé elterelje a figyelmemet. 

Pörkölt asszonysággal együtt szültünk; már amennyiben ő akkorát ordított az ólban, hogy én hanyatt-homlok rohantam ki hozzá; de kiérve megnyugodtam, hogy nincs itt semmi baj. Meglátott, elcsöndesedett, még nyomott kettőt, és megérkezett az első kislánya. 

Aztán rövidesen a második is, aki - a kicsik közül egyedül - nem az apját formázza (a másik három alpesi kinézetű, hiába, azok a fajtatiszta gének...). 

Az utolsó jövevény tiszta anyja; Pörkölt gyermeke mi lehet más, mint Aprópecsenye; bár ez hülyén hangzik, de viccnek elmegy.

...

Teljesen meglepett a hír, hogy már vérvizsgálati eredmény nélkül is indulhat kuvasz tenyésszemlén; Mogyoró vőlegényének gazdája bíztatására be is neveztünk szombatra szemlére.

Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, teljesíteni tudjuk a feltételeket, és kaphatunk törzskönyvi regisztrációt majd. Nagy dolog lenne ez egy 75%-os kislánynak... és annak a csodás genetikának, amit meg kell őriznem.

...

Itt szeretném megjegyezni, hogy az ETSZ-ek közötti háborúskodás, és a "régi" ebtenyésztő szervezetben gyakorolt felfogás nem használ ennek a csodálatos magyar fajtának; s hogyminden tiszteletem az "új" szervezeté; akik mindent elkövetnek a kuvasz magyarországi népszerűsítéséért. 

Mert lehet gyönyörű egy kaukázusi, egy dobbermann, vagy egy német juhász, de mi magyarok vagyunk.

Nekünk van vizslánk, agarunk, erdélyi kopónk, pulink, pumink, komondorunk, sinkánk, és mind közül a legkülönb: kuvaszunk.

Ki szeresse ezeket a fajtákat, ha mi se? De tényleg: ki?

...

 Ami a választásokat illeti, én tulajdonképp nem akartam szavazni. Vagy legfeljebb a Kutyákra. Meg poénkodni az idióta népszavazás értelmetlen kérdéseivel. De aztán a devizahiteles csoportokban körbe ment az infó, hogy az Összefogás (vagy minek nevezzem) a devizahiteleket újra számoltatná az EU jog szerint.

Gyors és hozzávetőleges számításaim is azt jelentették, hogy több millió forintot kaphatnék vissza ha ez bejönne - így elmentem szavazni, krumpli helyett ezzel vett meg az ellenzék (jobb belátásom ellenére).

Pedig amúgy teljesen megértettem a Zembereket, hogy miért nem mentek el rájuk szavazni. Ez az összef.sás, amit produkált - nos, ez egyenesen riasztó volt még a szimpatizánsok felől tekintve is. Mikor Márky-Zay a háborúról beszélt, bennem még az is felrémlett, hogy ő a fityesz beépített embere az összefosás soraiban - ami nyilvánvalóan hülyeség.

Vagy csak értett a néplélekhez, mint egyszeri magyar ügynökség a máltai letétkezelőhöz.

Ahh... hagyjuk is ezt, mert befalsulok megint. 

A Fityesz győzelme tulajdonképp egyenletes, változatlan feltételrendszert jelenthetne, stabil, nyugodt, folytatódó építő munkát, azaz csupa pozitívumot, ha...

- ha OV nem "testével védené" a magyar költségvetést (by Vona Gábor)

- ha nem lenne a szomszédban háború

- ha nem lenne ez a kis kellemetlen jogállamisági mizéria

- ha nem nevezne a másik oldal is barátságtalan országnak

(A pávatánc vége általában a tollfosztás. Addig persze jó, de utána? Sz.r lesz neki. Sz.r lesz nekünk. Avagy: - Anyúúú, mi az a szép kék ott felettünk? - Az ég. - Mi az a szép zöld ott alattunk? - A fű. -Akkor mi miért élünk itt a sz.rban? - Mert nyüvek vagyunk.)

Igazából már ezt az egészet nem is tudom hová tenni. 

Sok volt az utóbbi idők eseményeiből, sőt, sokk.

...

Magam részéről egy tanyát akarok a domboldalon, az erdő mellett, kuvaszokat, kecskéket, birkákat; némi falusi turizmust, ezotériával meghintve, úgymint  "elvonulás" "tisztítókúra" "meditációs tréning" meg hasonló divatszavakkal felárasítva; sámándobot akarok, meg máglyát a nyári éjszakában. 

Szóval életet.