Kedves Naplóm!
Sajnos, nagyon elhanyagollak - és az is feltűnt, hogy az idén, ha jártam is Feléd, de a fő vonulatok mellett sok, fontos és lényegtelen dolgot nem is sikerült megörökítenem lapjaidon. Ezért most össze-vissza fogok fecsegni, ugrálva a térben és időben, mert fel kell jegyeznem néhány érzést és gondolatot, hogy valamelyest rögzítsem ennek az évnek a színeit és hangulatait is - önmagamnak? Utódaimnak? Senkinek?
Végül is, ez mellékes.
A lelkemnek van szüksége ezeknek az epizódoknak és gondolatoknak a feljegyzésére. Tekintsétek őket vázlatoknak, mint mikor egy író feljegyzéseket készít a készülő műhöz.
Ez a készülő mű az életem.
Mostanában egyre többször érzem úgy, hogy lassan el fog készülni.
De lássuk a lényegtelen lábjegyzeteket.
...
Például, L. örömét a tavaszi kiránduláson.
Az idén, nagyon tudatosan, megfékeztem a csavargó kedvemet. Megfékeztem, mert tavaly nyáron fizikailag is éreztem, hogy túl sok volt a rengeteg munka mellett a tekergés. Tavaly nagyon menekültem.. (Az idén is, de még a tavalyinál is jobban a munkába.)
Azt hiszem, hogy kicsit L is szorongott, hogy mit fogunk mi egymáshoz szólni a barátnőjével - különös tekintettel arra a néhány semmire, ami történt az elmúlt évek pár találkozása alatt.
(Mozdulatok... emlékeim mozdulatokból épülnek, csodálatos, soha vissza nem térő, semmitmondó és mindenről mesélő mozdulatokból..
A tavalyi kiránduláson történt, a harmadik napon. Tudjátok, akkor volt, hogy az első nap beszámolt a barátnő létezéséről. Tudomásul is vettem. Aztán eljött a harmadik nap. És mi szembe találkoztunk az ajtóban, teljesen véletlenül.
- Milyen szépen megfogott a nap téged is - simogatta meg az arcomat váratlanul és nagyon gyengéden, és én tágra nyílt szemmel, csodálkozva néztem rá. Arra az egyetlen csodálatos pillanatra a kettőnk lelke között minden távolság eltűnt.)
Az idén remekül vettem az akadályt, - bár alaposan megvizsgáltam, szétszedtem és összeraktam kedves barátom és párja összeillési együtthatóit, de a végén hasonlóképpen bólintottam, mint Egysörös-Kékszemű esetében. Magas összeillési faktort találtam.
Egy szobába voltunk hárman szállásolva. Furcsa volt, de nem kellemetlen.
Talán a második nap lehetett, hogy megmondtam Katának, hogy nagyon szereti őt a párja. Azt a boldog mosolyt sem fogom elfelejteni soha.
Azt hiszem, hogy ennél jobbat tényleg nem tehettem az adott helyzetben. Onnantól kezdve magas szintet ért el hármunk között az elfogadás és a harmónia szintje.
Eljött az este, és mi édes hármasban a szőnyegen ülve beszélgettünk, középen L, akit még soha nem láttam annyira ragyogni a boldogságtól. Úgy ült ott, mint egy pasa a háremben. Simán belefértünk mindketten az erőterébe, bejött Vanezigy, és csak nézett. Szerintem ő is érezte, hogy valami megmagyarázhatatlan metafizikai energia van a levegőben. Én mindenesetre csendesen mosolyogtam és azon gondolkodtam, hogy mégsem olyan hülyék az arabok ezzel a többnejűség dologgal. A férfi egójának mindenesetre rendkívül jót tud tenni.
Nekem jól esett, hogy a magas hepiszinthez én is hozzájárulhattam a jelenlétemmel.
Ennyi volt és nem több, semmi lényeges és materiális, de mindenesetre kizökkentett a szokásos gondolkodási sémáimból, és új nézőpontokkal gazdagított.
És örültem barátom örömének, bármi is volt az eredője.
...azt, hogy L-t szeretem, az ismerőseim a róla készített képeimen láthatják. Már amelyiket megosztottam. Azokról a férfiakról tudok jó fényképeket készíteni, akiket szeretek - mintha a fényképezőgépem is tudná ezt. L-t szereti, s ez látszik a róla készült fotókon.
(És jöhet a szokásos kérdés, hogy ha létezik férfi-nő barátság, akkor miért nem.)
...
Beszélnem kell a tavaszi kirándulás kapcsán a társaság szemrehányásairól is, gyakorlatilag fejemre olvasták, amit akkoriban igen gyakran kérdeztem én is magamtól: "What do you want from your life?". Ők a fényképezéssel kapcsolatosan kérdezték, szememre hányták, nem is alaptalanul, hogy nem fejlődtem, nem mutatok semmi újat, még egy makró lencsét sem vettem, - és be kellett ismernem, hogy igazuk van.
Amióta folyton menekülök, már nem érdekelnek a művészetek.
Ezt tavasszal még nem tudtam így megfogalmazni, de mostanra összeállt.
Nem érdekelnek a szépségek, nem érdekel a szeretet, az otthon, a kézimunka, a kertészet, a művészetek.
Én menekülök.
Menekülök reggel a munkába és menekülök este az ágyba.
...és mostanában már mindig azt mondja valami bennem csendesen: "Már nem sokáig!..."
- és olyankor szinte érzem az elmúlás hűvös leheletét.
Tavasszal még nem éreztem.
Csak azt, hogy barátaimnak nagyon igazuk van - és én nagyon nem tudom, hogy mit kellene kezdeni ezzel az igazsággal.
Se.
...
Barátnőm alig jelentkezik be Fészbukkra. Nagyon beteg, nincs jártányi ereje sem.
Furcsa arra gondolni, hogy egyidősek vagyunk, sőt, talán ő fiatalabb.
Iszonyú.
Nem akarom, hogy...
Nekem az elképzelhetetlen.
Hisz emlékeimben tele van élettel.
...
"Ne is mondd. Te nem tudod, mennyire hiányzik nekem az életem."
:'(
...
A faktorban az elmúlt hónapokban én lettem a tanárnéni. A könyvelői és gazdaságiigazgatói szerepkörök mellett a néptanítói is nekem jutott, s azt veszem észre, hogy gyakorlatilag egyre tudatosabb ez a folyamat, melynek során mindenki a "kezem alá" kerül, akinek a cégben bármiféle érdemi szerepet szántak. Könyvelő, gazdaságiigazgató, fedélzeti computer és néptanító lettem - szóval elmondhatom, hogy sínen vagyok, mint József Attila.
Én pedig szorgalmasan mondogatom, hogy át akarom adni a Tudást, mert ha én nem leszek, akkor is kell, hogy működjön valahogy a cég.
Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, hogy akarok-e nem lenni.
Iszonyatos mennyiségű energiát fektettem én már ebbe a - nem túl dicső, nem is túl jövedelmező, de legalább nagyon stresszes - mutatványba.
Tudjátok, mazochista vagyok.
Csökönyös és megátalkodott természetemnek ez az egész sz@rhegy - ez egy igazi kihívás.
De legalább Emzéperix is felfogott valamit a helyzetből.
Talán.
Vagy majd kiderül.
...
Lazítás számba megy a másik három pénzügyi cég, ahol "csak" könyvelőnek kell lenni...
...
Nincs szabadidőm. Egy kezemen meg tudom számolni, hány szabadnapom volt az idén.
De nem is hiányzik.
A múltkor volt egy hétvége, hogy pihentem.
A második napon már bőgtem.
Nem bírok már szembesülni azzal, hogy mit tettem az életemmel.
Akkor inkább a munka, ott legalább van sikerélmény.
Nem is akármilyen.
Nem ismerek embert, aki ezt így végig bírná még csinálni, amit mostanában teszek.
Kész a második MNB jelentés is, és mindehhez összesen talán 60 munkaórára volt szükség. A két cégben összesen.
...nem egy faktor óradíj - és emellett még azt is nyomom, bár mostanában inkább már csak napi nyolc órában. A 12-t jobb elfelejteni. Nem csak az egészségem, de a pénztárcám szempontjából is.
...
A lakásfelújítás
szintén egy nagy csalódásba fulladt. Én hittem, hogy Olivér majd tényleg segíteni fog, hogy megcsinálja - de nem. Itt hagyott minket a francba, és én azóta keresem a vezérjelet, hogyan kellene továbbjutni ezzel az egésszel.
Most szerencsére legalább víz- és fűtésszerelő akadt, de még mindig kellene burkoló, villanyszerelő, gipszkarton építő.. hogy csak a legfontosabbakat mondjam.
És nyakunkon a tél.
...
A bevételeim minden eddigi rekordot megdönteni látszanak - hol vannak már azok a hónapok, mikor azon drukkoltam, hogy elérjük-e az álomhatárt?
Lassan el fog rendeződni az is, hogy ne egyedül vigyem a hátamon a terheket.
Azt hiszem, hogy a Sors ebben nagyon hathatós segítséget küldött - Morgó barátom személyében.
Nekem nem kell nála jobb kolléga - írtam itt, ugye, emlékeztek?
(Kívánj valamit és megadatik. B@sszus, már megint.)
Már csak a feltételrendszert kell megteremtenünk - de azt mielőbb, mert nyakunkon az éves zárás.
(Miért van, hogy ha munkáról van szó, mindig zöldre vált a szemafor, ha odaér a vonatom?
...a szerelemben, párkapcsolatban, családi életben miért jut nekem csak tilos jelzés?...
...Milyen hibát vétek a kívánságaimban ezen a téren?
...sokat, és sokfélét.)
...
Whiskys rabló
Tegnap tett fel róla valaki valamit, és én ennek kapcsán elkezdtem örömködni. Örömködtem, hiszen határozott rokonszenvvel viseltetek a gazdagok és hatalmasok eszén túljáró, fifikás, parasztromantikus népi hősök iránt. Tell Vilmos, Rúzsa vagy Rózsa Sándor és A. Attila nagykorú elkövető igenis pozitív hősök a számomra, még ha szabálykövetőbb embertársainknak ezek szimpla bűnözőknek tűnnek is.
Ennek kapcsán barátnőm (nem is tudom, nem kellene-e ezt a szót inkább idézőjelbe tenni, hisz már nem először sikerül neki megbántania engem, pedig az udvariasság szabályai szerint nem ildomos a padlón döglődő macskát rugdosni - neki valahogy mégis folyton beleakad a lába..) szóval ő először lenyomott néhány határeset számba menő poént a múltkori önvallomásommal összefüggésben.(Akkor, ott én csak annyit jegyeztem meg, hogy kellenek az ideálok - bár tudtuk mindketten, hogy kire gondolok, de akkor még ő sem tudott a racionalitás korlátai közé szorított személyiségével mit kezdeni az én idealizmusommal, ezért csak mosolygott.)
Aztán később azt hitte, hogy tud.
Tévedett.
A lényege a poénjainak az volt, hogy én aztán remekül értek az ideáljaim kiválasztásához - és ebben bizonyos határig még volt is némi igazságtartalom, ha kissé élesebb is volt a kelleténél (mér', nem te hoztad azt is a nyakamra bajnak, drága barátodat, - csak érdeklődöm csendben és zárójelben, nem mintha lényeges lenne, cseppet sem. Beszéltél már róla is össze-vissza, éppen hogyan kedvezett az érdekének - ha olyan sz@r ember, hogy nem lehet egy nő ideálja se, akkor miért barátkozol vele? Miért képviseled az érdekeit másokkal szemben? Megkockáztatom: érdekből? ...Ha meg nem az, akkor miért baj, hogy az én ideálom? Én vagyok én, te vagy te - a mondókát ismered...)
Az agyam igazából akkor durrant el, mikor ebbe az egészbe Csabát is belekeverte a pénzes postás erejéig.
Pont ő, akinek az az alapelve, hogy családot sose viszünk be a csoportba.
Én nem is vittem be semmit, ami az ő családjukra vonatkozik. Pedig akadnának ott is témák. Minden családban akadnak "témák".
De van, amit tiszteletben tart az ember a másikban.
Ilyenek a hitbéli meggyőződései, az elvei, ideáljai és a szerettei.
Nekem Csaba olyan, mintha a családom tagja lenne.
Nem azért, mert ez az egész a leghalványabban is hasonlítana párkapcsolatra. Ez nem szerelem, és nem is párkapcsolat.
De szeretetkapcsolat.
Ezt - is - illik tisztelni.
Én se állítok oda hozzájuk egy hatalmas kék zászlóval amin sárga csillagok vannak.
Mert az ember tiszteletben tartja a másik ideáljait, még akkor is, ha azok téves eszméknek tűnnek az ő nézőpontjából.
...
A racionalitás oldaláról tekintve persze barátnémnak nyilván igaza van. Indokolatlanul sok lelki energiát fektettem egész életemben a bálványimádásba, ez elkezdődött a könyvelőirodában Attilával, sőt, talán már Mosolyalbum is ez a kategória volt (szeretlek annyira, hogy tudom, hogy mennyire nem szeretlek) - és azóta mindig így éltem az életemet.
Sosem fogja megérteni, hogy nem a reálsíkon megtörtént dolgok az igazán fontosak.
Úgy néztem rá, mintha ufót látnék, mikor kifejtette, hogy ..i barátnője azért vigyáz "jogos tulajdonára", mert "át lesz verve" ha megtörténik "az"- nekem ez az egész így nem fér bele az értelmezési tartományomba, sem az értékkészletembe (ajjaj, ez már a Politikai Gazdaságtannál alkalmazott tematika, ebből már jól nem jövünk ki), mert egy ember nem egy tárgy, és a megcsalás nem a kefélést jelenti, szerintem a megcsalás érzelmi síkon sokkal xarabb ügy, mint fizikai síkon, az meg már részint rég megtörtént, részint meg akit érzelmileg meg lehet csalni, annak nincs is igazán senkije, sőt, sose volt, tehát meg se csalták, csak még nem nézett körül a valóságban.)
Azt, hogy barátném egy igazi mugli, legjobban a pisztolyos hasonlatnál érhettem tetten. Ráhivatkozott A.Attila nagykorú elkövetőnek arra a cselekedetére, mikor pisztolyt szegezett az ügyfélszolgálatos kisasszony homlokához, így követelve a pénzt, és állította, hogy én biztosan befosnék ijedtemben.
Végiggondoltam a jelenetet, aztán néhány másikat is az életemből...
Például, mikor nagy levegőt véve erősen koncentrálva benyúltam Andriskám ájult kis testéért a kettőhúszba és kivettem, miközben éreztem ahogyan a két karomon zár az áramkör, de ez a legkevésbé sem akadályozott meg abban, hogy megmentsem a fiamat. Eszembe se jutott félni, pontosan tudtam, hogy véghez viszem amit akarok.
Utólag visszagondolva ma sem tudom, hogy mi szállt meg akkor - de azóta többször megfigyeltem már magamat, én vészhelyzetben mindig nyugodtan és tiszta fejjel tudok cselekedni - még akkor is, ha előtte ittam.
Ez - is - egy nagy adománya az életnek, azt hiszem.
Eszembe jutott az is, hogy mennyire szörnyű érzés volt - pedig Nagy Fal nem csinált semmit, nem is volt fizikailag a közelemben, csak pereskedett - mégis éreztem, hogy a halálomat akarja. Nagyon komoly és hónapokig tartó mentális harc volt, mire legyőztem őt és eljutottam odáig, hogy ez a kívánsága visszaszállt fejére. (Azóta tudom, hogy sohasem szeretett - de ez egy másik történet).
Volt-van még néhány mentális küzdelem az életemben, metafizikai síkon valóban furcsa dolgok tudnak végbemenni néha - de pont ezért, ha rám A.Attila fegyvert fogna, én egy pillanatig nem félnék.
Ő nem az a fajta ember, aki el is sütné.
Én meg nem félelemből segítenék neki.
De ez bonyolult, és nem mugliknak való dolog.
Mindent összevetve: jó vagyok én ilyen idealistának.
Maradok inkább magamnak.
Ott a bal kezem, és nem kell vele szakítani. Sőt, a zoknija se büdös.
PS:
http://www.vitalzone.hu/gyerek-anyja.html
"Ha a bal oldali nőt választottad, a megérzéseid nem csalnak, és igen, ez a helyes válasz, amit az emberek csak 30 százaléka érez meg. Erős ember vagy, aki mindig a jó megoldásban érdekelt, és aki minden nehézséget képes legyőzni. Pozitív életszemlélettel rendelkezel, nem félsz a kockázatvállalástól és a változástól.
Mielőtt döntést hoznál, mindig elemzést készítesz, mert azért nem szereted, ha nagy kudarc ér. Szeretsz kezdeményezni, programokat szervezni, és hajlamos vagy a perfekcionizmusra. Tudod jól, hogy miben vagy jó, és miben vagy rossz. A barátaid kedvelnek, sok ember bizalmát élvezheted."
...ha valaha voltál szülő, tudnod kell, hogy a gyerekednek fontos, hogy lásson téged. Pláne, amíg kicsi... nincs semmi titok, szemkontaktus van... ennyit erről a csodálatos tesztről. De azért tetszik ahogy tömjénez. (Mondjuk elemezni tényleg elemeztem a helyzetet, de akkor is: még, még, még :D :D :D )
